Szerény, mégis talpraesett, szorgalmas és elhivatott. Munkáját igyekszik maximálisan végezni. Ha van ideje, szívesen vásárolgat a lányaival, családi programokban a kirándulások kerülnek az első helyre. Kulcslyuk rovatunk vendége Melnicsuk Veronika, a Rahói 1. Számú Középiskola magyar tannyelvű osztályainak alsós tanítója.
– Festői környezetben nevelkedett. Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára?
– Rahón születtem, és valóban nagyon szép környezetben nőttem fel. Boldog és szép volt a gyermekkorom, sokat kirándultunk a hegyekben, a Tisza környékén, fürödtünk a még tiszta folyóban, napoztunk a partján. Számos barátnőm volt, akikkel többnyire az udvaron bújócskáztunk, fogócskáztunk stb. Ezek a játékok mára sajnos kihalóban vannak, most a gyerekek számára már csak a számítógép létezik.
– Mindig is pedagógus szeretett volna lenni?
– Gyermekkorom óta ez volt a vágyam. Azért, hogy alsós tanító lettem, vagyis a legkisebbekkel foglalkozhatom, az első tanító nénimnek köszönhetem. Ő volt a példaképem, tetszett, ahogy tanít, ahogy foglalkozik velünk, ezért a szüleim sem csodálkoztak a választásomon. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanultam, mert mindenképpen magyar nyelven szerettem volna oktatni a gyerekeket, ugyanis nagyon fontos, hogy itt, a Felső-Tisza-vidéken megmaradjon a magyar szó. Engem úgy neveltek, hogy azt meg kell őrizni, és továbbadni a gyermekeknek. 2005-ben fejeztem be a főiskolát, még abban az évben Gyertyánligetre kerültem, a Páduai Szent Antal katolikus óvoda vezetőjeként. Egy évet töltöttem ott, de aztán a sors úgy hozta, hogy visszakerültem a szülővárosomba. Az iskolában először nevelőként, majd tanítóként tevékenykedtem.
– Hányadik osztály az öné?
– Most a harmadikosok osztályfőnöke vagyok. Csak hatan járnak ebbe az osztályba, egy kivételével vegyes házasságban élő gyerekek, ezért még nagyobb kihívás velük foglalkozni.
– Kihívásnak tartja, hogy a szórványban az anyanyelvén taníthat?
– Az én számomra ez nagyon fontos dolog, szívügyemnek érzem a nem magyar gyerekeket is megtanítani a magyar nyelvre.
– Mondana néhány szót a családjáról?
– Gyertyánligeten ismerkedtem meg a férjemmel. 2006-ban házasodtunk össze, két gyermekünk született, Viktória a magyar iskola 5. osztályos tanulója, Márta pedig a magyar óvodába jár, szeptemberben kezdi tanulmányait a magyar iskolában.
– Két gyermeket nevel, az iskolában is kicsikkel foglalkozik. Van türelme hozzájuk?
– Igyekszem türelmes lenni, már csak azért is, mert egy tanár nem engedheti meg magának ennek az ellenkezőjét. Sokan mondják, rossz azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei pedagógusok. Sajnos sokszor rám is jellemző, hogy kicsit elfáradok az iskolában, de ennek ellenére igyekszem a gyermekeimmel is türelmes, megértő, szerető édesanya lenni.
– Aggódó?
– Igen. És szerintem életem végéig aggódni fogok azon, hogyan alakul a gyermekeim sorsa, milyen felnőttekké válnak stb.
– Sok barátja van?
– Igen. Az én gyermekkoromban nem volt magyar iskola Rahón, az osztályban csupán két-három gyerek beszélt magyarul, így mi mindannyian barátkoztunk, ami a mai napig megmaradt. Mindegy, ki milyen nemzetiségű, a lényeg az, hogy igaz ember legyen.
– Bízik az emberekben?
– Minden emberben a jót próbálom megtalálni, mindig azt keresem. Csalódás még nem ért e téren, remélem, nem is fog.
– Sértődékeny?
– Ha megbántanának – ami nem szokott megtörténni–, biztos megsértődnék, de haragot akkor sem tartanék. Ha össze is vesztem valakivel, a haragom nem tartott sokáig.
– Szokott halogatni?
– Sajnos nem tehetem meg, hogy bármit is halogassak, mert nagyon sok a feladatom. A tanítás mellett igyekszünk különböző ünnepségeket szervezni, így a halogatásra nem marad idő.
– Hogy áll a pontossággal?
– Ez egy olyan dolog, ami nagyon fontos számomra. A pontosság erény, és a gyermekeimet is erre tanítom.
– Tudjuk, hogy a lányok már a pólyában is lányok. Ebből következik, hogy később szeretnek vásárolni. Szokott velük shoppingolni?
– Hát persze! Végigjárjuk a butikokat, a boltokat, ők már saját ízlésük szerint válogatnak. Ilyenkor természetesen felpróbálok egy-két darabot, hiszen én is nőből vagyok, engem is érdekel az éppen aktuális divat.
– Szereti a meglepetéseket?
– Igen, kifejezetten szeretem. Legutóbb is egy nagyon kellemes meglepetés ért. Úgy volt, hogy a férjem csak a következő héten érkezik haza. Éppen egy ünnepségre készülődtünk a plébánián, a konyhán segédkeztem, amikor váratlanul betoppant. Nagyon megörültem, nekem az ilyen történések az igazi kellemes meglepetések.
– Mi az, ami kikapcsolja?
– Korábban hímeztem, de manapság sajnos nem nagyon van időm sem erre, sem pedig más hobbifélére. Most már kertes házban lakunk, ott is több a teendő, mint a lakásban. A gyerekek nagyon élvezik, hogy nagyobb a tér, van hol szaladgálni, friss levegőt szívni, viszont nekem még több a munkám.
– Említette, hogy gyermekkorában sokat kirándult. Most is szerveznek hasonló kirándulásokat?
– Mint már említettem, a férjem gyertyánligeti, nyaranta ott szoktunk kirándulni, hiszen az a környék még a rahóinál is szebb. Olyankor felkeressük a rokonokat, ismerősöket, a Tisza partján saslikot sütünk, pihenünk. De persze Rahó környékén is szívesen barangolgatunk.
– Ha nyerne a lottón, a Föld mely részére utazna el szívesen a családjával?
– Régi álmom egyszer Olaszországba, azon belül is Velencébe eljutni. Ez a város mindig is vonzott. Tudom, hogy a családomnak is tetszene, hiszen a világ egyik legszebb csodája.
Hegedűs Csilla
