Mielőtt édesanyámat bevitték volna a szülészetre, hogy engem világra hozzon, nagymamám figyelmeztette: csak ne hallgass, mert akkor senki sem fog foglalkozni veled, és vajúdhatsz itt napokig.
Miközben Ungvár polgárainak egyik része passzívan figyeli a városfejlesztési munkálatokat, és talán csak halkan, magában zsörtölődik, a másik része hangot is ad a nemtetszésének. A minap közzétettek egy képet a világhálón, ami a Petőfi téren zajló felújítások rombolását mutatja be egy fa gyökerei példáján. Ezt a nyírbálást összefüggésbe hozták az Ung-parti sétányon tervezett burkolatjavítással, ami szintén azt eredményezné, hogy Európa leghosszabb és leggyönyörűbb hársfasora károkat szenvedne. Még akkor is, ha azokat konkrétan nem is akarják kivágni.
A képet közzétévő hölgy szomorúan és aggódva kérdezi, mikor lép fel a nép ez ellen, talán akkor, amikor már késő?
Ez lokális probléma, de a kérdés általánosságban is jogos: mikor telik be a társadalom pohara?
A nagy többség „türelme” abból fakad, hogy el van foglalva a saját kis gondjával. Az állam is ezt használja ki, mindenféle álszenzációt, hírverést kreál, kéthavonta hangoztatja, hogy ilyen meg olyan dolgozók béremelésre számíthatnak.
A lapunkban nemrég megkérdezett szakember szerint a regnáló elnök a választási kampányában félretette a szociális és a gazdasági kérdéseket. Inkább az ukránok nemzeti érzelmeit próbálja meglovagolni, a nyelvi kérdésekkel, a vallási ügyekkel és a honvédelemmel akar választói szívéhez közeledni.
Ezt érezzük is a kisebbség életét ellehetetlenítő nyelvtörvény kapcsán, az oktatási reformhoz való konok hozzáállásban, a vegzálásokban és provokációkban is.
A tapasztalat viszont azt mutatja, az emberek itt ritkán lázadoznak, és a helyzethez alkalmazkodnak, vagy meglépnek. Csak otthon, egymás között panaszkodunk a horribilis gázáremelés vagy épp az el nem vitt szemét díjának a felsrófolása láttán. Tudjuk, hiába jártatjuk a szánkat, hiába megyünk ki az utcára, ebben az országban jobbra számítani egyszerűen naivság.
Hogy mi meddig fogunk még vajúdni, csak rajtunk áll. Csupán a nagy fájások közepette még a szülés előtt el ne fogyjon az erőnk.
