Nem titok, hogy az ukrán bürokrácia malmai igencsak lassan őrölnek. E lassú őrlés pedig fokozottan igaz, ha az egyszerű állampolgárok gondjáról-bajáról van szó. Ha pedig valódi, húsbavágó példával szeretnénk eme ősbölcsességet alátámasztani, elég elballagni Nagypaládra, ahol lassan két esztendeje várják a Túrhát és Tiszahát lakói, hogy egyszer majd megnyílik a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő.
Annak idején igazi diplomáciai áttörés volt a tervek elfogadása és a két fél hozzáállása, miszerint a Tiszaújlak–Tiszabecs határátkelő tehermentesítését legegyszerűbben a nagypaládi „szeglet”-ben nyíló átkelőhellyel lehetne orvosolni. Hatalmas volt a felbuzdulás, csodás módon megépült a Tiszapéterfalva–Nagypalád közötti kátyútenger helyén a minden igényt kielégítő közút, a magyar fél gőzerővel nekilátott a saját infrastruktúrája kiépítéséhez, aztán ukrán oldalon valami félresiklott. Mással ugyanis nehéz lenne magyarázni, hogy az elmúlt két esztendőben mindössze annyi történt, hogy egy szép, zöldre festett rácsos kapu került az államhatárra az ukrán határrendészek jóvoltából. Tény, nem egy rossz nóta a „Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve” kezdetű műdal, de mára bizony elmúlott a helyiek nótás kedve. A lakosság egyre elkeseredettebben várja a csodát, ám azt sajnos tudjuk, vidékünkön igencsak ritkán történnek csodák.
– Nem csoda kellene ide – mesélte Biró Vencel nagypalád-fertősalmási polgármester –, hanem meg kellene építeni a falu és a tervezett határátkelő közötti 1,7 km-es szakaszon a közvilágítást, biztosítani az Internet-elérhetőséget és megépíteni az átkelő csatornázását. Mindehhez pedig legelőbb az ukrán minisztertanács határozata kellene, amire sajnos két esztendeje hiába várunk.
Sajnos az elmúlt két évben a tervekből semmi nem valósult meg. A magyar fél hiába vállalta az átkelőhöz szükséges helyiségek kivitelezését, ha mindezzel addig várniuk kell, míg az ukrán fél nem teljesíti infrastrukturális vállalásait, és az említett beruházások – melyeket leginkább a parlamenti döntéshozók hátráltatnak – meg nem valósulnak.
– A község tett valamilyen lépéseket az ígéretek megvalósítása érdekében?
– Nemcsak a község, hanem mára egyész Ugocsa egyöntetűen kiáll a tervezett határátkelőért. Július 12-én a járási tanács tagjai egy emberként fogalmaztak meg beadványt Ukrajna Minisztertanácsához a paládi átkelő mielőbbi megnyitása érdekében, ugyanis a járás egyetlen ukrán–magyar határátkelője, a Tiszaújlak–Tiszabecs, mára elviselhetetlenül túlterhelt. Nem ritkák a 3-4 órás sorban állások, de valami miatt csak nem akar változni a túrháti átkelő helyzete. Ígéretek vannak ugyan és az elektromos művek is biztosított róla, hogy amennyiben megkapják a szükséges anyagiakat, két hét alatt kiépítik az elektromos hálózatot és a közvilágítást, de azok a fránya anyagiak csak nem akarnak megérkezni.
– Talán nem túlzás kormányzati szószegést emlegetni, hiszen két esztendeje minden fórumon az hangzott el, hogy az átkelő megnyitása napok-hetek kérdése. Mindezt hogyan tolerálja a lakosság?
– Egyre nehezebben. Sokan reménykedtek akkoriban, hiszen egy Nagypalád–Nagyhódos határátkelő akár 30 százalékkal is csökkenthetné a tiszaújlaki forgalmat. Az ittenieknek meg nem kellene 15-18 kilométeres kanyart megtenniük ha át akarnak menni Magyarországra, de mára a racionalitás a legutolsó szemponttá vált. Ha engem kérdez, az áldatlan helyzet egyértelműen a magyar–ukrán szembenállásra vezethető vissza.
Az ukrán oktatási törvény okán kialakult magyar–ukrán „mosolyszünet” egyik gyalogáldozatává vált a tervezett Nagypalád–Nagyhódos határátkelő.
A kijevi illetékesek csak azt feledik el, hogy mindezzel saját országuk ukrán állampolgárainak életét nehezítik meg.
A tervezett határátkelőre kilátogatva igazi vadkeleti hangulat fogadja a zsurnalisztát, bár nyár lévén az elhagyatott útszakaszon ördögszekeret egyelőre nem kerget a szél. Keletnek fordulva az „Ukraina Zakarpatszka oblaszty” felirat fogadja a nyugatról érkezőt. Jobban mondva csak fogadná, mert a welcome-table-lel szemben egy szép nagy kapu éktelenkedik hatalmas rozsdás lakattal.
Aki átkukucskál rajta, megfigyelheti, hogy a túloldalon már rég állnak a könnyűszerkezetes épületek, melyek a jövendő magyar fináncok főhadiszállásául kellene hogy szolgáljanak.
Egyelőre viszont csak a zöldgúnyás határvadászok távcsövezik mellőlük bőszen a fotómasináját kattogtató újságírót. Nyugaton a helyzet változatlan – idézhetnénk a híres Remarque-regény címét, de legalább Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja bizakodó.
– A magyar külügyminisztérium továbbra is napirenden tartja a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő kérdését – nyilatkozta –, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy a magyar fél mára minden vállalásának eleget tett. Azonban, hogy így a foci vb-t követően egy futballhasonlattal éljek, már rég az ukrán térfélen pattog a labda és csak remélni merem, hogy végül közösen rúghatjuk be a gólt, amely mindkét ország számára a racionalitás győzelmét jelentheti majd.
Matúz István
