Barátság határok nélkül

A hétvégén Beregszászi Járási Fesztivált rendeztek Guton Barátság határok nélkül címmel. A népünnepély a bográcsfőző-verseny meghirdetésével és ifjúsági labdarúgó villámtornával kezdődött.

Mivel már, mondhatjuk, beköszöntött az ősz, nem volt meglepő, hogy az Aranyősz ajándékai elnevezéssel a gyermekek által készített kompozíciók, illetve képzőművészeti kiállítás voltak megtekinthetők. A kulturális program is gazdag volt, hiszen számos ismert előadó szórakoztatta a fesztiválra érkezetteket. Elsőként Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia énekese kápráztatta el csodálatos hangjával a vendégeket és a helyieket, de Ljudmilla Palamarcsuk és Halász Dóra is nagyszerű énekszámokkal léptek színpadra.

Mindenki nagy meglepetésére elsőként Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó szólt az ünneplőkhöz. Ugyancsak köszöntötte a résztvevőket Szilágyi Mátyás, a beregszászi konzulátus főkonzulja, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási elnöke, Péter Csaba megyei képviselő és Sin József, a járási tanács elnöke. Ez utóbbi házigazdaként üdvözölte a magyarországi Csongrád város és az erdélyi Gyergyószentmiklós küldötteit.

Délután az öregfiúk számára rendeztek labdarúgó villámtornát, majd a Beregszászi Sportiskola kötöttfogású birkózóinak bemutatójára került sor. Az esti órákban a Kokas Banda szórakoztatta a mulatni vágyókat, táncházra invitálva az érdeklődőket. Később a Beregszászi Dixiland Band együttes is felpezsdítette a hangulatot. A hajnalig tartó utcabálon az FGH együttes húzta a talpalávalót.

H. Cs.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó