Kovács Dániel színpadra termett, magabiztos fiatal. Kérésemre akár rögtönzött minikoncerttel is előállt volna. De a prímásnak nem kellett bizonyítania tehetségét, arról már több helyen is számot adott. A családi zenekaruk messze híres a környéken, őt pedig a televízióból is ismerhetik.
– Anyáék elmondása szerint egyszer csak úgy kijelentettem, hogy prímás leszek. Háromévesen kaptam egy kis hegedűt. Akkor még csupán játszadoztam vele, olykor földhöz vágtam, meg ilyenek – kezdi beszélgetésünket a tizenhét éves mezővári fiú. – Négyéves koromban apukám bejelentette: megyünk a zeneiskolába. Kilenc évig klasszikus hegedültem. 2009-ben elmentem egy népzenei táborba Kisgejőcre, ahol Szabó Laci bácsi megszerettette velem a népi muzsikát. Onnantól kezdve abba ástam bele magamat. Addig is jelen volt az életemben valamilyen szinten a népzene, de tudod, csak amit nagyapa énekelgetett, azt lejátszottam, megtanultam, ám semmi több. Akkor viszont véglegesen eldőlt, és ez lett a szenvedélyem.
– Hogyan tudtad különválasztani a kettőt?
– Nehéz volt. Nagy a tartásbeli különbség és a hegedű kezelése is más. A klasszikus zenénél az van, hogy amit és ahogy megírták régen, azt a mai napig úgy játsszuk. A népzenét viszont lehet cifrázni, sokkal improvizativabb.
– A családi zenekarotok is abban a táborban alakult meg.
– Akkor még más tagokkal indultunk, de időközben kiforrta magát. Jelenleg a BorzsaVári népi zenekarban én vagyok a prímás, az öcsém, Tamás a bőgős, a húgom, Abigél énekel. Apukám, Kovács Sándor pedig brácsázik. Azzal szoktunk viccelődni, hogy édesanyánk a menedzserünk. Igazából ő is énekel. A klasszikus hegedű tanáromat, Péter bácsit is megcsípte a darázs, és idővel ő is átállt a népzenére. A fia már velünk játszik.
– Magyarországi tehetségkutatón is bemutatkoztál.
– Több mint 70 kárpátaljai gyerekkel vettem részt a Fölszállott a páva c. népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban. 2015-ben kerültem be a 6-14 évesek csoportjába, amelyből egészen a középdöntőig jutottam. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutatójának döntőjében Balog Zoltán, az emberi erőforrások akkori minisztere két különdíjat is felajánlott a középdöntőben kiesettek részére. A legjobb határon túli produkcióért járót én kaptam. Nagyon sokat fejlődtem ott.
Már rájöttem, sokkal jobban tudok teljesíteni stresszhelyzetben vagy nyomás alatt, mintha csak úgy elvagyok magamnak.
Olyankor bennem van, hogy csinálni kell, nincs megállás, törtetni kell.
– Szerinted ki a jó népzenész?
– Lehet valaki tehetséges, ha nincs szorgalma, könnyen elvész a süllyesztőben.
Egy művész szerintem attól művész, hogy annak érzi-e magát vagy sem. Azt vallom, hogy soha nem lehetünk elég jók. A hagyományt visszük tovább, és ezt alázattal kell tenni. Tisztelni kell azokat, akiktől mi tanultunk, és azt az értéket, amit képviselnek, méltó módon kell tolmácsolnunk mások felé.
– Melyik a kedvenc tájegységed?
– A szatmári és a kalotaszegi. Az előbbi azért fogott meg, mert közelinek érzem, az utóbbi pedig azért, mert roppant szép. Varga Ferenc „Csipás” játékmódját szeretem a legjobban.
– Mennyire zsúfoltak a mindennapjaid?
– Eléggé. Tavaly megszámoltuk, 180 koncerten vettünk részt a zenekarral. Ebben benne voltak a külföldi – németországi, svájci, belgiumi – fellépések is.
– Hogyan tovább?
– Jelenleg a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népzene szakán tanulok. Ott még van 2-3 évem attól függően, hogy maradok-e a szakmai évre vagy sem. Utána szeretnék felvételizni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékére. Most erre készülünk gőzerővel.
Simon Rita
