Békésen üldögél az udvarán egy fa tövében Badaló legidősebb lakosa. A kilencvenhárom éves Varga Emma rangidős a hölgyek között. A vékony testalkatú asszony korához illően talpig feketében, görbebotjára támaszkodva sütteti az arcát a nyári napfényben. Most már gyakran megteheti, Irénke lánya, akivel egy portán él, körüljárja, kíméli, azt mondja, dolgozott eleget élete során, pihenjen.
– Az udvart szoktam végigsöpörni, az még az én dolgom. Nem szeretem, ha teli van falevéllel. Nem tudok csak úgy, tétlenül ülni – mondja Emma néni, akinek a felmenői női ágon mind hasonlóan magas kort éltek meg. Az éltes asszonynak nem volt könnyű élete, tolószékbe kényszerült férjét tizenöt éven át kellett ápolnia.
– Az uramat elvitték katonának, onnan egyenesen a lágerbe Szibériába, erdővágásra. Nemegyszer csontig átfázott, megbetegedett és gerincsorvadással tért haza. Hiába hordtuk be mindenfelé, nem tudtak rajta segíteni. Fokozatosan épült le, előbb csak bottal járt, aztán már tolószékbe került, majd 1968-ban hagyott itt minket. Mindketten tősgyökeres badalóiak voltunk, tizennyolc éves koromban mentem férjhez. Földműveléssel, mezőgazdasággal foglalkoztunk.
Egy évre rá megszületett Irénke, két év múlva Erzsébet – emlékszik vissza az éltes asszony, aki gyakorlatilag egymaga nevelte fel a két lányát.
Hisz mikor a férje leesett a lábáról, Irénke és Erzsébet még csak négy- és kétéves volt. Emellett művelte a háztájit, eljárt a kolhozba, nappal a dohányban, éjjel a terményraktárban, s odahaza kénytelen volt elvégezni minden férfimunkát is. Rengeteget volt lábon, öltöztetni kellett a lányokat is. A férje csupán 8 rubel 50 kopijka nyugdíjat kapott. Holott két másik volt katona 25 rubelt kapott, de az ő férjének csak ennyit ítéltek meg, hiába írtak levelet még Kijevbe is. Az a válasz érkezett, azért jár neki kevesebb, mert ő nem orosz, hanem magyar katona volt.
– Dolgos, szép két lány cseperedett mellettem, kapósak is voltak, minden fiú megfordult utánuk –, meséli büszke mosollyal.
Emma néni lánya, Irénke, aki most 71 éves, elmeséli, édesanyja 85 évesen még biciklizett,
hiába mondták neki, hogy most már talán jobban kellene vigyáznia magára, mert ha eltörik a csontja, nehezen forr össze, ő csak felült a drótszamárra, és elkarikázott a faluban élő testvéréhez vagy mikor kihez.
Emma néninek négy unokája, nyolc dédunokája és egy ükunokája született, Ádámka most hároméves. Sajnos egyik unokáját korán elveszítette, Irénke lányának a fia a saját születésnapján belefúlt a Tiszába.
A tekintélyes korú asszony reggelente korán kel, hiába nem kell sehová sietnie. Reggelire a füstölt szalonna a kedvence, egyébként is szereti a disznóságokat, a sült oldalast, a sódart tört krumplival vagy törvepaszullyal.
Mosogat vagy kint van az udvaron, kiül a kapuba, hogy elcsípjen egy-két friss hírt.
Gyógyszereket mindmáig nem szed, nagyon ritkán előfordul, hogy fáj a feje, amit egy aszpirinnel old meg. Nem csak az egészsége rendkívül jó, mindmáig kiváló a memóriája is. Hosszasan sorolja azokat a verseket, balladákat, amelyeket még az iskolában vagy a templomban tanult, mert, mint kiderül, híresen jó szavaló volt.
Azt mondja, dolgos, tisztán magyar érzelmű református nép lakja a szülőfaluját. Kár, hogy sokan elmentek közülük külföldre. Félő, hogy ők már nem jönnek vissza. Sokat nézi az M1 műsorát a televízióban, érdekli, hogy élnek a Kárpátaljáról elszakadt magyarok odaát. Emma néni és a lánya is kevés nyugdíjat kap, a veje és a lánya amit tudnak, igyekeznek megtermelni a kertben. Ma már csak tyúkokat nevelnek, a sertés és a tehéntartásról lemondtak, drága mulatság az manapság.
– Nem tudom eléggé megköszönni a jó Istennek, hogy még élek, hogy jó az egészségem, hogy van, aki gondot viseljen rám – vallja be az élemedett korú néni, aki mindennap imádsággal kezdi és fejezi a napot, mert meggyőződése, hogy mindmáig megőrizte, Istené a dicsőség.
Magyar Tímea
Az írás publikálásakor kaptuk a szomorú hírt, hogy Varga Emma, e cikk riportalanya, Badaló legidősebb lakosa elhunyt. Szerkesztőségünk munkatársai őszinte részvétüket fejezik ki és osztoznak a család fájdalmában.
