Van rossz és van jó hozadéka is a mostani magyarországi parlamenti választásoknak. És egyáltalán nem arra gondolok, hogy melyik párt miként szerepelt a megmérettetésen, melyiknek szerzett örömöt és/vagy okozott bánatot, hanem arra, miként érintette a kampány s maga a választás a külhoni (határon túli, elcsatolt részeken élő stb. – mindenki válassza ki a neki tetsző jelzős szerkezetet) magyar közösségeket. Merthogy, amennyiben élni kívántak a jogukkal, ők is részeseivé válhattak a választásoknak.
A rossz. Ez a jog mindig a vita tárgyát képezte, de ilyen élesen – tegyük hozzá: ilyen csúnyán tálalva – még egyszer sem került ennyire az előtérbe. Kaptak hideget-meleget az erdélyi és a vajdasági magyarok is, de számunkra a nekünk kiosztott pofonok a legfájdalmasabbak. Először a HírTV egyik riportja szállt bele két lábbal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét elözönlő „ukrán nyugdíjasokba”. Nem sokkal utána Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke járta végig ugyanazt az utat. Mindkét állítás arról szólt, hogy közel 30 ezer ukrajnai személy rendelkezik ottani lakcímkártyával, többségük nyugdíjas, akik közül sokan 300 ezer forint ellátmányt kapnak. A nézők körében ez már úgy csapódott le, hogy 30 ezer „ukrán nyugdíjas” jut jogtalanul 300 ezer forintos nyugdíjakhoz, s hálából ezek mind a Fideszre fognak szavazni.
Aztán érkezett a „várni pofon balról, jönni pofon jobbról” Rejtő Jenő-i fordulat. Jött a Jobbik bejelentése a szerintük törvénytelen kárpátaljai lakcímkártyásokról. A párt képviselői ugyan kihagyták az „ukrán nyugdíjasokat”, de egy másik irányban a DK-nál is tovább mentek. Azt állították ugyanis, hogy több ezerre tehetők azok száma, akik nem beszélnek magyarul, így jogtalanul jutottak magyar állampolgársághoz, mi több, ezek utaztatását április 8-án Ukrajnából a választókörökbe – köztük több ezer donecki ukránét! – maga a KMKSZ szervezi. Arra is felszólították kelet-magyarországi megfigyelőiket, hogy szűrjék ki a szavazók közül a magyarul nem beszélő polgárokat, és mindezt foglalják jegyzőkönyvbe. Nos, nem tudok arról, hogy egyetlen ilyen jegyzőkönyv is elkészült volna, viszont tény: a szomszédos megyében az országos átlagnál alacsonyabb volt a részvételi arány.
A jó. Egyértelműen kellemes érzés viszont, hogy néhány kisebb szócsatától eltekintve, a határon túli magyarok között nem képződtek újabb lövészárkok. A legfontosabb, Kárpátalján is megmaradtak az áldásos – jövőt erősítő – békés állapotok.
