Gulyás Márk otthon érzi magát a színpadon. Korábban táncos társaival, most már egyedül áll ki a nagyközönség elé, ahol a lába helyett manapság már a szája jár.
A huszonkét éves téglási fiú kiváló rögtönző, minden helyzetben feltalálja magát. Vicces, mégis komoly, lusta, ám rátermett. Már négyszer megjárta a Kossuth-szónokversenyt, az idén a dobogóra is felállhatott.
– Elhoztad a harmadik helyezést és egy különdíjat is.
– Az idén 19. alkalommal rendezték meg Budapesten a Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A retorikai megmérettetésre előre megadott téma alapján kell készíteni egy beszédet és azt maximum hat percben előadni. A második nap pedig spontán kell szónokolni. Én évről évre készülök rá, ám az idei volt az utolsó alkalom, hogy ott lehettem, mivel már végzős vagyok az egyetemen.
Háromszor voltam különdíjas, idén a leghumorosabb szónoknak találtak, tavaly és tavalyelőtt pedig a legjobb rögtönző voltam.
– Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó szónok váljon?
– Érzés. Lehet ezt tanulni, de az a legjobb, amikor belülről jön. Az egyetemen nem a retorika tantárgyból kaptam a legjobb jegyet, valahogy mégis megy… Tehát nem minden az, amit tanulunk, a tananyagon kívül sok egyéb dolog is kell hozzá. Ha az alap megvan, arra már könnyű építeni.
Mindig is szerettem színpadon lenni, a téglási csapattal sokat szerepeltünk.
Hat évig néptáncoltam. Talán ott kedveltem meg a színpadot és a közönséget. Szeretek verselni is. A szónoklatok alkalmával mindig a tapasztalataimra alapozok. Ettől lesz emberközeli. Egy korábbi versenyen például a kötelező beszédbe egy legénybúcsú történetét szőttem bele. Négy évvel ezelőtt Nagy Natália tanárnő biztatására indultam el. Azóta minden évben önszántamból megyek. Seres Kristóf, a Hungarológiai központ munkatársa készít fel a versenyekre.
Az elképzeléseimet általában a fejemben tartom, több napon keresztül gondolkodom rajta, aztán előadom Kristófnak, s ha ő rábólint, akkor megírom a szöveget.
Márk az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézete Magyar Filológiai Tanszékének a diákja. Diplomamunka-védés előtt áll. Szakdolgozatában dr. Zékány Krisztina docens vezetésével Gárdonyi Géza történelmi regényeinek hitelességét mutatja be.
– A nyelvvel szemben inkább az irodalmat helyezed előtérbe. Mikor formálódott ez ki benned?
– A Szürtei Középiskolába jártam, s már 5.-6. osztályos koromban tudtam, hogy ezt a pályát fogom választani. Kaptam egy jó magyar nyelvtanárt Dorgay Angelika személyében, aki vezetgetett. Miután felvételiztem az ungvári egyetemre, egyre inkább érett bennem, hogy nekem az irodalommal kell foglalkoznom. Családias légkörben telt el az az öt év, a tanárok amellett, hogy a szakmai tudásukat is átadták, kedves hangulatot is kialakítottak. Ha sikerül, doktori képzésre szeretnék felvételizni Budapesten az ELTE retorikai tanszékére.
– A mesterképzésed második félévében Olaszországban tanultál.
– Az Erasmus diákcsereprogramnak köszönhetően sikerült eljutnunk Padovába. Ott is magyar filológiát tanultam, óriási élmény volt. A kollégiumban szinte a világ összes országából lehetett találni embereket. Szerencsére tudok alkalmazkodni, megértem az embereket.
– Hogyan tudod kamatoztatni a jó retorikai képességedet?
– Arisztotelész szerint „a retorika olyan képesség, mely minden egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségét”.
Nem csak egy dolgot tanít nekem, hanem bármilyen témához hozzá tudnék szólni. És úgy gondolom, hogy a 21. században az emberi kapcsolatok el vannak hanyagolva. Ha bármit is hozzá tudok tenni ahhoz a kisközösséghez, amihez tartozom, akkor már elértem valamit.
Simon Rita
