Minaji FC: egy pontra az első helytől

Roppant fontos győzelmet aratott a Minaji FC a hétvégén, s egy fordulóval az első kör vége előtt csupán egyetlen pont választja el a pontazonossággal álló vezető triótól.

A másodosztályú országos labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában Vaszil Kobin gárdája a tavaly ötödik helyen záró Avangard Kramatorszkot fogadta. A Popovics – Zsicsikov, Matkobozsik, Antonio Santos, Sztaszjuk – Pinyasko, Mikuljak, Vagin, Nurijev, Spak – Hegedűs összetételű kezdő tizenegy csupán némi szerencsével tudta gólnélküli döntetlenre lehozni az első félidőt. A második játékrész legelejétől végrehajtott folyamatos cserékkel Kobin új lendületet tudott adni a csapatnak, ami találatokban is megmutatkozott. Két csereember – Maik és Araujo – góljai kellettek ahhoz, hogy a Minaji FC a saját javára billentse a mérkőzés végkifejletét.

A Minajnak ez volt a nyolcadik hazai bajnokija, s csupán a legelsőn veszített saját közönsége előtt, azóta egyre jobban egyfajta oroszlánbarlanghoz kezd hasonlítani a minajiak arénája.

Azt, hogy egyetért-e ezzel a kijelentéssel a csapat mestere, valamint, hogy a pályán vagy az oldalvonal mellett állva van-e nehezebb dolga, vagy hogy miért váltogatja gyakran a csapatkapitányokat, azt lapunk október 24-i, nyomtatott számából megtudhatják.

Tizenöt forduló után Kopolovecéknek 27 pontjuk van, ugyanannyi, mint a Ruhnak és az Ingulecnek, s ez a három együttes mindössze egyetlen pont hátránnyal áll az egyformán 28 pontos vezető hármas – Agrobiznesz, Metaliszt, Obolony-Brovar – mögött. A 16 csapatos első ligás pontvadászat első körének utolsó játéknapján a két pont hátránnyal a közvetlen mögötte álló Voliny Luckhoz látogat. Azt követően pedig, október 30-án az Ukrán Kupa nyolcaddöntőjében az élvonalbeli FK Lvivvel meccsel.

Forrás:

KISZó/Dunda György/Fotó:Tarasz Haluska

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó