Debreceni Kamilla vérében van a jó szervező- és kommunikációkészség. Barátságos jellem, aki nem rest a munkára. Szorgalmáról Brüsszelben is bizonyságot tett, amikor az Európai Unió parlamentáris testületében tevékenykedett.
– Meghatározó gyerekkorod volt. Minek készültél?
– Értelmiségi családban nőttem fel, a mi nappalinkban állandóan a világban zajló eseményekről folyt a beszélgetés. Fél Kelet-Európa ismert és kevésbé ismert személyiségei fordultak meg nálunk – kezdi beszélgetésünket Debreceni Kamilla. – Mivel a televíziós munka édesapám révén átszőtte az én mindennapjaimat is, először forgatókönyvíró akartam lenni. Volt is egy kis füzetem, amibe elkezdtem írni egy történetet. Később váltottam, rendezőként képzeltem el magam. Elég sokáig komolyan gondoltam erre a lehetőségre. Emlékszem, gyerekkoromban Hidvégi Igor, a MTV rendezője kis kolléganőjének hívott.
Kamilla a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában érettségizett aranyérem kitüntetéssel. Az, hogy továbbtanul, sosem volt kérdés. Példaképe a mai napig a bátyja, Misi. Mindig is azt szerette volna, hogy a szülei rá is olyan büszkék legyenek, mint testvérére, ezért a döntését jól meg kellett fontolnia.
– Hogyan lettél történész?
– Az eredeti tervemnél maradva a budapesti ELTE média és kommunikáció szakára jelentkeztem, mivel biztos voltam abban, hogy Magyarországon szeretnék tanulni. Aztán valami megváltozott bennem. Úgy döntöttem, itthon is beadom a jelentkezésemet. Maha László, iskolánk igazgatója megszerettette velem a történelmet, ezért nem volt kétség, hogy ebbe az irányba indulok el. Emellett pedig az addig megszerzett angol nyelvtudásomat sem szerettem volna veszni hagyni. Kárpátalján két magyar felsőoktatási intézmény van, én pedig nem akartam választani, úgy döntöttem, mindkettő diákja leszek. Az Ungvári Nemzeti Egyetemen a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék történelem szakát választottam nappali tagozaton, míg a II. Rákóczi Ferenc Kártpátaljai Magyar Főiskolán az angol nyelv és irodalmat tanultam levelezőin. Eleinte nagyon nehéz volt. A diáktársaimnak Ungváron 5 vizsgájuk és 5 szigorlatuk volt a szemeszter végén, nekem dupla annyi. Volt olyan eset is, hogy Ungváron délelőtt, a főiskolán délután vizsgáztam.
– A kemény munka meghozta gyümölcsét, Brüsszelbe hívtak.
– Nehéz megfogalmazni, mi zajlott le bennem, amikor az Európai Parlamentből kerestek, és felajánlották a gyakornoki feladatkört Bocskor Andrea képviselő mellett. Először megrémültem, aztán előkerestem minden egyetemi jegyzetemet, és Kiss Éva professzorasszony, valamint Dolinai Zsuzsa Európai Unióról tartott előadásainak anyagát kezdtem újraolvasni. Második lépésben az angol szakkifejezéseknek néztem utána. Aztán, mikor Brüsszelbe kerültem, azzal kellett szembesülnöm, hogy itt bizony mindenki franciául beszél.
– Hogyan tudnád röviden összegezni a bő három hónap élményeit?
– Külügyi (AFET) és Oktatási (CULT) bizottsági üléseken vettem részt, Ukrajnával kapcsolatos konferenciákat hallgattam. Jártam a NATO-központban és az Európai Bizottságban. Az uniós tagországok állandó képviselői mellett olyan embereket láttam és hallhattam élőben előadni, vitázni, mint Szijjártó Péter, Sztáray Péter, Navracsics Tibor, Ivanna Klimpus-Cincadze. Pont azután kerültem oda, hogy a Legfelső Tanács szeptember 5-én második olvasatban is elfogadta az új, jogtipró oktatási törvényt. Szemtanúja voltam, ahogy Bocskor Andrea és képviselőtársai minden lehetséges felszólalásukban hangsúlyozták a helyzet súlyosságát. Mozgalmas időszak volt. A jól kialakított gyakornoki programnak köszönhetően viszont Strasbourgban is eltölthettem egy kis időt a plenáris héten.
– Miben erősített meg ez a külföldi „időtöltés”?
– Rájöttem, hogy semmi sem lehetetlen. Én, a csapi lány ott ültem a „nagyok” között, és akkor én is egyik láncszeme voltam a nagy európai uniós gépezetnek.
A huszonhárom éves lány a nem mindennapi tapasztalatszerzés óta már lediplomázott, dolgozik. Habár jelenleg nem tartózkodik a szülőföldjén, Kárpátalján képzeli el a jövőjét. Vágya, hogy miután már elég tudást és tapasztalatot szerzett hazatérjen és otthon legyen hasznára a családjának és a kárpátaljai magyarságnak.
Simon Rita
