Németországon és Magyarországon egyaránt ismert, mi több, elismert zongoraművész. Rendszeres vendége a közszolgálati tv-csatornák olyan műsorainak, mint az Előszó, a Ridikül. Évek óta szervezi a Zeneképzelet, a Zenevarázslat táborokat Kárpátalján. Komolyzenész, de egyáltalán nem nevezhető komoly zenésznek, hiszen kirobbanó vidámsága, napsugár mosolya, a legmegátalkodottabb savanyújóskákat is jókedvre deríti. A Kárpáti Igaz Szó kulcslyuk rovatának vendége Várnagy Andrea zongoraművésznő.
– Három éve ismerjük egymást, de még mindig megdöbbentesz a vitalitásoddal, a vidámságoddal, és még mindig nem tudom, hogyan indultál….
– Jó kacskaringósan, mert ugye Egerben születtem, de végül kisdiákként Szentendrén kezdtem komolyabban foglalkozni a zongorázással. Aztán beindult az „expressz”. A Szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozata következett, majd jött München és végül Dortmundban vehettem át a Richard Strauss Konzervatórium diplomáját. Egyszóval ha ránézel a térképre, rögtön rájössz, miért volt kacskaringós a pályafutásom kezdete.
– Ráadásul később is hű maradtál önmagadhoz, mert jött Kárpátalja, ahol mára a Zeneképzelet és a Zenevarázslat táborok oszlopos tagja lettél, de, hogyan került képbe Kárpátalja?
– 2011-ben részese voltam a Liszt Év rendezvényeinek és a beregszászi magyar konzulátus jóvoltából keveredtem el Kárpátaljára, pontosabban azon belül Tiszapéterfalvára. Nos, annak a koncertnek a hangulatát, az akkor tapasztalt meleg fogadtatást sosem felejtem el. A többi mármint a Zeneképzelet táborok Tiszapéterfalván szinte jött magától, hiszen minden oldalról támogatást kaptunk a komolyzenei képzéshez.
– Zenei stílusok közül csak a komolyzene a műfajod, vagy néha elkalandozol a könnyedebb stílusok felé?
– Ó, szeretek én minden jó zenét. Beethovent például zseniálisnak tartom, de éppolyan szívesen hallgatok Queent is. A lényeg, hogy igényes, jó zene legyen, mert csak akkor tudja betölteni szerepét: örömet szerezni az embereknek.
– Mi a véleményed a humorról? Szereted a vicceket?
– Szerintem az egyik legfontosabb emberi értékünk a humorérzék, hiszen számtalan esetben ad olyan kiutat, amikor önnön és mások gyengeségeit megmosolyogva tudunk továbblépni. Mert a nevetés szerintem gyógyít. Testet és lelket is.
– Egyszer tipikus jó tündér-nek neveztelek, de hogyan állsz a konyhatündérkedéssel?
– Kevés rá az időm, de a gyermekeim szerint egész jól főzök. Mi több, újabban már megpróbálkoztam a tortasütéssel is, és ízlett a célszemélyeknek. Specialitásom különben a browni, mert egyszerű, gyorsan kész van és finom.
– A konyha persze a főzés mellett színtere lehet egy jó pletykának is. Te hogy állsz a pletykával?
– Tudod, ahogy idősödünk, sok mindenre rájövünk. Részemről e téren a legnagyobb felfedezés az volt, hogy senkit nem szabad megbántani. A pletyka óhatatlanul is bánthat, sérthet akár hozzánk közel álló személyeket is, ezért inkább kihagyom. Nemrégiben módom volt részt venni Böjte Csaba erdélyi gyermekmentő munkájában és az ott tapasztaltakat értékelve azt kell mondjam hogy Csaba testvér ars poeticája, miszerint jónak lenni jó, tényleg igaz.
– Hogyan állsz a sporttal?
– A három gyermekem, a koncertek, a televíziós szereplések épp elég fizikai leterheltséget jelentenek, de néha azért lecsípek egy kis időt kocogásra. Szerencsére nagyon jó géneket örököltem, de ettől függetlenül az egészségem megőrzése érdekében tényleg neki kellene látni valami rendszeres testmozgást végezni. Ugyanakkor a sporttal, pontosabban a focival nagyon is bensőséges a viszonyom. Elárulok egy hatalmas titkot: olyan fanatikus Fradi-drukker vagyok, hogy még a vérem is zöld-fehér. Ha tehetem, ott vagyok a bajnoki és kupameccseiken és a B-középről szurkolok a csapatnak.
– Persze, szinte látom: Várnagy Andrea nemzetközileg elismert zongoraművésznő Fradi-meccsen, a Grupama Arénában, nyakában szurkolói sállal, a Zöld Sasok között énekli, hogy „… száz kisleány egy gólra vár, ….” Ugyan, kérlek, ne nézz madárnak!
– Nem nézlek madárnak, de az az igazság, hogy Lóránd fiam, vagyis Lóci a Fradi utánpótlás csapatának oszlopos tagja. Egyértelmű, hogy büszke anyukaként kimegyek a meccseire, ha pedig már ott vagyok, akkor lehetőség szerint (sajnos a hétvégéim elég elfoglaltak) a nagyok meccseire is elmegyünk vele drukkolni.
– Ó, így már mindjárt más megvilágítást kap a Fradi-drukker Várnagy Andrea. De mi a helyzet a csajokkal, hiszen Lóci fiad mellett két leánygyermek anyukája is vagy?
– Rájuk is nagyon büszke vagyok. Laura, a nagylányom a Kaposvári Színművészeti Egyetemen tanul. Ez így elég szimplán hangzik, de ha hozzáteszem, hogy 600 jelentkezőből 14-et vettek fel akkor talán érzékelhető, milyen komoly követelményeknek kellett megfelelnie. Lili, a kisebbik lányom pedig abszolút tehetség, 13 évesen nyert felvételt a Salzburgi Zeneakadémiára. A legnagyobb büszkeségem viszont az, amikor Lilivel anya-lánya négykezest játszhatok.
– Ha valahol megjelensz, akkor ott tényleg felragyog az ég, kisüt a nap. Sosem láttalak csüggetegnek, szomorúnak, lehangoltnak. Nem félsz az energia-vámpíroktól, hiszen aki ekkora pozitív energiatöltetet sugároz, akörül biztos megjelennek?
– Sajnos vannak emberek, akik a legszebb pillanatokat is képesek elrontani, de megtanultam védekezni ellenük. Az alapvetően vidám természetemet meg azért sem fogom megváltoztatni.
– Egy lakatlan szigetre kit-mit vinnél magaddal?
– Elsősorban a gyermekeimet, mert mi négyen nagyon jó csapat vagyunk. No és persze a zongorámat, hiszen „a zene az kell”.
Matúz István
