Arad 13 vértanújára emlékeztek Tiszabökényben

Szeptember 5-én, a tiszaháti hagyományok szellemében, a tiszabökényi temetőben örök álmát alvó Fóris István ’48-as honvéd főhadnagy síremlékénél Arad 13 vértanújára emlékeztek a helyi lokálpatrióták.

Az egykori szabadságharcos – aki a kiegyezést követően fegyver helyett az eszével és tollával a közélet harcos magyarjaként szolgálta a vidéket – sírjánál Dupka György, a MÉKK elnöke és dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke helyezte el az emlékezés koszorúját.

Ps: a szomorú valósághoz tartozik, hogy már a szabadságharcosok emléke sem szent e tájon. A megemlékezők ugyanis megdöbbenve tapasztalták, hogy a Fóris István örök nyughelyének emléket állító fekete márványobeliszketet valaki(k) vandál módon megrongálták. Nem tudni, kinek állt útjában a százados tölgyek árnyékában álló síremlék, de tény, sarkait az ismeretlen szorgos munkával leverte. Az idő vasfogával mindeddig sikerrel dacoló síremlékben jelentős kár ugyan nem keletkezett, a gyalázatos tett ugyanakkor komoly felháborodást keltett. Úgy tűnik, már hőseink emléke és porladó csontjaik sem szentek…

Matúz István

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó