Kisugárzása és eleganciája legendás. Nevét és fantasztikus karizmáját Magyarország valamennyi vadászembere tiszteli. A magyar közélet igazi csillaga, a magyar vadászvilág nagyasszonya, aki amellett, hogy nőként bátran felvállalja szenvedélyként a vadászatot, rendkívül sokoldalú személyiség. Nevezetes elképesztő gasztronómiai kreációiról, nemcsak követi, gyakorta diktálja is a divatot. Magyarország egyik legismertebb vadász- és természet-festője, mindemellett pedig fantasztikus ember. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. Kun Edit.
– Egy teológiát és jogot végzett hölgy hogyan téved manapság a vadászvilág ösvényeire?
– Édesapámnak köszönhetően. Egyetlen gyermekként apám ugyanis „fiúsított”, és kisgyermekkoromtól kezdve elvitt magával vadászni. Mellette fertőződtem meg a vadászat és a természet szeretetével. Az ő jóvoltából kaptam betekintést ebbe a tisztelet és szeretet által áthatott világba. Gyermekként értek e téren első inspirációim, amelyek egy egész életre meghatározták a pályafutásomat. Mindez a mai napig elkísér. Mivel a férjem, Pechtol János nemcsak szenvedélyes vadászember (Bertóti István, az őzgazdálkodás egyik nagy alakjának szellemi örököse), hanem a Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke is, lehetőséget kaptam arra, hogy kiteljesedjek e téren. Mára pedig a „munkám”, a festészet is ezer szállal köt az erdőkhöz-mezőkhöz.
– Híres gasztroguru, hiszen – amellett, hogy ön volt a lapigazgató – évekig vitte a Nimród vadászkonyháját, rengeteg gyomrát szerető „kolléga” örömére. Hogyan lett a legismertebb magyar vadászlap „séfje”?
– Mivel két jó étvágyú férfiember is van a háztartásunkban – a férjem és a nagyfiam –, nem volt nehéz elmerülni a konyhatündérkedésben. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, nem szerzett örömet mikor egy jól sikerült fogás elfogyasztását követően elégedetten álltak fel az asztaltól, hát úgy gondoltam, receptjeimet közkinccsé teszem. Így született meg a Nimródban a konyharovatom, bár számomra a főzés és az étkezés nemcsak egyszerű biológiai szükséglet, hanem annál sokkal több. Az ételkészítés és a hozzá kapcsolódó sok apróság ugyanis lehetőséget ad megismerni az alkotás örömét. Az ízek harmóniájának összeállítása, a teríték és az azon elhelyezett fogás esztétikuma olyan kreativitást igényel, amely mindig örömmel tölt el, hiszen, mint mondottam, szeretek alkotni. Valahol persze mindez kapcsolódik a festészet iránt érzett szenvedélyemhez is, hiszen ahogy egy jól sikerült képnek illik szép keretet készíteni, úgy egy finom étel is megérdemli, hogy a „körítés” által kapjon az ember szeme egy esztétikai élményt. Szerintem ez is hozzájárul ahhoz a harmóniához, mely szebbé, teljesebbé teheti életünket.
– A harmónia kapcsán nem mehetünk el másik nagy szenvedélye mellett, ami a természetet és a vadat központba állító festészet. Hogyan ragadt ecsetet?
– Mint sok minden, ez is gyermekkorom öröksége. Kislányként ha kezembe került egy üres papírlap, akkor arra biztosan elkezdtem valamit rajzolni, igyekezve kitölteni a rendelkezésre álló teret. Valahol már akkor is kibújt belőlem az alkotás iránti vágy, ám aztán, tanulmányaim során, más utakra sodort az élet. Úgy 28 esztendeje tértem vissza a gyerekkori szárnypróbálgatásokhoz, így lettem a magyar erdők ábrázolója. Festészeti tevékenységem pedig nagyon szorosan kapcsolódik természetszeretetemhez és a vadászathoz. Tudja, Széchenyi Zsigmond azt tartotta „… a vadászat több mint vadűzés.” Nos, én ezt a többet igyekszem a festővásznon megörökíteni, és átadni mások számára az élményt, amit az erdő nekem nyújt. Régen bizony nem tudtam, mi az ihlet. Éveknek kellett eltelniük, hogy rájöjjek, mi az a feszítő érzés ami alkotásra, a gondolataim, érzéseim festővásznon történő tolmácsolására késztet, de azt hiszem, mára megtanultam.
– Mi a kedvenc témája?
– Talán a Kis-Balaton madárvilága, mert az is gyermekkorom meghatározó emléke, de most egy zerge-sorozat elkészítése van tervbe véve, mert – noha festettem már zergés képet – nagyon érdekelnek ezek a nemes európai hegyiantilopok. A „nyersanyag”, vagyis a vázlatok és az élmények már különben megvannak – az Alpok sziklái közé kellett felkapaszkodni a „témáért” –, csak végleges formát kell adjak a képeknek, melyek Európa egyik legérdekesebb hegyi vadjának mindennapjait örökítik majd meg.
– Pályafutásának bemutatása nem lenne teljes, ha nem fordítanánk figyelmet a divat terén kifejtett munkájára…
– Imádom a divatot, és néha bizony még e téren is képes vagyok kiélni alkotás iránti vágyaimat. A divat és a stílus számomra ugyanis az önkifejezés egyik eszköze. Vallom, minden alkalomnak meg kell adni a módját és ebbe – a kalaptól a sálon át a kesztyűig – a divat is beletartozik.
– Honnan eredezteti sokoldalúságát?
– Anyai oldalon nagymamám és anyukám is híresek voltak szépérzékükről, ruhakölteményeikről, kreativitásukról, így nyilván örököltem a hajlamot. A megvalósítás technikáit viszont már életem során sajátítottam el.
– Ha örökölne egy szép nagy földbirtokot, mihez kezdene vele?
– Talán szétosztanám az arra rászoruló, és a földet érdemben használni tudó emberek között. Tudja, valahol hiszem és vallom, hogy ha érdek nélkül segítünk másoknak, azt az életünk folyamán százszorosan visszakapjuk. Fontosnak tartom viszont, hogy ezt tényleg érdek nélkül, önzetlenül tegyük.
– A vadászemberek köztudottan babonásak. Babonás-e a vadászhölgy?
– Nem félek a fekete macskától és péntek 13-tól, de abban biztos vagyok, hogy az életben semmi nem történik ok nélkül, valamint hiszek a gondolat és a szellem teremtő erejében.
– Ha kérhetne valamit a jótündértől, mi lenne az?
– Elégedett ember vagyok, aki sokszor úgy érzi, a Jóisten a tenyerén hordozza. Ezért aztán csak azt kérném, hogy életem továbbra is a jelenlegi medrében folyjon.
Matúz István
