Az elmúlt napokban „örömmel” konstatáltam, hogy elkezdett megújhodni az ukrán aprópénz. Igaz, e megújhodás olyan fura, hogy pl. az 1 hrivnyásra vert Nagy Volodimir helyében kikelnék a síromból és tettleg kezdeném bántalmazni azt a numizmata-szakembert, aki képes volt megalkotni a nevezett monétát. Az ugyanis eséllyel pályázhat a legkönnyebben elveszthető, szuper-semmitmondó pénzérme címére. Persze érthető az […]
Hónap: 2019 március
KMKF: Szijjártó Péter szavai Ukrajnáról
A magyar közösségek jogainak védelmét ígérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) pénteki plenáris ülésén, az Országházban. „A magyar külpolitika továbbra is kitart amellett, hogy a magyar közösségek jogait semmifajta geopolitikai érdek oltárán nem fogjuk feláldozni, dacára mindenféle nyomásnak, függetlenül attól, hogy annak a nyomásnak milyen a mértéke, és milyen […]
Verhetetlen realista
Juhász László öt éve foglalkozik tetoválással. Pénzkeresés céljából vágott bele, és a legszerencsésebb embernek tartja magát, mert azzal foglalkozik, amit igazán élvez. Művészi elképzeléseit nem csak bőrén, papíron is megvalósítja. – Gyerekkorod óta felfigyeltek a rajzolás iránti hajlamodra. – Amióta ceruzát tudok fogni a kezembe, rajzolgatok. Az anyai nagybátyám, Molnár Sándor, többek között festő. Ő […]
Posztom, posztom, mondd meg nékem…
Egy kutatás szerint az USA-ban minden tizedik amerikai blogol. Mifelénk is eléggé elterjedtek e weboldalak. Valóban népszerűbbek ezek, mint az újságok vagy könyvek? Ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk három fiatallal, akik képben vannak a témával. Nagy-Pojdin Beáta 2016-tól blogol. A fiatal anyuka ügyes szakács, receptjeire több ezren kíváncsiak. A Bebepiskóta névvel nagy népszerűséget szerző lány a […]
A megye első lovasszobra
Az elmúlt hétvégén avatták fel Szent Márton, Munkács védőszentje szobrát a Latorca-parti városban. Az alkotást, mely Sztepan Fedorin és Mikola Hurmak munkája, a védőszent születésének 1700. évfordulója alkalmából készítették travertinből és bronzból. Fegyir Sándor turisztikai szakember szerint Kárpátalján ez az első köztéri lovasszobor. Azt remélik, a 33 tonnás, 4 méter magas emlékmű a város igazi […]
A kárpátaljai fejlesztésekről is szó volt
A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás épületében került sor Mikola Baltazsi, az Ukrán Külügyminisztérium Stratégiai Kommunikációs Főigazgatósága különleges ügyekben megbízott nagykövete soros megbeszélésére dr. Grezsa Istvánnal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztossal. A megbeszélésen elsősorban azok a támogatási programok együttes koordinálásáról volt szó, amelyeket Magyarország Kárpátalján, illetve Ukrajna […]
Agyonverték a kútkezelőt
Rablógyilkosság áldozata lett egy munkácsi benzinkút huszonegy éves alkalmazottja. Az egyelőre ismeretlen támadók baltával agyonverték a fiatalembert, majd kifosztották a benzinkút pénztárát. A bűncselekményt egy járókelő fedezte fel. A rendőrség nagy erőkkel keresi a rablógyilkosokat és a lakosság segítségét kéri. A nyomravezetőnek 50 000 hrivnya jutalmat ajánlottak fel.
Jurij Bojkóval folytattak eszmecserét a magyarság képviselői
A két kárpátaljai magyar társadalmi szervezet – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetői március 7-én, csütörtökön délelőtt a KMKSZ ungvári székházában találkoztak Jurij Bojkoval, az Opozicijnij blok (Ellenzéki Blokk) párt parlamenti frakciójának társelnökével, az Ellenzéki Platform – Az életért közös államfő-jelöltjével és küldöttségével. A KMKSZ részéről Brenzovics László elnök, […]
Szégyenteljes jelenség
A kárpátaljai oktatási intézmények területén van a legtöbb pottyantós illemhely, jelentette ki Lilija Hrinevics a Miniszteri Kabinet ülésén, amikor kifejtette, Ukrajnában összesen 680 WC található a szabad ég alatt. Az oktatási miniszter a helyzetet szégyenteljesnek nevezte, amit sürgősen orvosolni kell. Kifejtette, 267 millió hrivnyát fordítanak a tavalyi oktatási szubvencióból arra, hogy minden iskolában korszerű illemhely […]
Marihuána a válltömésben és a nadrágszíjon
A tiszabecsi közúti határátkelőhelyen jelentkezett belépésre gyalogosan egy 36 éves ukrán állampolgár. A szolgálatban lévő robbanóanyag-kereső kutyavezető észlelte, hogy miközben a személy az ellenőrzésre várakozott, idegesen és türelmetlenül viselkedett. A férfi ruházatát és a csomagját alaposan átvizsgálták. Az eljárás során több kábítószer gyanúját keltő anyagot tartalmazó csomagot találtak. Az egyik a nadrágszíjra volt erősítve, a […]