Az Európa-bajnokság kapujában a magyar válogatott

 A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében, így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért. Marco Rossi szövetségi kapitány a hiányzó Szoboszlai Dominiket a DAC-ban futballozó Kalmár Zsolttal pótolta, aki a 17. percben szögletből adott gólpasszt Willi Orbánnak, majd a 47. percben szabadrúgásból talált be. A meccset a csereként […]

Idegenben szerzett pontot a Minaji FC, hazai pályán folytatta menetelését az Ungvári FC

A Minaji FC az Ingulec Petrove vendégeként szerezte meg első idegenbeli pontját az ukrán élvonalban. Vaszil Kobin együttese hiába szerzett korán vezetést, végül döntetlent hozott az újoncok csatája. Zsinórban ötödik győzelmét aratta az Ungvári FC az ukrán labdarúgó harmadosztályban. Az Ung-partiak újabb sikerét a gárda kulcsembere, Pukánics Adrián biztosította be egy duplával. A Minaji FC […]

Hátrányból fordított a Fradi a Puskás Akadémia ellen

Az Újpest felett aratott vasárnapi fölényes sikerével a MOL Fehérvár FC állt a labdarúgó OTP Bank liga tabellájának élére, míg a második helyre a címvédő, a Bajnokok Ligájában főtáblás Ferencváros jött fel, miután legyőzte a forduló előtt listavezető Puskás Akadémiát. A MOL Fehérvár FC hazai pályán 5-1-re nyert az Újpest ellen, a Ferencváros Isael góljaival […]

A Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev lesz az FTC ellenfele

A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba csütörtökön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán. A magyar bajnokot a negyedik kalapból utolsóként húzták ki, addigra pedig már csak a G csoportban maradt hely, ami azt jelentette, hogy a zöld-fehéreknek meg kell küzdeniük az elmúlt […]

Huszonöt év után újra BL-főtáblán a Ferencváros

A Ferencváros huszonöt év után újra bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe: a magyar bajnokcsapat a selejtező utolsó körének visszavágóján – a múlt heti idegenbeli 3-3-at követően – gól nélküli döntetlent játszott a norvég Molde együttesével. Szerhij Rebrov vezetőedző remekül megszervezte csapata védekezését és két komolyabb norvég helyzetet leszámítva magabiztosan hozta le kapott gól nélkül […]

Kijevben zakózott a Minaji FC

Töretlen az Ung-partiak lendülete, először győzött Munkács is Zsinórban negyedik győzelmét aratta az Ungvári FC az ukrán labdarúgó harmadosztályban. Az Ung-partiak hátrányból fordítva nyertek a Csajka Petropavliszk-Borscsahivka vendégeként a bajnokság negyedik fordulójában. Az élvonalbeli Minaji FC nagyot zakózott a Dinamo Kijev otthonában. A Munkácsi Labdarúgó Akadémia megszerezte első győzelmét az amatőr ligában Az országos porondon […]

A Budapest Honvéd vendégeként fordított az Újpest

Maradt az utolsó helyen a Budapest Honvéd, miután vasárnap 2-1-re kikapott az Újpesttől a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában. A Zalaegerszeg hazai pályán 3-1-re nyert a szezonbeli első idegenbeli mérkőzésén pályára lépő Diósgyőr ellen. A ZTE több mint tíz év után tudta legyőzni az élvonalban a Diósgyőrt. A Paks a héten vezetőedzőnek kinevezett Bognár […]

A Bayern nyerte a Szuperkupát, tizenegyesekkel jutott tovább a Fehérvár az El-ben

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután csütörtök este hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az Európa-ligában címvédő Sevillát a budapesti Puskás Arénában. A spanyolok a 13. percben Lucas Ocampos büntetőjével szereztek vezetést, a nagy fölényben futballozó bajorok pedig a 34. percben Leon Goretzka révén egyenlítettek. A német sztárcsapat ugyan uralta az összecsapást, […]

BL-selejtező: az FTC hatgólos döntetlent játszott Moldéban

A Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde FK otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának szerda esti első mérkőzésén. A Celtic FC és a Dinamo Zagreb elleni találkozókhoz hasonlóan ezúttal is remekül, gyors találattal kezdett az FTC. A gólszerző Franck Boli előzőleg 2012 és 2014, valamint 2017 és 2019 között a norvég Stabaek, […]

Csak az Ungvári FC tudott nyerni a hétvégén

Az országos porondon szereplő kárpátaljai futballcsapatok közül csak az Ungvári FC tudott nyerni a hétvégén. Az Ung-partiak idegenben minimális különbséggel győztek a Bukovina Csernovic ellen az ukrán labdarúgó harmadosztályban. Az élvonalban a Minaji FC 3–0-ás vereséget szenvedett el az Olimpik Doneck vendégeként. Két gólnélküli döntetlen után nagyon kikapott a Munkácsi Labdarúgó Akadémia csapata az amatőr […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com