Véget ért a 2017-es esztendő, s bár számos kellemetlen meglepetést hozott sokunk számára a tavalyi év, Técsőn úgy döntöttek, illő módon vesznek tőle búcsút, s szilveszteri jótékonysági batyus bált rendeztek a Hollósy Simon Középiskola halljában, ahova szívesen várták az időközben külföldre költözött técsőieket is.
A bál fő támogatója az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) volt. Most, amikor egyre gyakrabban fogja el az embereket a magukra hagyatottság érzése, nagy szükség van az ilyen rendezvényekre, hogy kilépjenek a mindennapok taposómalmából, hogy lássák, nincsenek egyedül. A szilveszteri bál régen dédelgetett álmom volt – mondta el Mészáros Györgyi, az UMDSZ helyi szervezetének elnöke –, egy esemény, ahol összegyűlhet a város magyarsága, együtt búcsúztatjuk a leköszönő évet, s a magyar himnusszal üdvözöljük az újat. Ez az álom most valóra vált.
A Róth Sándor és Balláné Tóth Andrea vezette szervezőcsoport most sem kímélte magát. Rengeteget dolgozott a terem dekorációján is. A vendégeket vattából készült hófelhők fogadták, amikről mézeskalács figurák függtek. Az aranyozott díszekkel ékesített karácsonyfa is meghittséget és otthonosságot sugárzott. A jó hangulatról, reggelig húzva a talpalávalót, a Stílus együttes gondoskodott.
Kép és szöveg: Bökényi Magdolna