Huszonhét évvel a Szovjetunió széthullása után majdnem minden harmadik ukrán fájlalja a birodalom vesztét, s jóleső nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre. Ukrajnában minden évben megszondáztatják az embereket, hogy visszasírják-e még a szovjet érát? S bár számuk folyamatosan csökken, de még így is igen jelentős. Ám vajon mi lehet e jelenség mögött? Kik azok, akiknek hiányoznak a sztálini, hruscsovi, brezsnyevi, vagy éppen a gorbacsovi idők?
2010-ben az ukrán lakosoknak csaknem a fele (45 százalék) sajnálkozott a Szovjetunió szétesése miatt, a legfrissebb mérések szerint arányuk már „csak” 30 százalék, de ha azt vesszük, hogy ez közel minden harmadik lakost jelenti, akkor még most is nagy ez a szám.
A kétezer őszén brutálisan meggyilkolt Georgij Gongadze egykori ellenzéki újságíró alapította Ukrajinszka Pravda című internetes kiadvány szociológusok és történészek bevonásával próbált magyarázatot találni a jelenségre, s lefesteni azt az embertípust, aki jobban érezte magát 1991 előtt, mint manapság. Érdekes, hogy a nők közül többen nosztalgiáznak (38 százalék), mint a férfiak közt (31 százalék). Bár ez abból is adódhat, hogy Ukrajnában a nők átlagosan tíz évvel tovább élnek. Az már sokkal érdekesebb, hogy olyanok is nagy számban táplálnak pozitív érzéseket a szovjet világról, akik azt érdemben soha nem próbálhatták ki. A 18-29 évesek között ez az arány 14 százalékos, míg a 30 és 39 közötti korosztály – azaz akik csupán gyerekfejjel emlékezhetnek abból bármire is – körében 25 százalékos a Szovjetunióhoz való pozitív viszonyulás. Az elemzők szerint ez a jelenlegi berendezkedés elleni proteszt viselkedés, olyan fiatalokról van szó, akik képtelenek megtalálni számításaikat a független Ukrajnában.
A lap Homo Sovieticusnak nevezi azokat, akik visszatérnének a múltba. A megnevezés Alekszandr Zinovjev egykor emigrációba vonult orosz szociológustól származik, aki hasonló címmel jelentette meg egyik könyvét 1982-ben. Az ukrajnai Homo Sovieticusra jellemző, hogy idősebb korú, az ország délkeleti részén él, azaz orosz nyelvterületen, az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségű, alacsony jövedelemmel rendelkezik, támogatja az orosz, mint második államnyelv bevezetését, s híve a szorosabb orosz–ukrán együttműködésnek, mindenekelőtt gazdasági vonatkozásban. Az ország említett déli és keleti térségeiben, azaz az Oroszországhoz közelebbi területeken négyszer annyian vágynak vissza a régmúltba, a nagy „druzsba” korszakába, mint az európai határokhoz közelebb eső nyugati megyékben.
Jaroszlav Hricak kijevi egyetemi tanár, a jelenség egyik kutatója elmondta, a Szovjetuniót visszasírók leginkább a rendet, a kiszámíthatóságot és a stabilitást fájlalják, ezért gondolnak szívesen vissza az általuk csak aranyidőknek nevezett korra. Nem féltek a holnaptól, ismeretlen fogalom volt a munkanélküliség, ingyenes volt a diplomaszerzés, mindenki számára biztosított volt a megélhetés. A szovjet rendszerre örömmel gondolók fele arra is büszke, hogy egy hatalmas világbirodalom állampolgárai lehettek. Azt ugyan csak kevesen vallották be, hogy igazából az ifjúságuk iránt nosztalgiáznak, de a kutatók szerint ez is benne van a pakliban.
A fentebbiek alapján az sem meglepő, hogy a 30 százaléknyi Homo Sovieticus oroszérzelmű polgára Ukrajnának, akiknek nem tetszik a jelenlegi irányvonal. Ők inkább a kemény kezű irányítás hívei, akik úgy gondolkoznak, egy vezér meg tud oldani mindent és ezért Putyin-típusú vezetőre vágynak. Ezzel csak az a baj, hogy ők maguk a pozitív változásokért nem is nagyon hajlandóak tenni, arra várnak, hogy majd mások elvégzik azt helyettük, így vannak Ukrajna EU-s közeledési szándékaival is, tehát úgy akarnak uniós feltételeket vagy életszínvonalat maguknak, hogy azért cserébe áldozatot nem szívesen hoznak, mutat rá a szóban forgó elemzés.
Dunda György
