„A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” – mondták az őseinkkel nem annyira baráti viszonyban lévő népek. Valószínűleg ez a közismert mondás lebegett az Örmény Sportszövetség vezetőinek lelki szemei előtt, amikor – majd fél évszázada – egy kárpátaljai magyart kértek fel az olimpiai sportág alapjainak lerakására. A harminc éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Ferencnek óriási szerepe volt az íjászsport örményországi meghonosításában. Neve, rövid, ám gyümölcsöző munkássága vidékünkön érdemtelenül feledésbe merült, mindeközben az általa alapított versenyt Jerevánban a mai napig megrendezik, sőt, halála óta a róla elnevezett versennyel emlékeznek rá.
Szabó Ferenc 1944. július 14-én született Ungváron. Nehéz gyermekévei voltak, ugyanis freskófestő édesapját, id. Szabó Ferencet háromnapos kényszermunkára hurcolták el. A férfi azon kevesek egyike volt, aki túlélte a GULÁG poklát és három év után hazatért szeretteihez, akik addig semmit nem tudtak róla. A munkatábort túlélte, de művészi munkásságát nem hagyták, hogy folytassa, hisz a szovjet vezetés üldözte a vallást. Ferenc az Ungvári 1. Számú Középiskola elvégzése után 1960-ban felvételt nyert a Lembergi Műszaki Szakiskolába, itt találkozott a pályaíjászattal, amibe elsőre beleszeretett. Ez nem volt véletlen, hisz a Nemzetközi Íjász Szövetséget (FITA) 1931-ben az akkor Lengyelországhoz tartozó Lembergben alapította meg hét ország, melyek közt Magyarország is ott volt Anglia, Franciaország, Olaszország, Csehország, Svédország és az USA mellett. Itt rendezték meg a sportág első Európa- és világbajnokságát.
Három évtizeddel később is Lemberg volt a szovjet sportíjászat egyik bástyája. A szálkás izomzatú ungvári fiúról hamar kiderült, nem kevés tehetség szorult belé, emellett egyre többet és egyre intenzívebben kezdett el edzeni. Mindez sikerekkel párosult, ennek köszönhetően 1964-ben a Lembergi CSZKA-ba, a hadsereg központi sportklubjához sorozták be kötelező sorkatonai szolgálatra. Edzője a közismert Georgij Gordijenko lett, aki nem mellékesen az akkoriban forradalminak számító üvegszálas testű reflex íj megálmodója volt, tőle tanult meg nyilat és íjat készíteni. Szabó Ferenc 1966-ban megnyerte a szovjet hadsereg bajnokságát, megszerezve ezzel a sportmesteri címet. Az akkor még csak a húszas évei elején járó sportoló előbb megyei, majd ukrán bajnoki címet szerzett, nem sokkal később a Szovjetunió második legjobb íjásza lett.
Leszerelését követően, 1968-ban az Avangard Sportklub íjászedzőjeként elkezdte népszerűsíteni a sportágat Ungváron, fiatalokat toborzott maga köré, az életét erre a sportra tette fel. Rövid idő alatt az ungvári sportolók komoly sikereket értek el, számos tehetséges versenyző került ki a kezei alól, köztük Kozár Ferenc, Redecki Katalin, Tóth József, Kricsfalussy Mária, Joszif Antonijev, Katlovics Éva, Ivancsó Mihály és Ivancsó Mária. 1969-ben megkapta a köztársasági kategóriájú bíró címet.
A tornászmúlttal rendelkező Kricsfalussy Mária 29 évesen Szabó Ferenc unszolására kezdett el íjászkodni. A ma is Ungváron élő idős hölgy elmondta, a versenyíj felhúzásához komoly erőre van szükség, amivel a gimnasztikának hála rendelkezett.
– Ferenc nemcsak kiváló edző, hanem remek ember is volt, a szó nagybetűs, nemes értelmében, akiről, bár már harminc éve nincs köztünk, mégsem tudok könnyek és meghatódás nélkül beszélni – nyilatkozta lapunknak egykori versenyzője. – Egy utcában laktunk, így jól ismertük egymást. Miután hazatért Lembergből, elcsábított egy edzésre, én pedig hosszú évekre ott ragadtam. Kitartó és önzetlen munkája révén alakult meg az íjászszakosztály Ungváron. Az edzések az Avangard-stadion egyik hátsó pályáján voltak, ahol gyakran a tűzoltókkal párhuzamosan gyakorlatoztak. A tenniakarás olthatatlan tüze égett benne, szinte kimenőnap nélkül dolgozott. Tízen-tizenöten lehettünk, de mindnyájan sokra vittük, én 10 éven át versenyeztem, 40 éves koromban hagytam abba. Ukrajna 10 legjobb íjásza között tartottak számon, többek között sikerült megszereznem a sportmesterjelölti címet is.
Az egykori tanítvány elmondta, Szabó Ferenc nem csak edző volt, edzőtáborokat és versenyeket szervezet, és bonyolított le, karbantartotta, javítgatta az íjakat és a nyilakat, s ha kellett, pszichológus volt. Tudomása szerint már évek óta nem működik a szakosztály, komolyan és versenyszerűen nem műveli senki ezt a sportot Kárpátalján, szép lassan feledésbe merülnek a korábbi versenyző, edző és sportvezető eredményei, képletesen fogalmazva a halála óta a tegezben porosodnak a versenynyilak.
Elsőre meglepően hangzik, de Örményországban Szabó Ferenc emlékét a mai napig ápolják, sőt az Ararát népe úgy tartja, hogy a ’70-es években ő rakta le a sportág alapjait, módszereit és filozófiáját, amit a mai napig használnak az edzők. De hogyan is került Ungvárról Jerevánba?
A nagyobbik lánya, Krisztina elmesélte, hogy édesapját az ukrán válogatottal 1970-ben egy köztársasági versenyre hívták meg Örményországba, mint később kiderült azzal a nem titkolt céllal, hogy maradásra bírják. Mindenkit maga mögé utasítva az első helyen végzett. Az aranyérem mellé pedig egy kecsegtető ajánlatot is kapott a házigazdáktól – felkínálták neki, hogy alapítsa meg az örmény íjászszövetséget és vezesse a válogatottat. Akkor nemet mondott.
Döntését később azzal indokolta, hogy nem sokkal korábban házasodott és rövid távú tervei között nem szerepelt, hogy egy más országban kezdjen új életet. Hazatérését követően gondolatai állandóan a kihagyott lehetőség körül jártak, így 1972-ben a feleségével együtt visszatért Jerevánba.
Az Ungváron már jól ismert töretlen lendülettel és elszántsággal vágott bele a munkába Örményországban. Megalapította a Jereváni Városi Íjász és Gyephoki Szövetséget. Két nemzetközi versenyt is elindított a Hajk nyila (Sztrela Hajka) és az Örményország Magyarország (Armenyija Vengrija) elnevezésű megmérettetés fűződik a nevéhez, amit a mai napig minden éven megrendeznek. Hajk a legenda szerint, az örmények ősapja Noé dédunokája volt, aki fiával Armennel és nemzetségével Babilonból vándorolt északra, miután háborúba keveredett Nimróddal, akit a titánoktól származó Bél néven is szoktak emlegetni. A „gigászok csatájában” Hajk nyíllal halálosan megsebesítette Nimródot, akinek a serege vezérük vesztét látva szétszéledt. Mindamellett ő szervezett több nagy múltú szovjet megmérettetést is. Neveltjei közül többen is bekerültek az örmény íjászválogatottba, komoly eredményeket értek el nemzetközi porondon, többen is megszerezték a sportmesteri címet, voltak köztük szovjet bajnokok, érmesek, sportolói rekordokat állítottak fel. Akadt, aki később edzőként folytatta. Szabó Ferenc több ezer kilométerre a szülőföldjétől Örményországban sem feledkezett meg az ungvári szakosztályról, távolról igyekezett segíteni, többek között évről évre edzőtábort szervezett Jerevánban és Ungváron. Itt végezte el az Állami Testnevelési Főiskolát.
Az egykori kiváló örmény versenyző, a ma már Kaliforniában élő Marina Dunn a Kárpáti Igaz Szó megkeresésére elmondta, nagyon szép emlékek fűzik egykori edzőjéhez.
– Fedor Fedorovics (így szólították Szabót Jerevánban, a szerző) volt, aki lefektette és megerősítette az egységes íjászoktatás alapjait Örményországban, megfelelő környezetet teremtve ezzel az ifjú íjászok fejlődéséhez és az olimpiai sportág színvonala emeléséhez – mutatott rá a korábbi élsportoló. – Hivatásának tekintette a fiatalokkal való törődést. Ennyi év távlatából is tisztán emlékszem, mindig azt mondta nekem: „ne izguljak azon, hogy célt találok-e a nyíllal, csak kitartóan dolgozzak, mert a munkám eredménye tükröződik majd a céltáblán”. Annak ellenére, hogy alacsony vagyok és rövid a kezem – ezek mind hátrányt jelentenek ebben a sportban – köszönhetően a technikának, amit ő fejlesztett ki, kimagasló eredményeket sikerült elérnem. Megtanított arra, hogyan legyünk sikeresek a sportban, és az életben is. Vétek lett volna figyelmen kívül hagyni a tanításait. Kitartása, elveihez való hűsége sokunk számára példaként szolgált. Az udvariasság, a felelősségérzet, a pontosság és a fegyelem olyan tulajdonság, amely nemcsak a sportban, hanem az életben is elengedhetetlen.
Anahit Harutyunyan, aki szintén versenyzője volt, elmondta, hogy az örmény íjászok napjainkban is nagyra tartják Szabó Ferenc edzői munkásságát. Soha nem felejtik el, az emlékét úgy mentik át, hogy mesélnek róla a fiatalabbaknak.
– Az örmény íjászat legújabb nemzedékét az általa lefektetett szakmai program révén tanítják, munkássága nagyban hozzájárult a sportág népszerűsítéséhez és fejlődéséhez, amiért óriási hálával tartozunk neki – fogalmazott Anahit Harutyunyan, aki doktori disszertációját is ebből a témából írta és jelenleg az Állami Testnevelési Főiskolán tanít.
1978-ban Szabó Ferenc a köztársasági versenyeken tanúsított profizmusáért magas elismerésben részesült, ennek köszönhetően még abban az évben a szovjet szövetség bíróként delegálta az Angliában megrendezett íjász Európa-bajnokságra. Az edzői munka és a szövetségi kapitányi teendők ellátása mellett Szabó Ferenc nagy hasznát vette eredeti szakmájának. Rádióműszerészi végzettségének köszönhetően elkészített egy elektromos eredményjelző táblát, amit az 1980-as moszkvai olimpián használtak is az íjászversenyek lebonyolításánál. De nemcsak a tábla, bíróként ő is ott volt az ötkarikás játékokon. A magyar nemzetiségű szakember, szabadidejében előszeretettel tolmácskodott és idegenvezetést tartott a magyar csapat tagjainak. Rajta keresztül a versenyzők ízelítőt kaphattak az örmények végtelen vendégszeretetéből.
Neki köszönhetően komoly sikereket értek el az örmény íjászok. Óriási tiszteletnek örvendett a sportolók körében. Harminc éve, 1988. december 14-én tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából. Halálát követően a Jereváni Városi Sportosztály róla elnevezett versennyel tisztelgett Szabó Ferenc emléke előtt, amit azóta minden éven megrendeznek az örmény fővárosban. Az ungvári és a jereváni íjászat Tell Vilmosa mindössze 44 évet élt, az utolsó 16-ot Örményországban, mind a mai napig az örmény íjászsport meghatározó alakjának tartják. Mindeközben szülőföldjén nagyon kevesen hallottak róla és a sikereiről.
Halálát követően Szabó Ferenc felesége és két lánya, Krisztina és Katalin, visszatért Ungvárra. Az elismert sportolót, edzőt itt helyezték végső nyugalomra. Krisztina elmondta, édesapjának számos nagyratörő terve volt még, ami a halála következtében megvalósítatlan maradt. Harminc éve a családon túl az íjásztársadalom is elvesztett egy kiváló és elismert szakembert. Emlékét a család mellett a róla elnevezett versennyel az örmény íjászsport is ápolja, családja abban bízik, hogy a jövőben Jerevánhoz hasonlóan Ungváron is méltóképp megemlékeznek Szabó Ferencről.
