Ungváron, a Szabadság sugárúton egy véres ruházatú férfira lettek figyelmesek a rendőrök. Az illetőt előállították a városi kapitányságra, ahol kiderült, a férfinak köze lehet egy Minajban történt gyilkossághoz. A megyeszékhely szomszédságában lévő településen négy, Ukrajna más megyéiből származó, egyazon cégnél dolgozó férfi iszogatott. Poharazgatás közben a zsitomiri összeveszett a dnyipropetrovszkival, aki konyhakéssel mellkason szúrta a […]
Hónap: 2018 április
A NATO Kijevre és Budapestre bízná a rendezést
Az utóbbi napokban több írás jelent meg az MTI-n, illetve ukrán portálokon, melyek a NATO, Ukrajna és Magyarország viszonyát elemzik. Mint ismeretes, a két szomszédos ország viszonyában lényeges változás történt azt követően, hogy az ukrán parlament a kárpátaljai magyarság anyanyelvű oktatását ellehetetlenítő törvényt fogadott el. A tények bizonysága szerint a katonai szövetség arra törekszik, hogy […]
Egy igazi optimista
Ödönke régi cimbora. Lelkünk mélyén ott lapul bennem és benned is. Kissé bamba, kissé rosszul öltözött, kissé ijedős, de ha a szemébe – vagyis tükörbe – nézel, múlhatatlan optimizmust látsz megcsillanni a tekintetében. Ez az optimizmus vezette példának okáért Tiszapéterfalvára, ahol úgy döntött: pecázni fog. Így Ödönke most horgászik. Igaz, természetes ukrán vizeinken szigorú horgásztilalom […]
Ismét rongáltak Ungváron
Rövid időn belül másodszor rongálták meg a megyeszékhelyen a méretes műanyag betűkből készült „Szeretlek Ungvár” feliratot. A turisták és a helybéliek is előszeretettel fotózzák a látványosságot, mely újra az utcai vandálok martalékává vált, valakik szétverték a szöveg első betűjét. Ám csakúgy, mint az előző alkalommal, most sem indult nyomozás a rongálók kilétének tisztázása érdekében. Holott […]
Aggodalmakat szül a növekvő bűnözés
A bűnözés volt az egyik témája a megyei tanács legutóbbi plenáris ülésének. Hennagyij Moszkal és Viktor Ruszin, Kárpátalja korábbi rendőrfőnökei is bekapcsolódtak a vitába, amely Roman Sztefanisin, a megyei polícia jelenlegi parancsnoka beszámolója nyomán bontakozott ki. Mint elhangzott, vidékünkön az utóbbi néhány évben folyamatosan nő a törvénytelen cselekmények száma. A múlt évben például 121 255 […]
Újabb öt magyar óvodát adtak át Kárpátalján
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított öt magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon és három környékbeli településen. A Sárosoroszi község óvodájában ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa elmondta: az óvodafejlesztési program első szakaszában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közreműködésével felújított […]
Búvárt fogtak a zöldsapkások
A fiatalember épphogy felbukkant a Tisza habjai közül, amikor kihalászták őt a határőrök. Aknaszlatina közelében a Munkácsi Határőrosztag katonái román kollégáikkal közösen fogtak el egy ukrán állampolgárt, aki búvárfelszereléssel próbálta átúszni a folyót. A 19 éves ifjút azzal gyanúsítják, hogy cigarettacsempészésben vett részt. Az ügyben nyomozást indítottak.
Turisztikai tanfolyam indult Beregszászban
Évekkel ezelőtt Kárpátalja 16 településéről több mint 500-an végeztek el vendéglátói képzést. Ám sokan menet közben bizonyos okok miatt abbahagyták ezt az ágazatot. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne virágozna a falusi turizmus. Sőt, egyre nagyobb igény van erre. Éppen ezért a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács közreműködésével „Jó gyakorlat a falusi turizmusban” címmel tanfolyam […]
Összekötő kapocs
Magyarország Beregszászi Konzulátusa kulturális rendezvénysorozatot indított el, amelynek keretében a kárpátaljai magyar képzőművészeknek a külképviselet kiállítási termében kínál bemutatkozási lehetőséget. E rendezvénysorozat első eseményeként, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával partnerségben, a minap reprezentatív tárlat nyílt a kortárs kárpátaljai magyar képzőművészek alkotásaiból. A megnyitón Szilágyi Mátyás főkonzul kifejtette, Kárpátalja igen gazdag tehetséges […]
Nem tetszik Baloga tervezete
Ellenszenvet és tiltakozást váltott ki a kárpátaljaiak körében Viktor Baloga törvénytervezete, amely megtiltaná a nemzeti kisebbségek jelképeinek, zászlainak nyilvános használatát, közölte egyik televíziós nyilatkozatában Barta József, a megyei tanács alelnöke. Szerinte különösen felháborító, hogy a Legfelső Tanács elé terjesztett dokumentum épp egy kárpátaljaitól származik. A riportalany megjegyezte, hogy e logika alapján az EU lobogójának kitűzését […]