Áhítattal készülve a megváltó születésnapjára, az ember el-elgondolkodik a régi idők, a gyerekkor karácsonyain, és bizony kénytelen megállapítani, már semmi sem a régi. A szovjet érában a tanulóknak csak titokban lehetett elmenni az éjszakai misére, mert figyelők álltak a templom előtt, és másnap már az egész iskola tudta, ki tértbe megnézni a kis Jézuskát. Az […]
Kategória: Vélemény
Széljegyzet: Más világ
A minap fül- és szemtanúja voltam egy esetnek Csapon. Az ungvári buszra nagy csomagokkal szállt fel az öregúr. Büszkén mutatta az ingyenes utazásra feljogosító nyugdíjaskönyvét és leült. A buszsofőr szerencsére jó kedvében volt, és kicsit sem indulatosan, de szúrósan megjegyezte: valószínűleg most érkezett Magyarországról, ahol felvette az e havi járandóságát, itt mégsem akar fizetni ukrán […]
Széljegyzet: Veszteglő „vesztesek”
A csapi és az ungvári határátkelő ukrajnai oldalán hetek óta több kilométeres kamionsor alakult ki. A kárpátaljaiak számára ez a látvány eddig sem volt ismeretlen, hiszen ha megkérdezzük Nevetlenfalu vagy a tőle több mint száz kilométerre fekvő Kistéglás lakosait, ők arra panaszkodnak, hogy a feltorlódott nyerges vontatók naponta „díszítik” a falvakon átvezető utat. Ha az […]
Széljegyzet: Ördögi kör
Az utóbbi hetekben a hrivnya megizmosodott a külföldi valutákhoz képest. Ez azért meglepő, mert sem az ukrán gazdaság teljesítménye, sem a költségvetés állapota nem indokolja az ukrán fizetőeszköz erősödését. Az élsportban is előfordul olyan, hogy egy közepes képességű versenyző kimagasló eredményt ér el. Ám az esetek többségében előbb vagy utóbb kiderül, hogy doppingolt, csalárd módon […]
Széljegyzet: Tessék-lássék ország
Tudom, hogy nem népszerű, és őrültnek nézik, aki megemlíti, hogy a szovjet érában sokkal olajozottabban működtek a dolgok. De vállalom. Mivel mindenki tartott a „felsőbb” szervektől, az emberek igyekeztek becsülettel végezni a munkájukat. Emlékszem, a levelezői rovat munkatársaként számos olvasó panaszát sikerült orvosolnunk azáltal, hogy a megfelelő helyre továbbítottuk azt kivizsgálásra. Amennyiben három hónapon belül […]
Széljegyzet: Megvédik a karaimok jogait
Nehéz idők járnak Ukrajnára. Az ország vezetése egyre-másra kapja a kijózanító taslikat. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége dolgavégezetlen, egyes hírportálok szerint csalódottan távozott Kijevből. S ezen az sem változtat, hogy a miniszterelnök eredményesnek tartotta a misszió itt-tartózkodását, mondván, a nemzetközi pénzintézet képviselői hamarosan visszatérnek… Talán ennél is érzékenyebben érintette a sikerre kényszerített Zé csapatot Robert […]
Széljegyzet: Csalódtunk?
Nem kellett különösebb jóstehetség, hogy előre lássuk, az elsöprő többséggel elnökké választott Volodimir Zelenszkij népszerűsége már rövid távon sem lesz olyan, mint megválasztásakor, vagy akár a júliusi előrehozott választásokon volt. Az elnöknek egyszerre több fronton kell helytállnia, s bár újszerű kommunikációs eszközökkel igyekszik fenntartani támogatottságát, képtelen mindenkinek a kedvére tenni. Akik csodát vártak tőle, szép […]
Széljegyzet: Volt egyszer egy Majdan
Immár hat éve, hogy a diákok kivonultak a kijevi Majdanra tiltakozni, mert Viktor Janukovics elnök nem írta alá a társulási szerződést az EU-val. Az akkor kis megmozdulásnak tűnő demonstráció azonban hógörgetegként dagadt és vált hónapok alatt véres események halmazává. Sokan már a kezdetekkor jelezték, nem lesz ennek jó vége, becsapják, kihasználják a feltüzelt diákságot, az […]
Széljegyzet: Petőfi(s) a ködben
Gyorsan terjed az interneten az ismert közmondás átformált változata, miszerint eltűnt, mint a petőfisek Kárpátaljáról. Ezzel azokra az ösztöndíjasokra utalnak, akik a Petőfi Sándor Program keretében kerültek többek között vidékünkre, hogy a szórványmagyarságot segítsék, ám nemrég arra kényszerültek, hogy elhagyják missziós állomásukat. Évek óta érkezik hozzánk a Kárpát-medencéből nyolc-tíz ösztöndíjas, akik legfeljebb fakardot vesznek a […]
Széljegyzet: Lehettem volna oktató…
…nem ily töltőtoll koptató szegény legény. Azért ugrott be ez a József Attila versrészlet, mert nemrég olvastam a hírt, miszerint a fiatal (legfeljebb tíz év munkaviszonnyal rendelkező) pedagógusok szép kis év végi juttatásban részesülnek. No, ha maradok történelemtanár – fut át az agyamon –, most milyen jól járnék! Az oktatók kiemelt támogatásban részesülnek, és mellé […]