Kevés a kanyaró elleni vakcina

Annak, hogy vidékünkön felütötte fejét és járványméretűvé vált a kanyaró, leginkább az ellenszer hiánya az oka. Mint arról Hennagyij Moszkal nyilatkozott, Kárpátaljára a múlt évben három részletben érkezett kanyaró és himlő elleni szérum. A megyevezető szerint a megrendelt 88 000 adagból mindössze 26 ezer jutott el hozzánk. Vagyis az érintettek kevesebb mint harmada kapott védőoltást. […]

Kelet-Ukrajnából érkezhetett a “migránsgép”

Az Ukrán Állami Határőrszolgálat megerősítette, hogy Ukrajnában szállt fel az a tizenegy migránst szállító repülőgép, amelyet még hétfő este találtak meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjén határában – közölte a KárpátHírre hivatkozva a Magyar Távirati Iroda. “Tényleg megtörtént az eset, a repülőgép az ukrán-magyar határtól távol eső régióban szállt fel” – nyilatkozta az Ukrinform hírügynökségnek Oleg […]

Kultúránk koronája – a Himnusz

Az idén is a hagyományok jegyében méltatták a Magyar Kultúra Napját Beregszászban. A Himnusz megírásának 195-ik, a szerző halálának 180-ik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat a Kölcsey-emléktáblánál koszorúzással kezdődött. A megjelenteket Bakancsos László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) általános alelnöke köszöntötte. Beke Mihály András, a beregszászi külképviselet első beosztott konzulja kiemelte, az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat […]

Béke helyett háború?

Az ukrán parlament közel három hetes pihenőre vonult, de előtte még megszavazta a tavaly október óta húzódó donbászi reintegrációs törvényt. Ez az a jogszabály, ami leírja, hogy Kijev miként szerezheti vissza a Donec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeit. Az előterjesztést – amely Oroszországot agresszor államnak minősíti, a szakadár “népköztársaságokat” pedig ideiglenesen megszállt területeknek – 280 képviselő […]

Az arcportré és a grafika mestere

A kárpátaljai festőiskola egyik kiváló képviselőjének, Glück Gábornak a festményeiből nyílt kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában. Mint azt Kuti László vezető konzul a megjelentekhez szólva elmondta, ezzel a kárpátaljai magyar művészek alkotásait bemutató sorozatot indítanak, hisz a külképviselet egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy segítséget nyújtson a helyi magyar alkotók népszerűsítésében. Az 1983-ban elhunyt művész munkásságát […]

Online a muter és a fater

Az internet/okostelefon-függőség egyre nagyobb méreteket ölt. De már nemcsak a fiatal korosztályt fenyegeti, egyre több szülő, időskorú ember találja hasznosnak és egyben szórakoztatónak az alkalmazásokat, amelyek olykor a rabjukká teszik. A fiataloknak vajon ciki, ha anyu és apu is fent van a világhálón vagy sem? Csirikusz Beáta visszafogott, nem kell tartania attól, hogy megszólnák a […]

Készítette walenta © 2018 KISZó.net