Januárban lesz egy éve, hogy Beregszászban bemutatták a Sátán fattya című filmet, melyet Nagy Zoltán Mihály regénye nyomán Zsigmond Dezső rendezett, a főszerepben mostani beszélgetőtársamat, Tarpai Viktóriát, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészét láthattuk. A történet a II. világháború végén egy kárpátaljai kis faluban játszódik, Tóth Eszter (Tarpai Viktória) fiatal lány szenvedéseit mutatja be. Minderről Tarpai Viktóriával beszélgetünk.
– Közel egy év telt el a bemutató óta. Időközben sok minden történt, a Sátán fattyát Kárpátalja-szerte, és számos európai országban bemutatták, sőt a tengerentúlra is elért.
– Valóban így van. Brüsszelben a Kárpátaljai Napokon került bemutatásra a film, ezenkívül vetítették Varsóban, Jerevánban, Libanonban és a Moszkvai Filmfesztiválon is. Májusban a Kárpátalja kincsei programsorozat keretében a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és a Washingtoni Magyar Ház közös szervezésében a Washingtoni Marymount Egyetemen, és a New Yorki Magyar Házban láthatták az érdeklődök, s nem is olyan régen, októberben pedig a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon, ahol két elismerést is kapott.
Halász Gábor, a legjobb operatőr, jómagam és Törőcsik Franciska pedig a legjobb színésznő díjat vehettük át.
– Hogyan fogadták Amerikában a filmet?
– A nézőtéren nem csak magyarok ültek, voltak tősgyökeres amerikaiak is, akik nagy érdeklődést mutattak a film iránt. Minden vetítés után közönségtalálkozót szerveztek, nagyon sok kérdést tettek fel, és nem csak a magyarok. Mivel erről a témáról eddig nem igazán beszéltek, film meg pláne nem készült, sokan elárulták, hogy felmenőiktől csupán történetfoszlányokat hallottak arról a korról. Kíváncsiak voltak arra, miként hat a film a mai fiatalságra, de maga Kárpátalja és az itteni élet is érdekelte őket.
Sokan nem is tudták, hol van Kárpátalja.
Ezt fotókiállítással, valamint a Hrivnák Tünde divattervező által tervezett beregi szőttessel díszített ruhakollekcióval is igyekeztünk bemutatni.
– Te pedig az amerikai életbe nyerhettél betekintést…
– Így van. Voltunk Washingtonban, Clevelandban, New Yorkban, Los Angelesben. Betekinthettünk a washingtoni magyar közösség életébe, ugyanis Fedor István vezetésével több helyre eljutottunk, így például a Kapitóliumba. Óriási élmény volt ott lenni, mindezt megélni, teljesen más világ az ottani. Viszont ott, a nagyvilágban, arra is rájöttem, mennyi érték, mennyi kincs van minálunk, amit tovább kell vinni, amivel érdemes foglalkozni, aminek az emlékét és értékét őrizni kell.
– El tudnád képzelni az életedet az Egyesült Államokban?
– Nagyon nyitott és kíváncsi ember vagyok. Érdekel az új, a más, Amerika pedig több szempontból is egy teljesen más világ. Szeretek utazni, szeretem kipróbálni magam különböző műfajokban, de
erős kötődésem van Kárpátaljához, és még erősebb a beregszászi színházhoz.
Viszont semmit nem lehet előre kijelenteni, ember tervez, Isten végez. Ám azt nem tudom elképzelni, hogy teljesen elváljak szülőföldemtől, a színháztól.
– Legközelebbi filmes szereplés?
– Őszintén remélem, hogy lesz. Imádom csinálni, teljesen új terep nyílt meg előttem. Azelőtt is voltak már kisebb filmes munkáim, a Szarvassá változott fiú filmváltozatában volt egy kisebb epizódszerepem, és már akkor megkedveltem ezt a műfajt.
Teljesen más világ ez, mint a színpad, a színház, de egyelőre csak a vágyam és a reményem van meg arra, hogy újabb filmben szerepeljek.
– Van szerepálmod?
– Nagyon szeretem Audrey Hepburnt és Vivien Leigh-ot. Őket egy életrajzi filmben szívesen megjeleníteném, ám komolyabban erről még nem gondolkodtam el. Ha rangsorolni kellene, hogy mai témájú vagány, vagy kosztümös történelmi film, sokkal hamarabb választanám az utóbbit, mert nem vagyok a szó szoros értelmében vett trendi lány,
ezért kosztümös filmben szívesen játszanék.
– A mozgalmas év után hogy érzed, visszazökkent az életed a régi, megszokott kerékvágásba?
– Pörgős időszakon vagyok túl, sok országban megfordultam a filmmel kapcsán. Hálás vagyok, hogy eljuthattam ilyen csodálatos helyekre. Tulajdonképpen visszazökkentem, volt két új bemutató, az egyik a Váci Dunakanyar színházban, Csehov Ványa bácsijában Szonja szerepét játszhattam el, a Nemzeti Színházban pedig Ivan Viripajev Álomgyár című darabjában Elizabethet alakítottam. Egymást követte ez a két bemutató és próbafolyamat. Kicsit kimerítő a sok próba, az utazás, de nem szeretek unatkozni. Sokkal jobban élvezem, ha tele vagyok munkával, ha a teendőkben, a feladatokban fáradok el, és nem az unalomban.
Hegedűs Csilla
Halász Gábor felvételei
