Zöldágdíszítéstől a locsolkodásig

A napokban került megrendezésre a Nagydobronyi Magyar Népművészeti Tanoda első programsorozata, mely a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódott. Egy héten át tartott a készülődés, mely hagyományos „ződág”-díszítéssel kezdődött és kézműves délutánnal fejeződött be.

Hidi Tünde, a tanoda koordinátora lapunknak elmondta, első rendezvénysorozatuk azért kapcsolódott a húsvéti ünnepekhez, mert településükön még napjainkban is elevenek a húsvéti szokások.

– Mikor és milyen céllal alakult a Nagydobronyi Magyar Népművészeti Tanoda?
– A tanodát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hozta létre és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet működteti. Alapvetően ez egy oktatási intézmény, ezért elsődleges célunk kurzusok, tanfolyamok, oktatóprogramok, előadások lebonyolítása a népművészet és a néphagyomány témakörében. Ezenkívül fontosnak tartjuk a nemzeti kultúra és a hagyományok őrzésével és továbbadásával kapcsolatos egyéb rendezvények szervezését is. Rendszeresen tartunk majd kézműves délutánokat, táncházakat, illetve szervezünk ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó találkozókat. Teret adnánk a tradicionális kézműves mesterségek felélesztésének, a népzenének és a néptáncnak, és tervezzük például hímzőkör, gazdasszonykör megalakítását is. A programjaink nem kizárólag a dobronyiaknak szólnak, szeretettel várunk mindenkit a környező településekről, sőt az egész Ungvári járásból.
A tanoda húsvéti eseménysorozata zöldágdíszítéssel kezdődött. A községben máig élő szokás, hogy szalagokkal, lufikkal díszített „ződágat” állítanak a lányos házaknál virágvasárnap, hogy a legények lássák, hol várják a locsolkodókat húsvéthétfőn. Nagyhéten, hétfőtől csütörtökig tojásfestés zajlott a tanodában, ahol hagyományos dobronyi hímes tojásokat készíthettek. Ezeken az alkalmakon főleg lányok vettek részt, akik nagy érdeklődéssel figyelték a gyakorlott tojáshímzők munkáját.

A festésben Hidi Erzsébet, Herczeg Edina, valamint Őrhidi Erzsébet és unokája, Orsolya segített. A tojásokra elsősorban a hagyományos tulipán, árvácska motívumok kerültek, tudtuk meg Őrhidi Erzsike nénitől. Régen is ezek voltak a legelterjedtebbek. Ma már számos technikával készíthetők a díszes tojások, de a helyi tojáshímzők a hagyományos tojásfestést mutatták be és tanították meg a gyerekeknek, akik a fantáziájukat használva egyedi mintákat is kreáltak.

Szombat délután húsvéti verses matiné és kézműves foglalkozás várta a gyerekeket. Ezen az alkalmon már fiúk is voltak, locsolóverseket szavaltak, amiért jutalmul meg is kapták a hímes tojásokat. A rendezvényen részt vevők mézeskalácsot festettek és papírtulipánokat készítettek. A fiúk épp olyan lelkesedéssel díszítettek és hajtogattak, mint a lányok.

A tanoda első, húsvéti seregszemléje beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sok volt az érdeklődő, és a jelenlévők szemmel láthatóan jól érezték magukat a foglalkozásokon.

Bara Tünde

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó