Daiwa Compass – irány a street fishing

Webfishinges barátokkal dumálgatva – akik közül Móri István „multi-apostolt” a KISZó olvasói is megismerhették – került nemrégiben szóba egy igen érdekes angolszász kifejezés, a street fishing vagy másképpen urban fishing. Shakespeare nyelvét pedig nem is kell behatóan ismerni, hogy rájöjjünk, mit is takarnak e szavak, mert itt bizony az utcai vagy városi horgászatról van szó, de vajon milyen is ez a sport.

Aki látott már az Erzsébet híd budai lábánál pecázgató „szakikat”, az biztos rájött, hogy bizony a városokban, mi több, akár a metropoliszok belvárosában is lehetséges horgászni. A street fishing jellemzője ráadásul a spontaneitás, és az ebből adódó szerény felszerelésigény. Itt bizony nem úgy pecázunk, hogy kicipelünk a vízpartra hat bojlis vagy feeder botot, két pontymatracot, fél tucat elektromos kapásjelzőt, 10 kiló speciális bojlit meg etetőanyagot, majd az utánfutónyi cucc közepén, horgászfotelbe telepedve elkezdünk pecázni.

A street fishing művelői ugyanis leggyakrabban a pergetést és az úsztatást művelik, mégpedig ezekből a műfajokból is a light változatokat, hiszen nem a „tizenkilós” halakról, hanem a gyermeki szórakozásról szól.

Az efféle városi vagányok ráadásul a legritkább esetben tartják meg a fogást, hiszen a városokon keresztül folyó vizek általában elég szennyezettek és emiatt legtöbbször ehetetlen a bennük élő hal (itt szeretném megjegyezni, hogy azért a dél-budai szennyvíztisztító telepnek köszönhetően a Dunából Budapest magasságában kifogott jászok és márnák ma már egész jóízűek, amiért innen Kárpátaljáról is hatalmas gratula a vízműveknek).

Lássuk be, ma, amikor az emberi populáció egyre nagyobb része él betondzsungelben, ennek a horgászműfajnak van létjogosultsága, és ezt a nagy horgászmárkák is felfedezték. A könnyűpergetés és úsztatás terén ugyanis egyre-másra jelennek meg a kimondottan street fishing céljára gyártott botok. Nemrégiben pedig – noha a városi életforma oly messze esik tőlem, mint Makóh Jeruzsálemtől – magam is beszereztem egy ilyen városi pecabotot, hiszen ki a fene tudja, lehet, egyszer úgy alakul, hogy két szerkesztőségi „agyvihar” között kedvem támad leugrani az Ungra némi kukaclógatásra. Szóval hosszas eszmecseréket követően megfogalmazódtak az elvárások. Ezek pedig a következőek voltak. Minél kisebb méretek, egyszerűség, maximálisan magas anyagminőség, gyors akció, minimális súly és komoly erőtartalékok. Feloldhatatlannak tűnő ellentmondások, no de azért van a japán Daiwa cég, hogy az efféle lehetetlen küldetéseket is sikerrel vegyük. Az oszakai mérnökök pedig addig kísérleteztek boronnal, kevlárral, aramittal és egyéb űrtechnológiás anyagokkal,

míg megszületett a Daiwa Compass spiccbot, melynek végül 4 méteres változata került megrendelésre.

A csomagot átvéve először szerintem mindenki megrémül, hiszen az egy dolog, hogy a katalógusban azt írják, hogy a szállítási hossz 42 centiméter, de kézbe véve szó szerint sokkolóak a paraméterek. A 12 tagból álló, kétarasznyira összetolt bot ugyanis mindössze 134 gramm! Ráadásul dacára a 12, végein duplán szövött kevlárral erősített tagnak, a bot cseppet sem lomha! Sehol nem kotyog-lötyög, hajszálpontosak a tagok illesztései. Finom, csapóval ellátott tűspiccének hála szinte egy sneciző merevségével és gyorsaságával bír, de terhelés alatt felébe hajolva dolgozza ki a nagyobb keszegek kirohanásait! Végül pedig a nyéltagba épített fém végsúly elképesztően jó egyensúlyt ad a botnak. Hibájának egyedül a nyéltag érdesítés-nélkülisége róható fel. Egy szó mint száz, ideális keszegező-kárászozó pálca a kisebb csatornákra, de egyes esetekben gyorsasága jó paducozó-bottá is avatja a folyók partján, bár hossza behatárolja hatótávját. Mivel viszont a puding igazi próbája az evés, megpróbáltuk „élesben” is letesztelni a szerszámot. A tesztpeca azonban sajnos nem igazán sikerült. A kiválasztott tavat, ahol veresszeműt és ezüstkárászt terveztünk fogni, egy nyári vihar alaposan felforgatta, és a halak a hullámverés miatt elhagyták a partközeli zónát, a Tiszán szintén a vihar okán sáros zagyvalék úszott, és a lapzárta is vészesen közeledett.

Így végül egy tavasszal intenzíven betelepített, 20-30 dekás, a botnak a kihívást nem igazán jelentő, pontyokkal telezsúfolt nevelőtó gazdája adott engedélyt 2-3 pontyocska „megtornáztatására”, ami nem meglepően kiválóra sikeredett.

Terítékfotó ugyanakkor nem készülhetett, hiszen nem kívántuk törni a „nyújtás” fázisában lévő, méret alatti halállományt.

Összességében kijelenthetjük, hogy a street fishing feltételeinek a Daiwa Compass 4 vagy 5 méteres hosszban kiválóan megfelel. Egy zacskó etetőanyag meg egy doboz mesterséges csonti vagy műszúnyoglárva (nem bábozódik be, nem kell hűteni, évekig elvan a zsebünkben, nem romlik meg és néha fogósabb, mint az igazi légy- vagy szúnyoglárva) társaságában nagyon jót szórakozhatunk vele az Ung, a Borzsa vagy akár a Latoca partján. Szinte semmi helyet nem foglal, akár egy aktatáskában magunkkal hordhatjuk (bizony e sorok írója látott már a pesti Dunán pantallóját a zokniszárba gyűrő belvárosi irodakukacot önfeledten pergetni) és bármikor kihasználhatjuk a pecázásra adódó időt és alkalmat. Igaz, nem fogunk majd vele félkilós dévéreket és paducokat – ez viszont nem a bot, hanem vizeink hibája – de a beugró veresszeműek, snecik, bodorkák, domolykók és sügérek a spiccbotozás szerelmeseinek bizton jó szórakozást nyújtanak majd. Mi több, a Daiwa Compass kiváló eszköz lehet a legifjabb horgásznemzedék „megfertőzésére”, hiszen egy kedves barátom ars poeticája szerint: „Ismertesd meg gyermekeiddel a horgászatot, és biztos nem szoknak rá a cigire-italra-drogra. Nem lesz rá ugyanis pénzük…”

Matúz István

 

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó