Betlehemes forgatag a skanzenban

Immár több éves hagyomány, hogy az ungvári falumúzeumban adnak találkozót egymásnak a megyében élő nemzetiségek betlehemesei, műkedvelő szólistái és néptáncosai, hogy bemutassák karácsonyi szokásaikat, ízelítőt adjanak az ide látogató turistáknak jellegzetes ünnepi ételeikből, italaikból.

Ilyenkor minden népcsoport képviselői a saját néprajzát bemutató skanzeni épületben ütnek tanyát és várják a betérőket. A magyarok a viski parasztházban rendeztek színpompás fogadást. A skanzen főterén felállított színpadon magyar, román, ruszin, ukrán és szlovák nyelven hangzottak az énekek, betlehemi jelenetek, regölések. Hennagyij Moszkal, a rendezvény fővédnöke és díszvendége hálát adott a teremtőnek, hogy megőrizte békésnek és barátságosnak Kárpátalját és az itt élő soknemzetiségű lakosságot. Mint megjegyezte, vidékünk újra és újra példát mutat más régióknak toleranciából, a népi hagyományok gazdagságából, vendégszeretetből, és hogy tisztelik egymás kultúráját.

Egy másik ungvári rendezvényen is jól szórakoztak a látogatók. Újításokkal, érdekességekkel próbálták megnyerni az ungváriak és az ide látogatók tetszését az első ízben megrendezésre került Vaszillja fesztiválon. A négynapos nemzetközi rendezvényen németországi, magyarországi, erdélyi, szlovákiai, lengyelországi borászok, kézműves sörök készítői mellett az ország számos más vidékéről érkezett vállalkozók is kínálták italaikat, étkeiket, különféle termékeiket. Unikális színfoltnak szánták a rendezők a pálinkafőzés gyakorlati bemutatóját. A Függetlenség parton zajló eseményen számos érdeklődőt vonzott az egyik kárpátaljai gazda standja, aki öreg lepárló berendezésével borból készített párlatot, amit helyben meg lehetett kóstolni. Főleg nézelődők voltak. Talán azért, mert a „zakarpatszkij szamogon” néven propagált különlegességnek nemcsak az alkoholfoka volt magas: fél decinyi adagja 20 hrivnyába került…

Balogh Csaba

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó