Jólelkű, megfontolt és visszafogott. Állítja, nem tud haragudni. Ha valaki egy kedves szót szól hozzá, már minden el van felejtve. Szakmáját harmincnyolc éve űzi. A mai napig elérzékenyül a gyermekek mosolya láttán. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Vetrócki Margit, a Nagygejőci Óvoda vezetője.
– Édesanyja mintáját követve lett óvónő.
– Igen, ő dadaként dolgozott Ráton. Viszont kémiaszakon végeztem. Az ungvári egyetemen tanultam, mert abban az időben csak Munkácson volt óvodapedagógia szak, és oda nem szívesen engedtek el a szüleim. Egyke voltam, féltettek. 1980-ban jutottam be levelező tagozatra, és ezzel egyidejűleg rögtön munkába is álltam itt az óvodában. Akkoriban még lehetett más képesítéssel is dolgozni, csupán továbbképzésekre kellett járni. ’86-ban fejeztem be a tanulmányaimat, de már előtte négy évvel férjhez mentem. A férjem is ráti születésű, együtt nevelkedtünk. A miénk gyerekkori szerelemnek mondható.
– Az ovis csöppségeken kívül a családban is várja kettő a nagymamát.
– Két gyermekünk van. Andrea már megajándékozott két unokával. Martin tizenkettő, Andorka hétéves. Habár Szürtében laknak, gyakran látogatnak minket. A lányom Ungváron dolgozik, tanítónő. A huszonhét éves fiunk, Benjámin szakács, ő most Magyarországon dolgozik. Amikor hazajön, túrós krumplihaluskát készítek, mert az a kedvence.
– Mi tereli el a figyelmét?
– Szeretek írni. Az kikapcsol. Jobban szeretem, mint az olvasást. Ezt apukámtól örökölhettem. Általában viszek magamnak haza írnivalót estére. A virágokat is szeretem. Sok rózsám meg mindenféle mályvám van az udvaron. A férjemnek 2016-ban volt egy agyvérzése, már nem dolgozik. Viszont a házkörüli teendőkbe amennyit tud, besegít. Nálam a hát- és térdfájás jelentkezett, de hála Istennek nincs komolyabb betegségem, gyógyszert nem kell szednem.
– Könnyen elérzékenyül?
– Igen, nagyon. A rendezvényeken nehezemre esik beszélni. Inkább leírom magamnak, és kissé monotonon felolvasom, mert ha átélem a mondandómat, előtörnek az érzések és sírva fakadok. Gondoljon csak bele, a gyerekek 2-3 évesen eljönnek és a szemünk láttára cseperednek fel, válnak kisiskolássá. Ettől mindig meghatódom.
– Szeret vitatkozni?
– Nem. Megmondom amit gondolok, de ezzel be is fejezem. Kiadom magamból, ami bánt és kész. Ha összeszólalkozom valakivel, akkor inkább ráhagyom vagy elmegyek. Úgyis kiderül, kinek volt igaza. Nem érdemes veszekedni, mivel idővel minden a helyére kerül.
– Alkalmazkodó?
– Igen. Nem zavar, s nem is tiltakozom, ha valaki megmondja, mit csináljak. Úgy gondolom, toleráns vagyok másokkal szemben. Ezt, és hogy nem tudok haragudni, anyukámtól örököltem. Sajnos ő már nincs köztünk.
– Milyen emberi tulajdonságokat nem néz jó szemmel?
– A ravaszságot. A számító embereket nem szívelem. Az ilyenekkel nem is foglalkozom. Jó emberismerőnek tartom magam, ezért rögtön kiszúrom az ilyen személyeket. Nem szeretek hazudni, s nem is tudok. Hízelgő szavak sem jönnek a számra. Az őszinteségem talán bántó, de igyekszem odafigyelni, hogy ne sértsek meg másokat.
– Szereti a nyugalmat?
– Hosszú távon nem. A túlzott csendességet egy idő után megunom. A szünidő vége felé már tűkön ülök, várom, hogy újra beinduljon a sürgés-forgás. Szeretek utazni, jönni-menni, intézkedni. Szívesen megyek Ungvárra, sokszor a városon keresztül jövök be munkába. Amikor még nem volt buszjárat, biciklivel vagy stoppal jöttem át Gejőcre, ez sem esett nehezemre soha. Korábban piacra is jártam, azt nagyon szerettem. Minden szombaton ott voltam Ungváron. Nagyon sok jó emberem volt, már vártak. Még akad, aki most is érdeklődik felőlem.
– Spórolós?
– Beosztom a dolgokat. Szeretek vásárolni, de meggondolom, hogy mire költsek.
– Szétszórt típus?
– Nem. Igyekszem összpontosítani a dolgokra. Szeretem a rendet. Gyakran jegyzem meg nevetve a kollégáknak, jó, hogy van szemüvegem, mert így legalább mindent látok.
– Igényli a társaságot?
– Igen. Szeretem a szomszédasszonyaimat, hisz egy jó szomszéd talán még a rokonoknál is többet ér, mert ők ott vannak, helyben. Mi nagyon összetartunk az utcában, ha valakit nem látunk a nap folyamán, már aggódunk érte és utánanézünk, nem történt-e vele valami.
– Hová utazna el legszívesebben?
– Bárhová megyek, rögtön honvágyam van. Itt érzem jól magam, ahol születtem. De ha útnak kellene indulnom, akkor csak a természetbe. Igen szeretek a szabadban, a hegyek közt lenni. Nyáron a református gyülekezetünkkel kirándulni voltunk, az nagyon jó volt. A régi épületek is elvarázsolnak. Úgy szeretem nézni, elképzelni, mi lehetett az korábban, hogy nézhetett ki fénykorában, kik lakták…
Simon Rita
