Könnyű szót érteni vele, barátságos és precíz. Ritka, hogy felemelje a hangját, bár bevallja, olyan is előfordul, és nem is olyan csendes, mint amilyennek tűnik. A tanári pályán kívül mást nem is tud elképzelni. Családcentrikus és társaságkedvelő személy. A Kárpáti Igaz Szó kulcslyuk rovatának vendége Turóci Jolán, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézet Fizika és Matematika Tanszékének előadótanára
– Azzá vált, amivé mindig is szeretett volna.
– Sosem álmodoztam arról, hogy balerina vagy énekesnő legyek. Mindig is tanár akartam lenni. A testvérem szintén pedagógus. Sokat köszönhetünk a szüleink jó nevelésének. Kicsi koromtól kezdve jó tanuló voltam (jó tanáraim voltak), magától értetődő volt, hogy tovább tanuljak. Az volt az álmom, hogy egyetemista legyek. A mi évfolyamunkkal indult a magyar kar. Óriási boldogsággal töltött el, amikor eljöttünk beadni a papírokat, aztán közölték, az anyanyelvemen is tanulhatom a fizikát. Már az elején megtetszett a környezet, nagyon jó tanáraim és csoporttársaim voltak. Aztán a harmadik évfolyamon, amikor már a tudománnyal is foglalkoztunk, határoztam el, hogy itt akarok maradni. Vezetőtanárom, dr. Spenik Sándor biztatott, hogy folytassam a tanulmányaim. Vele és Jenkovszky László kijevi professzor úrral lehetőségem nyílott különböző nemzetközi konferenciákon részt venni több európai országban.
Elvégeztem az aspirantúrát, de közben, már 2014-től munkába álltam a tanszékünkön. Akkoriban is ki voltak elégítve az igényeink, viszont most már minden adott a diákoknak. Rengeteg pályázati lehetőség áll a rendelkezésükre, amelyeknek köszönhetően számos tudományos kísérleteket végezhetnek. Az intézetben lévő korszerű fizikai laboratóriumunk rengeteg lehetőséget kínál különböző mérések elvégzésére. A magyar kar felszereltsége mára simán felveszi a versenyt bármely nyugati intézménnyel. Arról nem is beszélve, hogy a hallgatók milyen szép diákszállóban lakhatnak, ahol még konditerem is van. A külföldi tanulmányi kirándulások pedig már csak ráadásnak számítanak.
– Milyen más szakmát próbálna ki?
– Számomra ez az igazi. Nem tudom, hol érezném még magam ilyen jól, és csinálnám ilyen szívesen. Bizonyára a jó kollektíva és a környezet is nagy hatással van erre.
– Mit csinál szabadidejében?
– Szusszanásképp szeretek a családommal lenni. A testvérem két gyermekével is sok időt töltök és természetesen a párommal. Nemrég kérte meg a kezemet.
– Az eszére vagy a szívére hallgat inkább?
– Gyakran szeretnék a szívemre hallgatni, de muszáj racionálisnak maradnom. Szakmai ártalom. Nem volt még ebből hátrányom, viszont nem tanácsolom senkinek, hogy ezt a példát kövesse. Kissé pesszimista is vagyok.
– Érzékeny típus?
– Csak a szeretteim tudnának megríkatni, viszont ők igyekeznek ezt elkerülni. Barátságos vagyok, nem ódzkodom a bizalmi kapcsolatok kialakításától, viszont csak azok tudnak hatni rám, akik igazán közel állnak hozzám.
– Haragtartó?
– Nem vagyok az. Az igazságtalanság feldühít. Igyekszem másokkal toleránsan viselkedni, ám ha ők nem tesznek ugyanígy, az bosszant. Ez hamar túlmegy rajtam. A családommal, barátaimmal szemben pedig nincs szükség különösebb kiengesztelésre, a szeretet nagyobb bennünk annál, minthogy haragudjunk egymásra.
– Milyen emberi tulajdonságok zavarják?
– A megbízhatatlanság, a kétszínűség és a pontatlanság.
– Szeret egyedül lenni?
– Nincs is alkalmam, de nem is szeretek egyedül lenni. Örülök, ha van körülöttem valaki, akivel beszélgethetek. Az egyedüllét nálam annyiban merül ki, amíg néhány percig rendezem a fejemben a gondolatokat.
– Ön szokott sürgetni másokat vagy inkább Önt kell siettetni?
– Az előbbi. De nem jellemző rám, hogy parazsat tennék valaki lába alá, türelmesen megvárom az illetőt. Én igyekszem mindig időben elkészülni, rám nem szoktak várni. Fontos számomra a pontosság.
– Feledékeny?
– Egyáltalán nem. Jó memóriám van, és odafigyelek arra, hogy ha valakinek megígérek valamit, akkor az ne menjen ki a fejemből. A nagyon fontos dolgokról legfeljebb írok egy emlékeztetőt. Igazából nem kell, hogy emlékeztessen, csak a biztonság kedvéért. Azt, hogy más se feledkezzen meg az engem érintő dolgokról, úgy szoktam kiküszöbölni, hogy előtte való nap rákérdezek, aktuális-e még a dolog, eszébe juttatva ezzel a megbeszélteket.
– Jellemző Önre, hogy túlbonyolítja a dolgokat?
– Igen, nagyon is. Gyakran agyalok azon, hogy ha ezt csinálnám, akkor mások mit gondolnának. Meg kellene tanulnom kevésbé törődni mások véleményével, hiszen ezzel nekem is könnyebb lenne. Olyasmit mérlegelek, ami lehet, szóba sem kerülne valójában, csak az én agyam szüleménye. Olykor bebizonyosodik, feleslegesen stresszeltem annyit.
– Egy ölelés vagy egy kedves szó ér többet Önnek?
– Az előbbi. Mondani bármit lehet.
– Könnyen túlteszi magát a történéseken?
– Nem. Rágódni szoktam rajtuk egy darabig.
– Ráhagyja a dolgokat az emberekre?
– Nem szoktam legyinteni, de ez is csak a közeliekkel szemben figyelhető meg. Egy olyan emberrel, aki számomra semmit sem jelent, nem fogok leállni vitázni csak azért, hogy kivívjam az igazam. Holott lehet, ezt pont fordítva kellene csinálni.
– Mi az, amit nem gondolnának Önről?
– Nem tartanak lobbanékonynak, pedig ez nem biztos, hogy igaz. A legtöbben csendesnek mondanak, és nem is hinnék, hogy ennyit tudok beszélni, vagy harsányabban is képes vagyok megnyilvánulni.
Simon Rita
