Kissé önfejű, mégis szelíd és tisztelettudó. Gyerekkori tervei ellenére a stoplis helyett palástot öltött. Azóta megértette: ez az út van neki rendelve. Nem szokott akadékoskodni, bárkivel szót ért, szereti a viccet és a gyerekeket. Kulcslyuk rovatunk vendége Dobán Dorina, a tiszapéterfalvai és tiszabökényi református gyülekezet segédlelkésze.
– Mi érdekelte gyermekkorában?
– A sport és az orvostudomány. A kettőt úgy akartam egybekötni, hogy sportorvos leszek. Végig erre készültem, amíg a Tiszapéterfalvai Református Líceumban tanultam. Az érettségi alkalmával is az ehhez szükséges tantárgyakból vizsgáztam. Az ungvári egyetem testnevelés és rehabilitáció szakára akartam felvételizni. A teológia csak azután jött képbe, hogy ez a tervem meghiúsult. Másfél ponton csúsztam el a külső független tesztelésen (ZNO). A kudarc után a diakóniai szolgálaton gondolkodtam. Az egy év halasztás helyett azonban felhívták a figyelmemet a Sárospataki Református Teológiai Akadémia pótfelvételijére, amire el is mentem. A sikeres felvételire jelként tekintettem.
Úgy fogtam fel, hogy azért záródott be előttem az a kapu, mivel azt, amit én szeretnék, nem helyesli Isten, ezért másikat nyitott nekem.
– Hogyan sikerült ezt elfogadnia?
– A teológia alatt gyakran hiányzott a sport, de megbékéltem vele. Második évfolyamon, amikor már nagyon jól ment a tanulás, megerősítésként fogtam fel, hogy jó helyen vagyok. Többször hívtak focizni, amit visszautasítottam. Nyíregyházán néha játszottam, viszont sok időbe telt az utazás, ezért inkább felhagytam vele és teljesen a teológiára koncentráltam. Májusban lesz öt záróvizsgám. Ha ezek sikerülnek, akkor beosztott lelkész lehetek. Ez két évig tart, ezután van lehetőség arra, hogy megválasszanak egy gyülekezetbe. Az ifjúsági munka talán közelebb áll hozzám. Missziói lelkésznő is szívesen lennék, akár gyermekotthonban is szolgálnék.
– A sport hogyan van most jelen az életében?
– A lelkészeknek is van futballcsapatuk. De az edzéseket Makkosjánosiban tartják, ezért nem szoktam járni. A gyülekezettel gyakran szervezünk focimeccseket a fiataloknak. Ilyenkor kétszeres élményben van részem, sportolhatok és a fiatalokkal is foglalkozhatom. Konfirmandus focikupára szervezek most csapatot.
– Mivel kapcsolódik ki?
– Jelenleg a dolgozatommal vagyok elfoglalva, és sok szolgálatra kell készülnöm. Viszont szívesen olvasnék orvosi dolgokról vagy rajzolnék, fényképeznék.
– Mennyire jellemző Önre a hirtelen döntéshozás?
– Ha hallok valamilyen feladatról, akkor szeretek rögtön nekilátni. Nem szoktam tétovázni.
– Mivel lehet elnyerni a bizalmát?
– Őszinteséggel. Ha az illető hiteles, nem kételkedem benne. Én is úgy próbálom elnyerni mások bizalmát, hogy azt csinálom, amit mondok.
– Milyen emberek szimpatikusak Önnek?
– Természetesen nem csak hívő emberekkel értek szót. Az esperesünk, Hunyadi Attila nagyon precíz és pontos ember, jól érzem magam mellette. Szeretem az ilyen hozzáállást. Azért a viccet is kedvelem, szoktam néha visszafogottan poénkodni.
– Hajlamos a vitázásra?
– Nem. Itthon szoktam kifakadni édesanyámnak, de a helyzet hevében nem állok neki senkinek. Nagyon sok mindennek kell felgyűlnie ahhoz, hogy kicsit odamondogassak. Nagyrészt elhallgatom a dolgokat. Az idősebbekkel szemben mindig tisztelettudóan viselkedem. Még ha nem is egyezik a véleményünk, akkor sem adok ennek hangot, kizárólag akkor, ha már a Biblia tanításával ütközik.
– Mitől válik valaki közömbössé?
– Akkor, ha tudom, hogy egyáltalán nem az, akinek mutatja magát és a szavai nem felelnek meg a valóságnak. Viszont nem vagyok haragtartó. Sokszor megbántanak, ezen morfondírozhatnék, ám ha nem lépek túl ezeken, akkor nem tudom elvégezni azt a feladatot, ami előttem áll.
– Rendszerető?
– Szerintem igen. Az összeszedettségre törekszem, például a dolgozatom megírásánál is nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy rendezetten, sorban állítsam össze a részeket. Ha valami nem tetszik, újra és újra átírom a prédikációmat is.
– Milyen tulajdonságán kellene változtatnia?
– Azon, hogy ne mérgelődjek annyit a családon belüli dolgokon. Hamar túlteszem magam rajta, de úgy tűnik, nem véglegesen, olykor újra előjön bennem.
– Mi az, amire több időt kellene szánnia?
– A mozgásra, az egészséges táplálkozásra, mivel kezdek elhízni. A lelkem mellett a testemre is oda kell figyelni.
– Mi a legszembetűnőbb változás Önön az elmúlt 5 évben?
– Ha a szolgálataimat nézem, akkor az, hogy lassabban és hangsúlyosabban beszélek. Eleinte nagyon izgultam és minél előbb le akartam tudni, hogy lejöhessek. Kicsit talán komolyabb is lettem.
– Mivel lehet megragadni a gyülekezet figyelmét?
– Életpéldákkal. Ami a saját mindennapjaikra is jellemző. A fiatalokkal már nem ilyen könnyű. Egyszer fordult elő, hogy a hittanórán filmet vetítettem és rögtön szóvá is tették, hogy ne nézzük már a képernyőt, hiszen mást sem csinálnak egész nap. Jobban élvezik, ha játszunk, ezért igyekszem a történethez megfelelő játékokat kitalálni.
– Vonzza a nagyváros?
– Városi gyülekezet élére nem szívesen állnék, viszont az, hogy mozgalmas helyen éljek, nem áll távol tőlem. Kolozsvárott voltam cserediák egy évet, ami tetszett. Az első prédikációmat Visken tartottam, mivel úgy gondoltam, ha a legnagyobbal kezdtem, utána bármivel megbirkózom. Később rájöttem, hogy az nem is annyira ijesztő, sokkal nehezebb például egy hétköznapi istentiszteletet tartani, ahol csak néhány ember ül. Ha sok ember hallgatja, akkor biztos mondok valami olyat, ami valakit megérint. Viszont néhány idős, hívő embernek mit tudnék én huszonöt évesen mondani? Ennek ellenére reménykedem, hogy táplálom a hitüket és sikerül gondolatébresztő prédikációt tartanom.
Simon Rita
