„…Nagy adósságot halmoztunk fel közösségünkkel szemben – mindmáig nincs magyar Kárpátalja-stratégiánk”

Nincs még egy hónapja, hogy Zubánics Lászlót elsöprő többséggel választotta újabb négy évre a szervezet elnökévé az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetég (UMDSZ) kongresszusa. A régi-új elnökkel az elvégzett és az előtte álló munkáról, a kárpátaljai magyarság sorsfordító kérdéseiről beszélgettünk hagyományos évértékelő interjúnkban.

– 2018. december 8-án az országos szövetség kongresszusa újabb négy évre Önt választotta meg elnökké. Miként jellemezné az előző négy esztendőt, és miként fut neki az újabb kadenciának?

– Az általam és a szervezet vezetősége által képviselt irányvonal újabb négyéves megbízatást kapott. Nehéz és küzdelmesnek mondható évek vannak a hátunk mögött, amikor gyakorlatilag mindent újra kellett strukturálni. Ez az újjáépítkezés időszaka volt. Voltak, akik úgy vélték, szervezetünket már le lehet írni, azonban a 2015-ös esztendő, illetve annak önkormányzati választásai döntő fordulatot hoztak a kárpátaljai magyar közéletben – egyértelművé vált, hogy

nélkülünk nincs magyar érdekvédelem és politika.

Bár nehéz pozícióból startoltunk, mégis sikerült olyan eredményeket felmutatnunk, amely az UMDSZ, mint politikai formáció létjogosultságát bizonyítják.

A közelmúltban egy baráti beszélgetés során elemezgettük az 1991-es alapításunktól eltelt időszakot, s megállapítottuk, hogy a szövetség minden korábbi elnöke – Fodó Sándor, Tóth Mihály, Gajdos István, illetve jómagam – hozzátett valami újat, előremutatót a szervezet arculatához, s valószínűleg ez a sokrétűség, illetve sokszínűség is hozzásegített bennünket a túléléshez a nehéz időszakokban.

Tény, sok helyen újra kellett szerveznünk a struktúránkat, aminek köszönhetően új arcok, új gondolatok is feltűntek, igyekeztünk betölteni azt a politikai és közéleti vákuumot, ami korábban utánunk maradt. Sikeresen építkeztünk az

Ungvári járásban, vagy éppen a megyeszékhelyen, s így már optimistábban nézünk a következő esztendők elé. Sikerült megőrizni a szervezet összukrajnai, azaz országos státusát, így jelen vagyunk minden olyan testületben, ahová az országos kisebbségi szervezeteket meghívják.

Fontos, hogy a kárpátaljai magyarságnak országos szintű érdekvédelmi szervezete legyen!

– A mögöttünk hagyott esztendő bizony sok megpróbáltatással járt közösségünk számára…

– Sajnos 2018-ban gazdasági, politikai és szociális szempontból egyaránt kedvezőtlenül alakult az ukrajnai helyzet, ami az ország valamennyi állampolgára életére rányomta a bélyegét. Hatványozottan igaz ez az ukrajnai magyarság szempontjából, hiszen

az elmúlt hónapokban csak kapkodtuk a fejünket azon gyűlöletkampányok hullámai miatt, amelyek már tendenciózusan tűnnek fel az országos médiában, azzal az elsődleges céllal, hogy eltereljék a figyelmet a valós problémákról és azok megoldásáról.

A kárpátaljai magyarság képviselői hol óriásplakátokról „köszönnek vissza”, mint a szeparatizmus szimbólumai, hol pedig az országhatárokon vegzálják őket órák hosszát, mint gyanús személyeket. Ez mindenképpen rossz vért szül, hiszen az egyoldalúan sulykolt maszlag előbb-utóbb célba talál. Folyamatosan azt halljuk, hogy mi magyarok nem akarjuk elsajátítani az államnyelvet, nem akarunk integrálódni az ukrán társadalomba, s azok az intézkedések, amelyeket az elmúlt időszakban foganatosítottak, kizárólag a mi javunkat szolgálják. Történik mindez akkor, amikor a kárpátaljai magyarság képviselői jelen vannak a hatalom valamennyi szintjén, ahol alapfeltétel az államnyelven való kommunikáció, amikor tudósaink egymás után részesülnek országos és nemzetközi elismerésekben az ukrán nyelvű tudományosság fejlesztése terén elért eredményeikért és még sorolhatnám tovább. Teljesen egyértelmű, hogy egy szándékos, rosszindulatú és provokatív kampánnyal állunk szemben.

– Ugyan egyes európai fórumok kifejezték enyhe ejnye-bejnyéjüket a vázoltak miatt, a Velencei Bizottság is megfogalmazta ajánlásait, de közben mégsem történik semmi érdemleges. Hogy is van ez?

– Legnagyobb sajnálatunkra a kisebbségi jogok csorbítása éppen az ország európai integrációs törekvései mentén zajlik, úgy, hogy az európai fórumok éppen azoknak a jogoknak a figyelmen kívül hagyását, mi több, megsértését hagyják szó nélkül, amelyek az EU alapját képezik.

Már nem is csak a kisebbségi jogok korlátozásáról kell beszélnünk, hanem egyetemes és emberi jogok csorbításáról.

Kezdődött mindez az oktatási törvény tavaly szeptemberi elfogadásával, amely elemi szintre korlátozná az anyanyelven való oktatást, majd Ukrajna alkotmánybírósága mondvacsinált formai okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte a kisebbségi nyelvhasználatot biztosító törvényt. A kisebbségek jogállásának ellehetetlenítését betetőzheti a kijevi parlament előtt heverő nyelvhasználati törvény, illetve a többes állampolgárságot szankcionáló jogszabály elfogadása. Előbbi a privát szférára korlátozná a más nyelvek használatát Ukrajnában, ami egy soknyelvű és multikulturális Európában megengedhetetlen. Bár országunk a társulási megállapodás aláírásakor garanciákat vállalt nemzetközi kötelezettségvállalásai maradéktalan betartására, azt kell látnunk, hogy Magyarország kivételével mindenütt a kettős mérce alapján tekintenek az Ukrajnában zajló folyamatokra, ahol a kisebbségi kultúrák és nyelvek egyszerűen beáldozhatóak a geopolitikai érdekek oltárán.

– Ezek után mire számíthatunk az előttünk álló esztendőben?

– Magyar kultúra és közösség kizárólag akkor marad meg Ukrajnában, ha sikerül megőriznünk oktatási intézményeinket valamennyi szinten, az óvodától az egyetemig. Kányádi Sándor szerint: „Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk”.

Egyetértünk abban, hogy az államnyelvet megfelelő szinten mindenkinek el kell sajátítania, mindez azonban nem történhet az anyanyelven folyó oktatás rovására.

Sajnos az ukrán oktatási minisztériummal folytatott tárgyalásaink többnyire a „süketek párbeszédére” hasonlítanak, azonban kisebb fénysugárnak hat, hogy a jövő évben a kisebbségi intézmények végzőseit immár egészen más kritériumok alapján fogják osztályozni az államnyelv ismeretéből. Persze, ha időközben el nem fogadja a parlament az államnyelv védelméről szóló törvényt, amely teljes egészében ukrán nyelvűre kötelezi az oktatás minden szintjét. Mivel minden összefügg mindennel, az egyre közeledő elnökválasztási kampányban az „idegen csoportokkal” való küzdelem újabb hullámokat vethet. A közelmúltban országszerte megjelenő „Egységes hadsereg, nyelv, vallás” plakátok azt sugallják, hogy a nyelvnek – esetünkben az államnyelv védelmének – fontos szerepe lesz a következő elnökválasztási kampányban.

– Hogyan jellemezné a magyar–magyar viszonyt?

– Ami az UMDSZ és az anyaország kapcsolatrendszerét illeti, azok megfelelő mederben zajlanak. Képviselőink jelen vannak a különböző struktúrákban (Máért, KMKF), időnként találkozókra kerül sor a kormányzat nemzetpolitikai illetékeseivel, azonban legnagyobb sajnálatunkra ennél tovább (még) nem sikerült lépnünk. Pedig a szervezetünk soraiban jelen lévő értelmiségi potenciált különböző stratégiák kidolgozásában és megvalósításában nem felhasználni hibás politika. Mi a magunk részéről igyekszünk minden esetben kidolgozott elképzeléseket letenni az asztalra, a továbbiakban pedig a döntéshozó felelőssége, hogy mit kezd azokkal.

– Az UMDSZ kongresszusán hangsúlyosan esett szó arról, hogy egységes Kárpátalja-stratégiára volna szükség. Kifejtené bővebben, mit takar ez?

– Be kell látnunk, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar érdekvédelmi szervezetek nagy adósságot halmoztak fel közösségünkkel szemben – mindmáig nincs magyar Kárpátalja-stratégiánk.

Természetesen jelenleg is zajlanak különféle fejlesztések, azonban azok többnyire ad-hoc jellegűek, senki sem vizsgálta meg, modellezte le, hogy azok milyen hatással járnak, járhatnak a helyi magyarság fennmaradása szempontjából. Pedig látjuk, hogy az elmúlt években sikerült kinevelni egy olyan generációt, amely megfelelő irányelvek mellett képes lenne kidolgozni ezt a stratégiát. Ennek elfogadása és megvalósítása közös felelőssége a politikai szervezeteknek és a történelmi egyházak vezetőinek egyaránt. A Magyar Állandó Értekezlet idei novemberi plenáris ülésén azt tapasztaltam, hogy a magyar kormány és a parlament kormánypárti és ellenzéki soraiban is nagy érdeklődés mutatkozott az általunk vázolt téma iránt. Ennek fóruma lehet egy általunk többször is javasolt konzultatív testület, amely kidolgozza a megfelelő irányelveket, s igyekszik a rendelkezésre álló anyagi forrásokat a leghelyesebb mederbe terelni.

Sietnünk kell, mivel a létbizonytalanság, a háborús helyzet miatt

egyre több emberben érik meg az elhatározás, hogy végérvényesen elhagyja szülőföldjét.

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a jelentősebb munkahelyteremtéssel kecsegtető beruházások messze elkerülik vidékünket, mi több, a Magyarország által kilátásba helyezett nagyberuházások is elmaradtak, sőt, az ukrán állami fiskális politika, a különféle ellenőrzések még azoknak a kedvét is elveszik vállalkozásuk fejlesztésétől, új munkahelyek teremtésétől, akik idehaza maradtak. Falvainkban-városainkban egyre több üres házzal találkozunk, az utóbbi években településeink nemzetiségi összetétele, arculata is jelentősen megváltozott. Ezek a változások, illetve a félelemkeltés hullámai aggodalmaink szerint oda vezethetnek, hogy

a következő önkormányzati választások során még magyar–magyar együttműködés esetén is nehéz lesz megfelelő számú, illetve képességű képviselőjelöltet állítani.

– Apropó, választások… 2019-ben elnökválasztás, majd parlamenti választások lesznek. Mire számíthatunk magyar szempontból?

– A két választás mindenképpen összefügg, hiszen az utóbbi évek tendenciája, hogy a parlament a győztes elnök által fémjelzett politikai erő alá/mellé/köré kristályosodik ki. Sajnos az egymást hazafiságban túllicitáló elnökjelöltek közül

kisebbségi szempontból egyik sem ideális,

így valószínűleg nehéz választások elé nézünk. Bár a törvény lehetővé teszi, hogy az egy tömbben élő nemzeti kisebbségek nagy részét egy választókerületbe egyesítsék, a Központi Választási Bizottság (CVK) az utóbbi választások során rendre elzárkózott egy ilyen létrehozásától Kárpátalján. Évértékelő interjújában Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár fontosnak nevezte, hogy megmaradjon a magyarság képviselete a kijevi törvényhozásban, így a kisebbségi választókerület hiányában ismét csak a nagy politikai pártokkal való egyezkedés marad egy befutó parlamenti mandátumért.

Nekünk, kárpátaljai magyaroknak azonban messzebbre kell tekintenünk. Információink szerint

a kormány 2019-ben fel kívánja gyorsítani a kistérségek létrehozását, amelyek összefogó kerete a régió lehet.

A korábban tervezett 5 helyett Kárpátalján ezekből csak 3 alakulna, amelyek a magyarlakta térséget ugyanennyi darabra szabná. Egyik fontos feladatunk a jövőre nézve, hogy közösen – az egyéni érdekeken felülemelkedve – kidolgozzuk a kistérségek létrehozásának több változatos tervét, s azok mellé felsorakoztassuk közösségeink képviselőit. Közös magyar álláspont nélkül a megyei hivatalokban kidolgozott „tervezetek” valósulnak meg, amelyekből különösen a nyelvhatár mellett élő települések lakosai kerülhetnek ki vesztesként. Valószínűsíthető, hogy a 2020-as önkormányzati választások már a kistérségekben zajlanak le, ahol az önjelölések mellett kiemelt szerepet játszanak majd a politikai pártok is. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a 2015-ös választások során eredményes magyar–magyar együttműködésnek Kárpátalja viszonylatában nincs alternatívája, ezt tovább kell erősíteni.

Szorgalmazzuk, hogy a jövőben a különféle választott testületekben kizárólag a két magyar szervezet együttműködése (önálló, vagy közös listák indítása) legyen lehetséges.

– Az előzmények ismeretében mit vár 2019-től?

– 2019 a kínai kalendárium szerint a Disznó éve lesz, amely a hivatás és az anyagi bőség időszaka is egyben. Mint ennek a jegynek a szülöttje, magam is reménykedem, hogy 2019-ben a régóta várt bőség esztendeje következik be a kárpátaljai magyarság számára: szerencsében, tudásban, anyagiakban. E gondolatok jegyében kívánok a Kárpáti Igaz Szó minden olvasójának boldog, békés újesztendőt!

Dunda György