Csákány Valéria nem egyedül érkezett az ajándékáért. Húga és nénikéje társaságában vidám kis trióval elegyedtem beszélgetésbe.
– Sietünk, mert várnak a kicsik az óvodában – magyarázza csongori nyertesünk. – Már több mint hét éve dolgozom dadaként a Misimókusban, korábban szakács voltam ott. A legkisebbekkel foglalkozom. Összesen 70 gyerek jár hozzánk. Az én csoportomban most 12 fiú és 7 lány van. Ők még csak most jöttek, be kell őket szoktatni, ez az időszak mindig húzós. Gyakran sírnak, de szeretem őket.
– Jó is az az óvoda, ott legalább kicsit szokják a rendet – veti közbe Bíró Gizella. – Az én egy szem unokám is oda jár, de ő egy külön fogalom, kis talpraesett.
– Ön 28 évet húzott le a postán, meséljen az ott töltött évekről.
– Tősgyökeres csongori vagyok. A Valika férjének a keresztanyja. Szerettem a postán dolgozni. Úgy kerültem oda, hogy amikor ’81-ben megszületett a fiam, muszáj volt valamilyen közeli munkát találnom, ami nem köt le teljesen. 2010-ben mentem nyugdíjba, de még négy évet rádolgoztam. A családban maradt a szakma, a sógornőm menyét beszéltem rá a munkára. Biztosítottam Marikát arról, hogy a három gyerek mellett ez az állás nagyon is megfelel neki. Amikor rossz idő van, kicsit bajos, de hát minden munkának megvan a nehézsége…
Én egy idő után már úgy belejöttem, hogy képes voltam a postánál felülni a biciklire – igaz erre egyszer rá is fáztam, mert eltörtem a lábam –, és úgy körbe menni a falun, hogy egyszer sem szálltam le (nevet).
Nekem bevált a munka, mondtam is a sógornőmnek, hogy jó szívvel ajánlom a menyének, mivel ettől a saját dolgát is meg tudja csinálni otthon.
– Gizi néném a mai napig jön-megy, most is ő hozott be minket kocsival, mivel úgyis dolga volt Ungváron. Sokat segít a falubelieknek is a külföldi ügyintézésben, mivel abban is járatos – vette át a szót Valéria.
– Ön viszont nem csongori születésű, igaz?
– Nem, szernyi Bimba-lányok vagyunk, de én és a két testvérem is csongori párt választottunk magunknak. A húgom, Zita a szomszédban lakik. A boltban dolgozik, így munka után mindig bemegyek hozzá. A nővérünk, Viktória Szernyén maradt anyuval. A férjemmel már húsz éve vagyunk házasok, van két gyermekük, Gergő és Attila. A tizenkilenc éves fiam Munkácson tanult asztalosnak (apósom is az volt), de járt már Csehországban is, most viszont itthon van. Gergő most negyedikes. Ő is olvassa az Igazit, többször beküldte már a gyermekeknek ajánlott fejtörőket, és meg is jutalmazták érte. Olyan szerencsés, mint én. Nekem sem ez az első nyereményem. Falunapon is kisorsoltak már, egy televízióval lettem gazdagabb. Pont ezért, mivel ilyen „kapós a nevem”, anyósom az én nevemre fizette elő az újságot. Bevált (nevet).
Amíg körbevezettem szerkesztőségünkben a hölgyeket, még elmondták, a forró nyári napokon a Borzsa-partra ugrottak le, illetve az idén ellátogattak a nyíregyházi állatkertbe is.
Simon Rita
