Felmérés: már a fényes jövőben sem bízunk

Az ukrán polgárok jelentős része úgy gondolja, hogy az ország helyzetén sokat javítana, ha egy diktátor venné át a hatalmat, nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, stabilitást akarnak, s ezzel egyidejűleg támogatják a NATO-tagságot – mindez egy közvélemény-kutatásból derült ki, melyek eredményeit az Ukrajinszka Pravda adta közre. A kérdésekre adott válaszokból kiderül, a polgárok egészen mást tartanak […]

Nagycsaládos kamaszprogram

Egyesületünk idén először szervezett programot kamaszok számára.Március 24-én 35 fiatallal indultunk Munkácsra, hogy tagcsaládjaink gyerekei egy felejthetetlen napot tölthessenek el egymással. Egy szép tavaszi nap köszöntött ránk. A római katolikus templomnál gyülekeztünk, majd 10 órakor el is indultunk Munkácsra. A busz útközben megtelt, mivel néhányan Jánosiban csatlakoztak hozzánk. A járművön a hangulat nagyon jó volt, […]

Széljegyzet: A remény feltámadása

Nem véletlen, sokkal inkább szükségszerű, létünk lelki-szellemi megéléséből fakadó, hogy a húsvét (valamint a keresztények és keresztyének másik meghatározó ünnepe, a karácsony) a születés, a megújulás, az újrakezdés csodáját hirdeti, táplálja. Nem véletlen, mivel ezt a két évezredet a háborúkkal, pusztító járványokkal és még gyilkosabb eszmékkel sújtott Európa aligha vészelte volna át a hitből fakadó […]

A húsvét összehozza a családokat

A húsvét az egyik legfontosabb ünnep a keresztények számára. En­nek köszönhetően számos hagyomány alakult ki és maradt fenn ezzel kapcsolatban. Vasárnap inkább az egyházi szertartásokhoz szorosab­ban kötődő szokások és hiedelmek dominálnak, az ünnep másodnapján pedig a népszokásoké és a családi vendégségeké a főszerep. Húsvéthétfő a magyarok lakta területeken a locsolkodás napja. A szokás eredete ősi […]

Széljegyzet: Talp alatti boldogulás

Ötven esztendeje, hogy egy lángoló Míg-15 fedélzetén belépett a mítoszok világába Gagarin, az első, aki új kort nyitott a homo sapiens számára. Bizony fél évszázada, hogy meghalt az első asztronauta  aki elhagyta szülőbolygónkat,  és akkoriban – neki és kollégáinak köszönhetően – valahogy másként néztünk a világra. Sőt nemcsak akkor, hanem jó harminc esztendeje, mikor világra […]

Fejszét talált a szélvédőben

Kellemetlen meglepetés érte a 28 éves ungvári lakost, amikor munkába indulva be akart ülni a Mercedesébe. Az autó szélvédőjéből ugyanis egy fejsze meredezett a külvilágra. A férfi értesítette a rendőrséget. A vandál cselekedet elkövetőjét keresik. A hivatalos tájékoztató szerint feltehetően a károsult valamelyik haragosa állhat a cselekmény mögött. Facebook0Google+0TwitterLinkedinPrint

Büntetés a kommentekért

Vidékünk igazságszolgáltatása több ítéletet hozott a közösségi oldalakon kommentárokat megosztók vagy azokat közzétevők ellen. Az UA-Reporter portál információja szerint egy Vas Zoltán nevű férfi azért kapott három év felfüggesztett szabadságvesztést, mert 2014-ben a Facebookon megszervezte a Kárpátalja nem Ukrajna csoportot, valamint a vidék autonómiája és a regnáló hatalom megdöntése mellett agitált. Az ungvári Jurij Baranovszkijt […]

Tojásfák kavalkádja magyarok nélkül

Kárpátalján hivatalosan munkaszüneti nappá nyilvánították a Megváltó feltámadásának „magyar” hagyomány szerinti ünnepét. Az idén a katolikus és az ortodox húsvét között egy hét a különbség. Ennek köszönhetően a megyei állami közigazgatás a közös ünneplés apropóján színes hímes-kiállítással méltatja az ünnepet. Hanna Szopkova, a megyei oktatási és tudományos főosztály vezetője négy évvel ezelőtti javaslatára immár rendszeressé […]

Emelik a viteldíjat

Az Ungvári Városi Tanács döntése értelmében április elsejétől 5 hrivnyára emelik az iránytaxik díját a megyeszékhelyen. Ugyancsak megbeszélés tárgyát képezték az iskolások, akik mostanáig ingyen utazhattak. A grémium döntése értelmében ők szeptember 1. és június 1. között, tehát a tanév idején, 3 hrivnyát térítenek egy-egy utazás alkalmával, amennyiben fel tudják mutatni a diákigazolványukat. Facebook0Google+0TwitterLinkedinPrint

Papírra vetett nemzettudat

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) negyedik alkalommal hirdette meg a gyermekrajz- és esszépályázatot a Kárpát-medencében két – A magyar zászló és címer, illetve Mátyás, az igazságos – témakörben. Büszkék lehetünk arra, hogy miként a korábbi években, az idén is Kárpátaljáról érkezett a legtöbb rajz, ezért az NSKI vezetése a budapesti díjkiosztó mellett egyedül vidékünkre látogatott el, […]

Készítette walenta © 2018 KISZó.net