Diftériás lett egy külföldi diák Ungváron

Diftériás beteget találtak a megyeszékhelyen. Az indiai származású fiatalember az Ungvári Nemzeti Egyetem külföldieket oktató 2. számú orvosi karának hallgatója.

Mint azt a rendkívüli eset kapcsán összehívott sajtótájékoztatón dr. Bíró Erzsébet, a megyei egészségügyi főosztály megbízott vezetője elmondta, a fertőzés esetleges továbbterjedése érdekében a karon tanuló 121 diákot, az őket tanító két pedagógust, a fertőzött fiatalember két szobatársát fül-orr-gégész, neurológus és infektológus szakorvos is megvizsgálta, 44-üknél különféle felső-légúti panaszokat észleltek, ezért tíz napig folyamatosan megfigyelés alatt tartják őket. Mivel nem tudni, milyen az immunrendszerük, felajánlották nekik, hogy vakcinálják őket.

A fiatalember, aki nem tudott róla nyilatkozni, vajon hazájában kapott-e védőoltást diftéria ellen, október 8-tól gyengélkedik. 11-én ment el orvoshoz az egyik ungvári privát klinikára, ahonnan – kenetmintája kitenyésztése után – október 17-én a megyei infektológiai kórházba utalták. Dr. Polyák Mihály, a kórház főorvosának elmondása szerint állapota kielégítő, nincs életveszélyben, mivel szerencsére a torokgyík egyik kevésbé veszélyes típusával fertőződött meg.

– A diftéria toxikus fajtái azért rendkívül veszélyesek, mivel a betegség kialakulásának negyedik napján jelentkező szövődményei – fulladás, idegrendszeri, veseelégtelenség stb. – akár halált okozhatnak. Ezer betegből 50-et nem lehet megmenteni. Több típusa ismert, létezik mandula-, garat-, orr- és gégediftéria is. Ezért rendkívül fontos megejteni a védőoltást ellene, mely a tíz kötelező vakcina sorában található Ukrajnában. A vakcinát 2, 4, 6, 18 hónapos korban, 16 évesen, majd ezt követően tízévente kell beadatni. Sajnos a járvány elkerüléséhez szükséges 95 százalékos lakossági oltottság helyett megyénkben idén kilenc hónap alatt mindössze az érintettek 48 százalékát sikerült beoltani. Ezért arra kérek mindenkit, keresse fel családorvosát, a gyermekorvost, akiknél elegendő szérum áll rendelkezésre és adassa be a vakcinát, hangsúlyozta a főorvos.

Kárpátalján utoljára 2011-ben a Nagybereznai járásban jelentkezett a kór. 2009-2010-ben Hmelnickiji és Luhanszk megyékben észleltek két megbetegedést, tavaly országszerte tíz diftériás beteg fordult orvoshoz, tájékoztatta a médiát Ljubov Danics, az egészségügyi minisztérium kárpátaljai laboratóriumának infektológusa. Elmondása szerint valamennyi állami – ezekben ingyen – és magánlaboratóriumban végeznek kenetelemzést, melyre a családorvosok kötelesek irányítani a pácienst, amennyiben gyanúsnak találják mandula-, garat- stb. gyulladását.

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó