Mint ismeretes, nemrégiben a Tiszapéterfalva−Tiszaújlak – különös tekintettel Farkasfalva belterületére – közút állapota okán egyes tiszaháti elégedetlenkedők keze igencsak ökölbe szorult. Azok számára akiket még nem vetett e tájra a sors, indokként legyen elég annyi, hogy az említett aszfalt(van még ott aszfalt?)csík sikeresen pályázhatna a Világörökség címére, hiszen ahogy a maja piramisok, a kínai nagyfal vagy a párizsi Diadalív megismételhetetlen emberi teljesítmény eredményeként születtek meg, úgy e kátyútenger is páratlan a maga nemében.
Most a jobb sorsot – és járhatóbb utakat – koptató olvasó biztos felhorkan, hogy mit nyavalygok, hiszen azt az ezerszer megénekelt útszakaszt már rég felújították. Ja igen, a felújítások zajlanak, csak éppen a kátyúk nem akarnak kopni. A derék útkaparó mesterek ugyanis a Mátyás király meséiből megismert okos leányhoz járhattak továbbképzésre. Hogy miért? Nos, aki nem tudná, e leányzó megoldotta a fizikusok által csak „feloldhatatlan paradoxon”-nak nevezett feladatot. Mert ugye volt is rajta ruha, meg nem is, nem gyalog, nem szekéren, nem lóháton és nem is repülve jött, mégis megérkezett, hozott is ajándékot, meg nem is. Hát kérem tisztelettel e derék mesterek is így dolgoznak!
Elméletileg ott kapirgálnak az uszkai út tájékán, ám de kezük serény munkájának következtében az útfolytonossági hibák nem igazán kopnak.
Persze mint mindennek, ennek is oka vagyon. Aki nem tudná, e tájék lakossága már rég útlezárással fenyegette meg a közutak nagyhatalmú kisistenét. A lakossági elégedetlenséget tehát valahogy le kellett szerelni, és ennek okán most kénytelen-kelletlen nézheti a nép – a kátyúk mellett –, ahogy fél tucat gyakorló korhely a lapátnyelet támasztja. Mert itt, kérem, az adófizetők pénzéből finanszírozott munka zajlik! Pont olyan, amilyenhez Szépszabad Ukrajnánk létezésének három évtizedében már olyan jól hozzászoktunk.
