A minisztérium az ukrán nyelv népszerűsítése érdekében kidolgozott egy 2030-ig megvalósítandó stratégiát. A határozatot Erős nyelv – sikeres állam jelszóval fogadták el. A módszer célja az ukrán társadalom egységének megőrzése, az ukrán identitás erősítése, illetve az ukrán nyelv meghonosítása Ukrajna egész területén.
Az, hogy népszerűsítésként definiálják, már jó jel. Talán rájöttek arra, hogy erőszakos ukránosítással semmit sem érnek el. De még így is ijesztő számunkra, mert látva az ilyen tervezeteket, egyre halványul a remény arra, hogy a nyelvtörvényt eltörlik.
Az már viszont gúnyolódásra ad okot, hogy egy lassan 28 éves országnak még mindig azzal kell foglalkoznia, hogy népszerűsítse államnyelvét, és legyen már legalább 5-10 millió ember, aki tisztán és szívesen beszéli. Arról nem is szólva, hogy jelen esetben nem épp az államnyelvtudáson múlik az ország sikeressége. Van azért egy-két szféra, amit nem ártana jóval előbb fejleszteni ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és unalmunkban bíbelődjünk ilyen kényes, nyelvi kérdésekkel.
Az is kicsit ellentmondásos, hogy a napokban fogadtak el egy olyan határozatot is, amely néhány év múlva minden érettségiző számára kötelezővé tenné az angol nyelv legalább középfokú ismeretét, mivel, mint fogalmazott az oktatási miniszter, az ország gazdasági fejlődése nagyban függ az idegen nyelv ismeretétől. Hogy is van ez?
Népszerűsíthetnek nekem akármit, ha kell, beszélem majd azt a „menő” nyelvet, de az anyanyelvemet hagyják meg nekem, a lányomnak és az unokámnak.
Ez olyan, mintha édesanyám finom rakott krumplija helyett valaki Kijevi tortát kínálgatna. Szép és jó, meg lehet enni, de nekem a ropogósra sült rakott krumpli az igazi, a legjobb, a szívemhez legközelebb álló, amit nem adnék semmiért. No, szó sincs arról, hogy a tortát nem szeretném, csupán Isten, haza, család – az első.
