Egymás elfogadása és szeretete a legfontosabb

Második alkalommal rendezték meg a Fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok napját „Együtt erősebbek vagyunk!” jelmondattal Tiszapéterfalván.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület, a Máramaros-Ugocsa Egyházmegye, illetve a tiszapéterfalvai és tiszabökényi gyülekezet szervezte eseményre több mint négyszázan érkeztek.

„A bátorság nem mindig harsogó. A bátorság néha egy csendes mondat a nap végén: holnap újra megpróbálom.” – hangzott a rendezvény vezérgondolata Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperes-lelkésze nyitó beszédében.

Azt, hogy ki az erős és ki az erőtlen, az esperes két igevers felolvasásával és magyarázatával adta át a hallgatóságnak. Úgy fogalmazott: a sérült vagy fogyatékkal élő emberek sok mindenre taníthatnak minket. Őszinteségre, feltétel nélküli szeretetre, igazi örömre, és az Úrban való kapaszkodásra.

Ők, ha kívülről erőtlennek is látszanak, legbelül erősek. Isten azt akarja elérni, hogy együtt legyünk erősek. A fizikailag jó állapotban lévő, ám lelkileg gyengéknek, illetve a fordított helyzetben lévőknek egymás segítségére kell lenniük.

Az áhítatot Katona Viktória tartotta, aki a „Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek” vezérigét helyezte a jelenlévők szívére az elkövetkező 365 napra. A Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lelkésznője ezután beszélt az otthon működéséről, majd az otthon növendékei rövid műsorukat is előadták.

– Csak akkor lesz tizedik alkalom, ha megrendezzük az elsőt. Folytatni kell, mivel tavaly tapasztaltuk, mennyire áldott alkalom ez – ezt már Nagy Barna, a péterfalvai gyülekezet gondnoka mondta a Kárpáti Igaz Szónak. – Jó lehetőség ez arra, hogy kimozduljanak azok a gyerekek is, akik amúgy nem szoktak. Sajnos sokan még nem úgy kezelik ezt az állapotot, ahogy kellene – sem az egészségesek, sem a fogyatékkal élők családja – de reméljük, hogy a helyzet az ilyen összejöveteleknek köszönhetően változni fog. Már most sokkal empatikusabbak az emberek, belátják, akár ők is lehetnének betegek. A legfontosabb egymás elfogadása és szeretete.

Hunyadi Attila megkeresésünkre elmondta: „Azok, akik tavaly még csak figyelték, mit csinálunk, az idén már örömmel csatlakoztak. Ezek azok a jelek, amiért érdemes folytatni”.

– Hosszútávon mit terveznek?
– Azt fogalmaztuk meg célként, hogy felkaroljuk minden település fogyatékkal élő gyermekeit. Ne legyenek kiszorítva, hanem kapcsolódjanak be a gyülekezetek életébe, és a szülők is érezzék, egy testvéri közösség van mellettük. Tervezzük a Szivárvány központ megnyitását Tiszabökényben, ahová sajátos nevelési igényű gyermekek jelentkezését várjuk az egész egyházmegyéből.
Sárközi Viktória már be is nyújtotta felvételi kérvényét a hamarosan nyíló központba. A nagypaládi édesanya legidősebb kislányának négyhónapos korában volt az első epilepsziás rohama. Már megjárták Kijevet és Magyarország több városát is, de eddig még nem sikerült megállapítani, milyen okok miatt szenved a kilencéves gyermeke.

– Mit ad nektek ez a családi nap?
– Fizikailag már kezdek fáradni, de lelkileg feltöltődöm. Nagyon jó, hogy van ilyen alkalom, ahol összegyűlhetünk. Látásból már több embert ismerek, akikkel a kórházban, az idegorvos szobája előtt szoktuk összefutni. Tavaly nem tudtunk eljönni. Krisztina amúgy sem szereti a tömeget és a hangos zenét, most sem tudunk közelebb menni. A hétéves hugicája viszont valahol a tömegben hallgatja a koncertet a sógornőmmel, míg az ötéves testvére itt maradt mellettünk. Ők nagyon gondoskodóak, megtanulták kezelni a helyzetet, mindenben az én és a testvérük segítségére vannak.

Pintér Béla koncertje és a kiadós ebéd után a kicsik birtokba vehették a vidámpark játékait. Olyan is akadt azonban, aki inkább a Kokas Banda táncházában ropta, vagy a Hozsánna együttessel énekelgetett, esetleg a nótát hallgatva a szomszédos sátorban kézműveskedett, netalán a nagyszőlősi Szelíd lovasokkal ült meg egy pacit.

Simon Rita