Az ötgyermekes családapa szolgálatán keresztül már számos településre vitte el Isten üzenetét határon innen és azon túl. Elmondása szerint teljes életet él, hiszen számára lelkésznek lenni többet jelent egy egyszerű munkahelynél. A Derceni származású, 43 éves. Jelenleg a festői szépségű Tisza-tó melletti Tiszaszentimrén hirdeti az igét. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Fodor Gusztáv református lelkész, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátaljai Koordinációs Irodájának referense.
– Először Kárpátalján szolgált?
– Teológiai tanulmányaimat 1992–1997 között végeztem Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen. A szívem visszahúzott Kárpátaljára, ahol 1997–2004 között Szürtén, Ráton, Minajban és Bátfán szolgálhattam lelkészként, és a Nagydobronyi Református Líceumban egyháztörténelem-tanárként. Életem egyik legszebb szakasza volt ez. 1999–2004 között a Dorcas Segélyszervezet Kárpátaljai Kirendeltségének a vezetője voltam, majd 2006 márciusáig a Dorcas Magyarországi munkatársa, 2006-tól 2010 -ig a Magyar Református Szeretetszolgálatnál dolgoztam. 2010-től napjainkig Tiszaszentimrén, Újszentgyörgyön és Tiszaderzsen szolgálok lelkészként a feleségemmel.
– Emellett kutatómunkával is foglalkozik.
– A teológiai tanulmányaim alatt komolyan foglalkoztatott református egyházunk múltja. Kutatásaim során sok falba ütköztem, a levéltárakba akkoriban szinte lehetetlen volt bejutni. 2015-ben azonban újra felvetődött bennem a téma, mivel változás állt be ezen a területen. Véleményem szerint a kárpátaljai magyar reformátusság sok drága kincs birtokában van, melyekről nem is tud. Ezeket csak akkor lehet felszínre hozni, ha megismerjük és újra felfedezzük a múltunkat. Egyháztörténeti kutatásaim egy irányba mutatnak: közkinccsé és bárki számára elérhetővé tenni múltunk tanulságait, értekeit. A 90. zsoltár írójával együtt minden időben kérnünk kell a történelem Urát: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” ( Zsolt 90, 12 ) 2015. november 27-én Nagymuzsalyban a református egyház történetének kutatásával foglalkozó történészekkel és lelkészekkel megalakítottuk a Narancsik Imre Kutatói Műhelyt, melynek ötletgazdaként társelnöke lettem. A műhely célja ugyanaz: folytatni, elmélyíteni és közkinccsé tenni a kárpátaljai református egyháztörténeti kutatások eredményeit. 2016-2017-ben két könyvem is megjelent a Kárpátaljai Református Egyház múltjával kapcsolatban.
– Mi a helyzet a családdal?
– Isten öt gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg, akikre nagyon büszke vagyok. Bár néha próbára teszik a türelmemet, gyönyörködöm bennük! A szülői szeretet márcsak ilyen. Legnagyobb fiam, Dániel 21, Szabolcs 17, Márk 14, Abigél 5 éves, Istvánkánk pedig 5 hónapos. A feleségem, Fodor-Csipes Anikó, csodálatos társ, aki egyben a kollégám is. Nagyon jó a kapcsolatom a gyermekeimmel, jól kijövünk egymással. Bármikor, bármiben számíthatnak rám. Igyekszem a barátjuk lenni.
– Könnyen ki lehet hozni a sodrából?
– Sajnos igen. Hála Istennek ritkán kerülök olyan élethelyzetbe, ahol ez megtörténhet. Negyven fölött azért már higgadtabban és érettebben reagálok az ilyen szituációkra.
– A rengeteg munka mellett marad-e idő hobbira?
– Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a munkám lehet a hobbim. Ebből következik, hogy a hivatásom nem teher. Egyben kicsit veszélyes is ez az állapot, hiszen elmosódnak a határok a munkaidő és a szabadidő között… Van egy érdekes és különleges hobbim is, egyházi pecsétes téglákat gyűjtök. 2013-ban a gyűjteményemből összeállítottam egy múzeumra valót, melyet meg is nyitottam Tiszaszentimrén. Évente 600-800 látogatója van a gyűjteménynek. 2018-ban rangos európai ipartörténeti kitüntetést is kaptam. A Facebookon is elérhető az érdeklődők számára „Egyházi Pecsétes Téglák Magángyűjteménye” néven. Legújabb hobbim a csillagászat. Isten, az „ég tábornoka” sok-sok tulajdonságát kutatom az általa teremtett végtelen univerzum felfoghatatlan csodái között.
– Mióta dolgozik a Magyar Református Szeretetszolgálatnál?
– Hatalmas megtiszteltetés ért 2006-ban, hiszen az első munkatársa lehettem a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, melynek 2010-ig vezetője voltam. Egyházi feljebbvalóimmal ekkor indítottuk el a Szeretethíd Programot, a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramot, és több más, azóta sikeresen működő segélytervet, melyeken keresztül több tízezer rászorulónak segíthettünk. Orvoscsoportunkkal ott lehettem Burmában és Haitin is, és magam is vehettem részt az életmentésben. Egy fát ültethettünk, mely gyümölcsei napjainkban tízezreket táplálhat. 2011–2016-ban a Tiszántúli Református Egyházkerület szeretetszolgálati koordinátora voltam, majd 2017-től újra a Magyar Református Szeretetszolgálatnál dolgozom, a Kárpátalja Koordinációs Iroda referense vagyok.
– Hogy szól a Burger-ház sztorija?
– A munkácsi Burger-házról szóló fényképet egy fornosi barátomtól kaptam, melyet Facebook-tréfaként megosztottam. Nagyon vicces, hogy az ismeretségi körömben azóta is nagyon sokan azt hiszik, hogy tényleg az enyém. A poén hátterében az áll, hogy gyűjtöm azokat a fényképeket szerte a nagyvilágból, melyen a keresztnevem, vagy a családnevem szerepel. A legbüszkébb egy amerikai Fodor nevű étteremre vagyok Michigan államból és egy finnországi italra, melynek Gustav a neve.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Elég jó emberismerő vagyok. Több mint húsz éve gyakorlom a lelkészi hivatást, nagyon sok emberrel találkozhattam, ismerkedhettem meg. Ezek az ismeretségek jelentősen formálták az emberismeretemet, de az önismeretemet is.
– Van valamilyen mottója?
– A mottóm 2006 óta Jézus mondása lett, miszerint „jobb adni, mint kapni.” Ez egyben a Református Szeretetszolgálat mottója is. Érdekes felfedezés volt az, hogy Papp Lacinak, a világhírű bokszolónak is ez volt a kedvenc mondása. Én azért ennek igazságát Jézus értelmezésében gyakorolom.
– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Istentől gyönyörű családot és hivatást kaptam. Életem folyamán több mint 25 országban járhattam. Voltam Afrikában, Burmában, Haitiben, Szibériában és az északi sarkkörön túl is. Előző gyülekezeteimben kiváló lelkészutódok szolgálnak. Elmondhatom, teljes életem van. Minden elért eredményéért hálás vagyok az Istennek. Övé legyen mindenért a dicsőség! Bakancslistámon van még egy nem teljesített cél: meg szeretném írni a Kárpátaljai Református Egyházkerület 1944 utáni történetét, melynek nagy részét jelenleg szürke homály fedi, illetve le akarok doktorálni.
Bara Tünde
