Úgy hozta a sors, hogy a minap az Ungvár–Beregszász útvonalon sorjázó vendéglátóegységek egyikében ebédeltünk. A nevét nem írom le, mivel a család tagjainak többsége meg volt elégedve az étellel (Ádám, az unokám mind megette a krumplipürét). Én viszont harcsára mentem, aztán keszeget sem fogtam.
A külalakjában és kínálatában is pazar étlapon szerepelt a harcsahalászlé, s én bizony bekaptam a horgot. A kihozott lé kanalazása közben nem tudtam eldönteni, paradicsompürével megbolondított rántott levest kaptam, vagy egyszerűen olyan sokan rendeltek halászlét, hogy a szakácsoknak nem volt szívük kiönteni, ezért újrahasznosították a mosogatólevet. Valószínűleg ez utóbbi történhetett, mivel a tányérban találtan két – írd és mondd – ujjpercnyi haldarabkát.
Jól végiggondolva a történteket, úgy istenigazából még fel sem háborodtam. Hisz a vendéglátósok nem tesznek mást, csupán követik az ukrán politikai elit példáját. Tessék csak végigböngészni az egyre terebélyesedő választási étlapot. A külalak, a kínálat kápráztatóan pazar: haladás, fejlődés, béke, új irányvonal, kibontakozás, újjászületés és a többi, és a többi. Ám a kóstolásnál nem árt az óvatosság. Mert lehet, hogy a feltálalt új világ gyomorfájdítóbb, mint a régi.
Petro Porosenko például határozottan kijelentette: Ukrajnában nem lesz államcsőd. Volodimir Grojszman viszont azt állítja, az ország csak abban az esetben kerülheti el a fizetésképtelenséget, ha felemelik a lakossági gáz árát. Nem lehetünk elégedetlenek: a két állítás egy része egészen biztosan igaz. Jelesül: emelik a lakossági gáz árát. Hogy azután jön-e vagy sem a nagy bukta, az majd kiderül. Ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy ilyen esetben igaz az általában csupán ködösítésre jó közhely: az állam maga a nép.
Még egy lényeges tényt szem előtt kell tartani: bármi lesz, bárhogy alakul a helyzet, a végén nem a konyhafőnökök maradnak éhen, hanem mi.
Mi több, még a számlát is nekünk kell kifizetni.
