Felemelő és egyben szívszorító előadásnak lehettünk szem- és fültanúi a Nagydobronyi Magyar Házban, ahol az Udvari Kamaraszínház lépett fel. A darabot 2004 óta játsszák. Több mint kétszáz előadáson vannak túl.
A történet Délvidéken, Szabadkán játszódik és a két világháború közötti huszonkét évet dolgozza fel. Egy nő és három férfi sorsán keresztül mutatja be Trianon tragédiáját, a szerb bekebelezést és az 1941-es felszabadítást. Valós eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára épülő történet az 1918-as – éppen halottak napjára eső – szerb bevonulással kezdődik az 1941 virágvasárnapjáig történő a honvédség visszatéréséig tart.
– Milyen üzenetet hordoz egy ilyen megrázó időszakot feldolgozó darab a XXI. században?
– Az üzenet eléggé veszélyes megfogalmazás, hiszen abban a pillanatban lezárttá és egy mondatossá teszem az előadást. Azt gondolom, hogy azok az elnyomott érzelmek és fel nem dolgozott gondolatsorok, amelyek abból az időből maradtak és több generációt végigkísértek, a mában is aktuálisak. Ebből az időtávlatból őszintén beszélni a történtekről, szembesülni a tényekkel és történelmi eseményekkel segít a jelen értékelésében is. Ha tüskét hordozunk a lábunkban, sokáig tud fájni, ki kell onnan venni. Az én nagyszüleim ebben a történelmi időben éltek, és nekik ez a mindennapi valóságuk volt. Most is éljük a mi valóságunkat… – mondta Kálló Béla, az Udvari Kamaraszínház előadóművésze.
– Színészként, tekintettel az előadás témájára, külhonban nehezebb eljátszani a darabot?
– Mindenhol másként fogadják az előadást. Magam is délvidéki vagyok, Szabadkáról származom. Ott születtem, ott éltem. Most a munkám miatt Budapest a fő bázisom. Mondhatnám, nem volt még olyan hely, ahol ez az előadás ne érintette volna meg az embereket. Sokszor volt, hogy előadás után könnyekkel a szemében odajött egy bácsika, és azt mondta, hogy ez velem történt, ez az én életem.
Bara Tünde
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
