Talán lassan az illetékesek is felfogják, hogy nincs „Kárpátalja-ügyi miniszter”

A korrespondent.net értesülése szerint Pavlo Klimkin és Szijjártó Péter kompromisszumra jutott Grezsa István titulusát illetően. A hírportál úgy tudja, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter megígérte az ukrán diplomácia vezetőjének, hogy változtatnak a miniszteri megbízott hatáskörének megnevezésén. „A napot Szijjártó Péter magyar kollégámmal folytatott beszélgetéssel kezdtem. A magyarok jól megértettek minket, és változtatnak kárpátaljai megbízottjuk […]

Egyre több a segítő kéz

Hagyomány, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat pár nappal iskolakezdés előtt vidékünkre látogat, és teljes tanfelszereléssel megtöltött iskolatáskákkal lepi meg a rászoruló gyermekeket. Csütörtökön Beregszászban, a Kárpátaljai Református Egyház Püspöki Hivatalában kerítettek sort az átadásra. Most szimbolikusan tizenöt gyermek vehette át a névre szóló ajándékot. Alsós kis nebulók vettek részt az átadáson, kicsit megilletődve hallgatták Juhász […]

Háromezerrel több iskolás kezdi meg a tanévet

667 oktatási intézményben 164 ezer tanuló kezdi meg szeptemberben az iskolát Kárpátalján, mondta el a tanévkezdés kapcsán tartott sajtótájékoztató keretében Hanna Szopkova, a megyei oktatási főosztály vezetője. Ez háromezerrel több diákot jelent, mint tavaly, tette hozzá a szakember. Egy új iskola épült a 2018-2019-es tanév kezdetére, ez a nagybereznai járási Viharoson nyitja meg kapuit. Az […]

Ravatalozó épül Técsőn

Kárpátalja hagyománytisztelő térségnek számít, ám vannak szokások, melyeket az európaiak inkább civilizálatlanságnak tartanak. Ezek egyike a temetést megelőző virrasztás. Bár a huszonegyedik században élünk, az elhunyt hozzátartozóktól való búcsúvétel vidékünkön még mindig az évszázadokkal ezelőtt megszokott módon folyik, vagyis odahaza. Ez a szokás nem is annyira a hagyományok tiszteletéből, mint egyéb lehetőség hiányából fakadóan maradt […]

A valóságból a képzelet világába

Lengyel János író, újságíró, történész, eddig kilenc kötet szerzője első kárpátaljai önálló irodalmi műsorára a Beregszászi Járási Könyvtárban került sor a minap. Az alkalomnak az író hamarosan napvilágot látó könyvének a címét adták: Feltámadás Beregszászon, avagy Mitracsek úr visszatér. – Mikor született a döntés, hogy sort kerítsen az első irodalmi műsorára? – Tulajdonképpen egy hirtelen […]

Öt és fél millióval tartoznak a munkaadók

Augusztus 1-jei adatok szerint Kárpátalján öt és fél millió hrivnyával adósak a munkaadók a munkavállalóknak. A gazdasági tevékenységet folytató vállalatok része ebből 4 907 500 ezer hrivnya. 1 831 000-rel állami tulajdonú cégek, 2 199 300-rel önkormányzati tulajdonú, míg 877 200-rel más típusú vállalatok tartoznak a dolgozók bérével. A megszűnt vállalatok elmaradása 569 300 ezer […]

Korai szüret, jó évjárat

A megszokottnál két héttel korábban beindult a szüret Kárpátalja borvidékein, a korai érésű szőlőfajták, az Irsai Olivér és a muskotályos fajták begyűjtése már a múlt héten elkezdődött Bereg-vidéken. A termelők mennyiségben és minőségben egyaránt jó évjáratra számítanak. – Két hete a Csabagyöngyével startoltunk – nyilatkozta a Kárpáti Igaz Szónak Sass Károly kígyósi szőlősgazda, a helyi […]

Széljegyzet: Elkezdődött

A csábító hitellehetőségeket, az akár fél áron megvásárolható szőrmebundákat, fizetett orvosi szolgáltatásokat… kínáló óriásplakátok dzsungelében megjelentek a politikát áruba bocsátó hirdetőtáblák. A hazafias hevülettel, a fokozhatatlan társadalmi érzékenységgel teli politikusi megnyilvánulások mellett ezek a legbiztosabb jelei annak, hogy elkezdődött a választási kampány. Ha az ungvári felhozatalból indulok ki, akkor leghamarabb a regnáló elnök és az […]

Kárpátaljai tudósítók sikere

A Váralja kávézó – az élő történelem Ungváron című film alkotói, Kovács Géza és Vass Tamás, a közmédia kárpátaljai tudósítói nyerték el a fődíjat és a hozzá tartozó 800 ezer forintos pénzjutalmat a IV. Kulturális Filmek Fesztiválján, amelyet Szatmárcsekén rendeztek – tájékoztatták az MTI-t a szervezők. Az idei téma címe a Helyi magyar kultúra a […]

Milyen mértékű a pedagógushiány?

Vidékünk több települése is káderhiánnyal küszködik. Mint az Hanna Szopkova, a megyei oktatási főosztály vezetőjének beszámolójából kiderül, a megyében 347 betöltetlen állás van. (Tavaly 393 volt). A pedagógusokra a legégetőbb szükség a Nagyszőlősi járásban van. A legnagyobb hiány elsősorban informatikusokból, matematikusokból, fizikusokból és angol szakos tanárokból mutatkozik, de alsós tanítókat, illetve ukrán nyelv és irodalom […]

Készítette walenta © 2018 KISZó.net