A közelmúltban az egyik legnagyobb tiszaháti eseménye volt a Tiszapéterfalvai Ifjúsági és Művészeti Iskola felújított épületének átadó ünnepsége. A Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Külügyminisztérium és az önkormányzat minden dicséretet megérdemlő együttműködése mellett volt a munkálatoknak egy negyedik, néha bizony háttérbe vonuló tényezője is: az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány és annak elnöke, Borszéki Molnár Dalma, aki a katalizátor szerepét betöltve működött közre az eredmény elérésében.
Dalma asszony munkája már azért is minden dicséretet megérdemel, mert neki köszönhetően az Ukrajnában oly gyakori „Pató Pál mentalitás” helyett a felújítási munkálatokhoz szükséges pályázati munka és az azt követő gyakorlati megvalósítás elképesztő gyorsasággal zajlott. A Kárpátalján jól megszokott, évekig tartó totojázás helyett itt nagyjából
9 hónap elég volt ahhoz, hogy az elképzelések megszületésétől eljussunk az avatószalag átvágásáig.
De vajon milyen is volt ez a meglehetősen sűrű esztendő? – tettük fel a kérdést Borszéki Molnár Dalmának.
– Sok könnyel, örömkönnyekkel teli. Nagyon pozitív érzelmekkel és tapasztalatokkal gazdagító időszakot éltünk meg. Ivanics Katalin, az alapítványunk létrehozója annak idején úgy fogalmazta meg ars poeticánkat, hogy
„ahol lehet, segítsünk az arra rászorulókon”.
Talán a sors akarta, hogy utamba kerüljön a Tiszapéterfalvai Ifjúsági és Művészeti Iskola, mert itt bizony nagyon elkélt a segítség. Amikor elkezdtem a támogatók keresését, kellemes meglepetésként ért, hogy mind a magyar kormányzati szervek, mind a helyi önkormányzat teljes mellszélességgel kiálltak a projekt mellett. No persze ehhez az is kellett, hogy Tiszapéterfalvának hagyományosan „jó híre van” a hagyományőrzés, a népzene és a művészetek terén. Itt volt intézményvezető Pál Lajos, a Tisza Néptáncegyüttes egyik életrehívója, és itt sajátította el az alapokat Pál István „Szalonna”, akit szerintem nem kell bemutatni az olvasónak. Mindemellett helyszíne fesztiváloknak, expóknak, komoly- és népzenei táboroknak.
– Mindez nagyon dicséretes, de mégis önök dobták vízbe azt az első követ, amelyik elindította a változás hullámát…
– Nem volt nehéz eldobni azt a követ, hiszen amikor az alapítványunk elindította a projektet, pozitív visszajelzések sorát kaptuk. A Miniszterelnökségtől a Külügyminisztériumon át a helyi civilekig, a Bethlen Gábor Alaptól a tiszapéterfalvai önkormányzatig mindenki felkarolta az ötletet. Tóth Bálint polgármester, Király András igazgató és Engi Erika Bonis Bona-díjas zongoratanárnő éjjel-nappal vonalban volt velem, hogy semmi el ne csússzon. Mindez együtt jelentette azt a számomra is meglepő gördülékenységet, melynek köszönhetően rekordidő alatt átestünk a teljes felújításon, melynek során az intézmény új tetőt, korszerű nyílászárókat, vadonatúj kazánt és fűtőtesteket kapott. Tóth Bálint polgármester segítségével megújult a színpad és a díszterem is, a tanárok és szülők segítségével pedig az apróbb munkálatok is befejeződtek.
Volt aki festett, volt aki ragasztott, mindenki beletette szívét, lelkét.
Hogy a magyar kormányból ilyen szép számmal képviselték magukat az átadó ünnepségen, az ugocsai közigazgatás kultúráért felelős szerveinek elismerése, majd amikor dr. Latorcai Jánossal, az Országgyűlés alelnökével, dr. Grezsa István miniszteri biztos úrral és Kalmár Ferenc miniszteri biztos úrral elvágtuk a felújított intézmény megnyitását szimbolizáló nemzeti színű szalagot, azzal sokak munkájára tettük fel a koronát.
– A felújítási munkálatok levezénylését követően vannak még egyéb tervei a Tiszaháton?
– Terveknek mindig lenniük kell, és bár egyelőre nem mondanék konkrétumokat, azt elárulom, hogy
újabb kulturális és közintézmények felújítását tervezzük a Tiszaháton, valamint a térség ifjúság- és gazdaságfejlesztési programjaiba is be szeretnénk kapcsolódni.
A magyar nemzet kapcsán ugyanis kijelenthetjük, hogy sok ugyan a levél, de egy a fa. Nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy e fa Kárpátaljára nyúló ágain minél több levél zöldelljen.
Matúz István
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
