A minap – a nagysikerű II. Salánki Vadásznapok apropóján – baráti körben szóba került a vadászat, mint az egyetemes magyar kultúra része. Ennek okán a rendezvény megálmodója, „öreg barátom” – persze nem a cimbora öreg, hanem barátságunk, hiszen három évtizede megyünk egymás idegeire – szóvá tette, hogy a szervezés alatt szaladgált, mint a mérgezett egér, hiszen egy nagy volumenű rendezvényhez nemcsak pénz, pénz és pénz kell. Erkölcsi-szellemi támogatás sem árt, ha már egy kissé össze akarjuk hozni a vadászat örvén vidékünk magyarjait-ukránjait-ruszinjait.
Ennek okán cimborám eljutott vidékünk egyik kulturális egyesületéhez is, gondolván hátha nevüket adják a Vadásznapokhoz és közösen valami jót tudnak letenni Kárpátalja asztalára. Reményeire okot adott az is, hogy egy konkurensnek nem nevezhető, de hasonló tematikájú rendezvényt teljes mellszélességgel támogat e szervezet. Elképzeléseit az egylet egyik alelnöke elé tárva viszont csalatkoznia kellett. A reakció felettébb jeges volt. Az elutasítás még talán érthető is lett volna, ha nem kulturális értékeink védelmében, egy nevében is kulturális szövetség irányában történik a nonprofit megkeresés.
Mert vajon része-e a vadászat a kárpátaljai magyar és ruszin kultúrának? Nos, ennek okán kérdezzünk meg azt is, hogy vajon része-e az USA kultúr-hagyományának C. Russel, a cowboy-képzőművész Bölényvadászata vagy a Vadember pecsenyéje? Része a német realista festészetnek Willhelm Kuhnert vadász-festőművész életműve? Vajon kultúr-örökségüknek tekintik-e britek F.C. Seolus vagy Sir Samuel Baker vadász-expedícióit? Neandervölgyi ősünk barlangfalra rajzolt tulokvadászai, medveölői, antilopűzői vajon részesei-e egyetemes emberi kultúránknak? Végül Hunor és Magor szarvas-hajszája, Szinyei Merse Pál szalonkaváró Oculija, Fekete István hallhatatlan sorai és Csergezán Pál grafikái vajon részei-e nemzetünk kultúrájának?
Ha pedig mindezt sikerült helyesen megválaszolni, akkor talán elgondolkodhatunk azon is, hogy a XXI. században, Kárpátalján miért akad néhány derék magyar bolond, kik görcsös megfelelni vágyás helyett inkább hisz Széchenyi Zsigmond ars poeticáját, mely szerint: „… A vadászat vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás…”.
