A nagydobronyi református líceum elvégzése után az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karán diplomázott általános sebészetből, majd a Kijevi P. L. Supik posztgraduális oktatási nemzeti akadémián, valamint az M. M. Amoszov szív- és érsebészeti intézetben szerzett szakképesítést. Másfél évig Varga Lajos keze alatt az Ungvári Városi Kórházban dolgozott rezidensként, majd 2009 nyarán asszisztensként átkerült a megyei kardiológiai központba, ahol 2011-től szívsebészként végez életmentő műtéteket. Gondjain befelé rágódik, azt mondja, a pácienseinek optimista, jó kedélyű orvosra van szükségük. Hivatásán kívül a családja a másik nagy szerelme. Rendkívül hálás a szüleinek és a feleségének a sok támogatásért. Amit elért, nekik köszönheti, állítja.
A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. Ráti Róbert, a Megyei Kardiológiai Központ szív- és érsebésze, a Kárpátaljai Magyar Kardiológusok Társaságának tagja
– Emlékszik még az első műtétjére?
– Hát hogyne! Kettős érzés volt. Egyfelől fel voltam dobva és maximálisan beleadtam minden tudásomat. Másfelől, akkor döbbentem rá, hogy ami a más kezével olyan könnyűnek és természetesnek tűnt, az mennyire nehéz és felelősségteljes, s minden apró bemetszésen gondolkodtam, vajon jól csinálom-e? Kellett hozzá egy kis idő, míg rutinszerűvé váltak a mozdulatok. A műtétek nagy többségét eleven, dobogó szíven végezzük, ha csak nem indokolja valami annak leállítását. Ezáltal jóval megrövidül a felépülési és a rehabilitációs idő.
– A szívsebészeten belül Önnek mi a szakterülete?
– Ukrajnában nem szakosodnak a szív- és érsebészek. Nálunk is mindegyikük végez bypass műtéteket, azaz ércserét, isémiás szívbetegségeknél billentyűcserét vagy ezeknek a kombinációját, továbbá az aorta fölszálló ágának a műtétjét.
– Havonta hányszor áll oda műtőasztalhoz?
– Havi 15-20 műtétet végzünk. Korlátozza lehetőségeinket, hogy az intenzív osztályunk mindössze ötágyas, amíg nem szabadul fel egy ágy, várnunk kell a következő beavatkozással. Hátráltató tényező az is, hogy rendkívül visszaesett az állami támogatás. Míg korábban térítésmentesek voltak a beavatkozások, most vannak bizonyos gyógyszerek, segédeszközök, amelyeket a betegek kénytelenek megvásárolni.
– Eddigi legemlékezetesebb esete?
– Az egyik amiatt maradt meg bennem, mert aznap 24 óra alatt három beavatkozást hajtottunk végre. Volt egy tervezett operációnk, majd beszóltak a műtőbe, hogy közbejött egy sürgős eset. Egy 55 éves páciens életét mentettük meg vele. Amint befejeztük, azonnal hozták a harmadik beteget is, akit szintén sikeresen talpra állítottunk. A másik, amire máig emlékszem, amikor egy súlyos betegnek, lévén azonos a vércsoportunk, operáció közben egy nővér és én adtunk vért, mivel nem volt elegendő a laborban. Aztán ismét bemosakodtunk és folytattuk a munkát. Ma már nincs szükség ilyesmire, mivel rendelkezésünkre áll az a gép, amellyel a betegből műtét közben kifolyt vért azonnal vissza tudjuk áramoltatni.
– A veszteséget hogyan dolgozza fel?
– Azt kell mondjam, nagyon ritkán veszítünk el beteget: a szívsebészeti beavatkozások kockázata ma már egy vakbélműtétével azonos. Nagyon alacsony, 1,2 százalékos az elhalálozási esély (az európai átlag 4 %). Tavaly 150 operációt végeztünk és egyetlen letális eset sem történt, az idei 120-ból egy haláleset volt, az sem kardiológiai okból kifolyólag. Amennyiben a műszaki feltételek adottak lennének hozzá, akár szívátültetést is csinálhatnánk.
– Ahhoz, hogy bírja a 4-6 órán át tartó beavatkozásokat, jó kondícióban kell lennie. Tesz valamit erőnléte megtartása érdekében?
– Tudatosan dolgozom állóképességem megőrzésén, nem dohányzom, alkoholt a legritkább esetben iszom, s amikor csak tehetem, a nagyfiammal együtt karatézni, kerékpározni, úszni és kondizni járok.
– A sebészethez hideg, racionális fej szükséges, az orvosláshoz viszont empátia. Ön ki tudja zárni a műtőből az érzelmeket?
– Próbálom megtalálni a középutat. Műtét közben nyilván az adott feladatra koncentrálok – annyira specifikus és nehéz a munkánk, hogy nincs időnk másra gondolni –, de előtte egy-két jó szóval igyekszem megnyugtatni a pácienst. Azt tapasztaltam, minél nagyobb bizalommal és jobb kedvvel indul neki a beavatkozásnak a beteg, az annál nagyobb segítség nekünk, orvosoknak. És utána is sokkal gyorsabb a felépülése, ha napi szinten elmondjuk neki, hogy szépen gyógyul és minden rendben lesz.
– Muszáj, hogy megkérdezzem: doktor úr, az Ön szíve sose fáj?
– Hála Istennek még nem. Ha bármilyen más jellegű egészségügyi gondom akad, nem kell messzire mennem, ugyanis édesapám családorvos Nagydobronyban. Nagy tudással rendelkezik, nekem szakmai téren ő a példaképem.
– A televíziós kórházsorozatok mennyire állnak közel a realitáshoz?
– Orvosi szemmel nézve elég nevetséges szituációk vannak bennük. De egy rutinműtét során például én is szoktam rádiót hallgatni, a zene segít megőrizni a nyugalmunkat műtét közben. Olykor egy-egy viccet is megengedünk magunknak. Nem egy ízben jártam Debrecenben, Bécsben, Lengyelországban szakmai képzésen, ez általánosan bevett gyakorlat.
– Kevés szabad idejébe belefér valamilyen hobbi?
– Mostanában nem nagyon, pedig előszeretettel termesztek egzotikus növényeket, saját mangó-, citrom-, ananászfám van, és ha csak tehetem, szívesen fotózok is. Minden szabad percemet a családommal töltöm, így is méltánytalanul kevés időm jut rájuk. Emiatt folyamatos lelkiismeret-furdalásom van. Márk fiam hét-, Emili kislányom egyéves. Tíz éve nősültem, a feleségem, Renáta, cseh-angol fordító, emellett fitnessoktatóként dolgozik, valamint saját edzőstúdiónkat vezeti.
– Mivel lehet Önt kiborítani?
– Higgadt ember vagyok, de ha megpróbálnak manipulálni, azt nem szeretem. Ahogyan azt sem, ha valaki hazugsággal akar megszerezni valamit. Az országban uralkodó gazdasági helyzettel és az ebből fakadó állapotokkal sem tudok kiegyezni.
– Mi hiányzik a legjobban a gyerekkorából?
– A szabadidő. Látom, mennyire túl vannak terhelve a mai gyerekek, s mennyire kevés időt töltenek velük a szüleik. Én pont ezért próbálom minden szabad percemet rájuk fordítani és a szüleim példáján okulva, minél több lehetőséget megmutatni nekik, hogy el tudják dönteni, mi áll hozzájuk a legközelebb. Én már 15 éves koromra bejártam Magyarországot, lovas-íjászkodtam, úsztam stb.
– Mikor sírt utoljára?
– Nem könnyű megríkatni, de a gyermekeim születésekor eltörött a mécses.
Magyar Tímea
