A kárpátaljai festőiskola egyik kiváló képviselőjének, Glück Gábornak a festményeiből nyílt kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában. Mint azt Kuti László vezető konzul a megjelentekhez szólva elmondta, ezzel a kárpátaljai magyar művészek alkotásait bemutató sorozatot indítanak, hisz a külképviselet egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy segítséget nyújtson a helyi magyar alkotók népszerűsítésében.
Az 1983-ban elhunyt művész munkásságát Molnár Ildikó, a megyei művelődési főosztály helyettes vezetője, valamint Ljudmila Bikszej, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum művészettörténésze ecsetelte. Kiemelték, hogy a Máramarosszigeten, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén született, a Budapesti Szépművészeti Főiskolán tanult alkotó művei a XX. századi ukrán festészet kincsestárának szerves részét képezik. A családjával Ungvárra költözött Glückre nagy hatással voltak a kárpátaljai festőiskola olyan nagyjai, mint Boksay József és Erdélyi Béla. Több évnyi távollét után 1947-es hazatérését követően a hozzá hasonló felfogású festők, Soltész Zoltán és Kassai Antal társasága jelentette számára a művészi feltöltődést. Ebben a korszakában számos zsánerképet, portrét, tematikus festményt készített, melyek közül a legismertebb a Favágók. Ez az alkotása szerzett neki hírnevet az akkori Szovjetunióban, s hamarosan nemzetközi elismerésre tett szert. Ezzel a munkájával – mely ma a Kijevi Nemzeti Galéria tulajdona –, az 1958-as brüsszeli világkiállításon ezüstérmet nyert.
Körülbelül három és ötezer közé tehető az olajfestményei, s ugyancsak több ezerre a grafikái száma, mondta el lapunknak a kiállításon megjelent veje, Homoki József és unokája, Olekszandr Olekszandrov (képünkön), akik ezúttal tíz festményt, vázlatot és grafikát bocsátottak a konzulátus rendelkezésére.
– Nagyon kényes volt a fényre. Megtörtént, hogy mindennap ugyanabban az időben állt a festőállvány elé, mondjuk pont 11 órakor, mert akkor voltak ideálisak a fényviszonyok.
Olykor két-három hétre becsukózott a műtermébe, s addig nem mutatta meg senkinek, még a lányának sem, min dolgozik, míg be nem fejezte.
Az első véleményt viszont a családtól várta. Örökké valami új kifejezésmódot keresett, élete végéig szerény maradt és folyamatosan tanult. Rendkívül közvetlen embernek ismertem meg – osztotta meg velünk személyes élményeit Homoki József.
Stilisztikailag három periódusra osztható munkássága. Az 1947-ig tartó korai időszakát a visszafogott, barnás, pasztellszínekkel megoldott figurális kompozíciók, tájképek és csendéletek csoportja jellemzi, ezek hangulata többnyire nyomasztó. 1947-től 1965-ig terjed a posztimpresszionista korszaka, dinamikus kompozíciók, harsány színek merész használata és realisztikus formák. Egyébként ma ezek a legnépszerűbbek. Harmadik korszakában a dekorativitás és az egymást kiegészítő színfoltok domináltak. Glück Gábor nem csak folytatója a nagy elődök hagyományainak, hanem sajátos művészetével tevőlegesen is hozzájárult a meglévő hagyományok továbbfejlesztéséhez. Falusi zsánerképeinek lendülete, frissessége, grafikáinak stílusa teszi munkásságát az általa képviselt korszak történelmi értékű dokumentumává.
Magyar Tímea
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
