Palahonics Ágnes fürge, beszédes idős hölgy, aki mindig is szeretett jönni-menni. A lábfájása miatt már visszább vett a tempóból, de így is ő a ráti szupernagyi. A helyi óvodások lassan negyven éve az ő főztjén nőnek fel.
– Mit szeretnek a legjobban a kicsik?
– Mindent dicsérnek. A gőzön főtt gombócot különösen szeretik, de a töltött káposzta is hamar elfogy. Már többször eldöntöttem, hogy most már itt hagyom a munkát, mert nem bírom, de végül mindig sikerrel jár a marasztalásuk. Harmincnyolc éve vagyok itt szakács. Már nehezen bírom. Szerencsére szeptembertől akadt még egy ember mellém, így már kicsit könnyebb elkészíteni az ételt a 43 gyereknek.
– Hogyan került az óvodába?
– Régen, miután befejeztük a tíz osztályt, elmentünk dolgozni. Akkoriban akárhová lehetett menni. Ha itt nem tetszett, mentél egy másik helyre. Volt miben válogatni, de dolgozni is kellett, a lazsálást az állam sem nézte jó szemmel. Négy évet dolgoztam Ungváron, a műszergyár laboratóriumában. A lányom születése után nem tudtam visszamenni a megyeszékhelyre. Az óvodában épp volt hely, ezért beálltam ide. Hoztam magammal a gyermeket is két és fél évesen.
A tősgyökeres ráti asszony 14 éve özvegy. A lányáékkal él. Az unokák neveléséből rendesen kiveszi a részét. Evelin tizenkilenc éves és manikűrösnek tanult. A tizenhét éves Kristóf szakiskolába jár, még egy éve van hátra a tanulásból.
– Nem tartom magam szigorú nagymamának. De hát a mai fiatalokkal hogyan is lehet ellenkezni?
Amikor Ági néni egészsége felől érdeklődünk, csak legyint. A lába gyakran fáj.
– Szeretek mozogni, de már nem bírok. Előre félek, ha be kell menni Ungvárra. Régen pedig az egész várost körbesétáltam. Mostanában már csak azt nézem, hová ülhetnék le. Pihenésképp szeretek újságot olvasni. Amióta csak emlékszem rá, előfizetők vagyunk. Az egész Kárpáti Igaz Szót átolvasom, minden érdekel. A recepteknek nagyon örülök.
Simon Rita
