Befejeződött az I. Nagydobronyi Népzenei és Néptánctábor. A program a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap Zrt. és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatásával valósulhatott meg. A tábor helyszíne nem […]
Hónap: 2018 június
A háttér
Vidékünkön kevesen tartják számon az apák napját. Hajlamosak vagyunk néha alá is becsülni a családfők szerepét. Az a kislány azonban, akinek az apukája egyszer is kifésülte a haját, és az a kisfiú, akivel néha focizott vagy pecázott, élete legbátrabb, legügyesebb és legszeretnivalóbb emberét látja az édesapjában. Kiss Bianka bárhonnan is térjen haza, mindig hoz valamit […]
Az erőszak hullámhosszán
Vidékünkön a jelek szerint egyre kevesebb értéke van az emberi életnek. Bár gyilkosságok mindig is voltak, de annyira kegyetlenek és értelmetlenek, mint manapság, talán soha. Úgy tűnik, a brutalitás, az egymás iránti tolerancia hiánya mindennapjaink részévé vált. Sajnos, a házastársak és egymáshoz rokoni szálakkal kapcsolódók körében sem ritka a fizikai erőszak. Az eszközökben sem válogatnak: […]
Eleinkre emlékeztünk…
Vasárnap sokadik alkalommal gyűlt össze Kárpátalja magyarsága a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban, hogy megemlékezzen a hont elfoglaló, majd megtartó régi magyarokról. Vitéz harcosokról, bölcs öregekről, széplányokról és gyermeket nevelő anyákról. Azon népről, melyre a régi históriás ének sorai emlékeznek: A Szkitiából kijöttekrül Magyaroknak eleikrül És azoknak vitézségekrül… Eme Szkitiából kijött jómagyarok pedig, amint maguk mögött tudták […]
Az év praxisa: 46 407 vokssal ért véget a szavazás!
Lezárult az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkárságának égisze alatt szervezett „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza: az internetes szavazás. Rengetegen szurkoltak orvosukért, hogy meghálálják a TOP-listás praxisok áldozatos munkáját. A Google elemzései mutatják, hogy május 20-a és június 2-a között, 14 napon át általában 2-3000 közötti látogató szavazott a www.evpraxisa.hu portálon naponta, azonban […]
Baráti eszmecsere Miskolcon
A Kárpátaljai Megyei Tanács elnökét, Mihajlo Riviszt és 12 fős delegációját fogadta pénteken Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Negrutz Ágoston elnöki főtanácsadó és Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke. A baráti hangulatú eszmecserén szó volt a két régió közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokban rejlő lehetőségek kiaknázásáról. Vidékünk küldöttségének vezetője a maga […]
„Hazai” vb-vélemények: értékeltek a Sándorok
Eddig az esélyesek közé sorolt csapatoknak nem nagyon ment a játék. Két favoritnak tartott válogatott is hatalmas pofont kapott a vb negyedik napján. Most először fordult elő, hogy Brazília, Németország és Argentína sem nyert az első meccsén. A torna eddigi legjobb mérkőzésén Portugália Cristiano Ronaldo triplájával 3–3-as döntetlent játszott a spanyolokkal. A portugál csatár ezzel […]
„Megheckelték” a korrupcióellenes bíróságról szóló törvényt
Jogvédők olyan „kiskaput” találtak a korrupcióellenes bíróság felállításáról szóló, múlt héten elfogadott törvényben elrejtve, amelynek köszönhetően jó eséllyel megúszhatja számos nagy horderejű korrupciós ügy vádlottja a felelősségre vonást. A Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet ukrán tagozata hivatalos honlapján megjelentetett közleményében követelte a „hiba” kijavítását. A törvény szerdán jelent meg a Holosz Ukrajini című hivatalos közlönyben, […]
Jézus szíve szobrot avattak Benében
A magyar kormány támogatásával megújult a benei római katolikus közösségi ház és a plébánia. 9 millió forintból restaurálták az épület tetőszerkezetét, végezték el a külső vakolást, kültéri konyhával és egy 150 főt befogadó pavilonnal bővítették a komplexumot. Egy játszótér és egy röplabdapálya is kialakításra került, s a hívek legnagyobb örömére Jézus szíve szoborral gazdagodott a […]
Hány magyar él Kárpátalján?
Többé már nem 152 ezer –állapítja meg írásának címében a mukachevo.net. Az ukrán nyelvű hírportál terjedelmes írásában azokat a számokat és tényeket rakta egymás mellé, melyeket a Summa–2017 kutatócsoport tett közzé a kárpátaljai magyarság lélekszámának alakulásáról, egyéb demográfiai mutatóiról, a közösség tagjainak felekezet szerinti megoszlásáról… Az adatok mellett figyelmet érdemel néhány komment. Pontosabban kettő, mely […]