Talán nem sértődik meg érte, de Tiszapéterfalván a „csajos vagányság” mértékegysége az egy „Farkasvica”. Az említett hölgy ugyanis igazi minden lében kanál, akinek agilitása, cserfes beszólásai és frizura-költeményei mára fogalommá váltak. Nem csoda hát, hogy leánya, Gődi Szabina személyében nem esett messze az alma a fájától. Szabina ugyanis, amellett, hogy kiváló műkörmös, örökölte édesanyja humorát és éles nyelvét, amit ráadásul a női szépségiparban porcelánbolti elefántként csetlő-botló újságíró is megtapasztalt.
– Most már leírhatod, mikor kezdtem el dolgozni – meséli nevetve Szabina, mert végre „beleöregedtem” az ukrán munka-jogba. Pár éve ugyanis a családban viccesen megfenyegettek, hogy jön a gyermekvédelmi hatóság és elvisz, mert még nem töltöttem be a 16-ot, amikor már anyu mellett – aki fodrász – elkezdtem dolgozni. Szerencsére a gyermekvédelmiseknek máshol akadt dolguk, ami azért is jó, mert imádok mindent, ami a szépségiparral kapcsolatos. Ez nekem nemcsak munka, hanem szórakozás és szenvedély is.
– Honnan tanultad, amit tudsz?
– Legfőképpen anyukámtól, aki nagyon érti a frizurakészítés és a manikűrözés csínját-bínját. Mi itt Tiszapéterfalván egy kicsit kiesünk a városi trendekből, de anyu nagyon ott volt és van a szeren. Nála meg lehetett rendelni a legextrémebb frizurákat és manikűröket is. Viszont honnan tanulta, amit tud, azt kérdezd meg tőle. Később persze – mikor a technikai részletek már mentek – igyekeztem saját stílust is kialakítani.
– Mondd már, milyen az a „saját stílus”?
– Egyszerű és nagyszerű! Nem szeretem az agyondíszített, „csicsás” manikűröket – most éppen a gyöngy díszítéses műkörmök számítanak menőnek –, de azért valami kis vagány, „csajos” csavart igyekszem belekombinálni a munkáimba.
– Ismerve anyukádat, téged és a nővéredet, kezdem sajnálni apukádat. Szegény édesapád hogyan viseli a női túlerőt?
– Eddig elég jól! Különben meg azt hiszi, ő a főnök a csapatban, mi meg meghagyjuk ebben a hitében.
– Hobbi és szórakozás terén mit preferálsz?
– Nagyon szeretem az állatokat. Most is van egy törpe uszkárom és egy csodaszép macskám, amikor tehetem, kimegyek a Tiszára sétálni. Ez kötelező, hiszen az uszkárt mindennap meg kell sétáltatni. A természetszeretet különben biztosan családi vonás, mert nagypapám szenvedélyes horgász, ő a cicám udvari hal-beszállítója. Szóval volt kitől „megörökölni”.
Egyébként meg emlékezhetnél rá, hogy amikor pár éve a Duna TV munkatársai premier előtti bemutatót tartottak nálunk a „Szép szőke szerelmünk a Tisza” című filmsorozatról, én nyertem a kollégáid kérdés- felelek játékát, a Tisza kvízt és ezzel a filmsorozat dedikált DVD-jét. Szóval nemcsak az ultraibolya-lámpák és kenceficék között vagyok otthon!
Matúz István
