Így utólag beleolvasva a Barangoló hasábjaiba, feltűnik, hogy rovatunk röpke hónapjai alatt virtuális barangolásaink során mennyi érdekes helyre vittük már el a kedves olvasót. A régmúlt Kelet-Afrikájától és a maharadzsák Indiájától napjaink vadászmezejéig, folyók-vizek hátától az európai erdők rejtekadó mélyéig sokfelé jártunk. Megismertünk kalandorokat és kalandokat, híres magyarokat és híres magyar intézményeket, de most figyelmeztetem a gyengébb idegzetűeket, hogy nem mindennapi utazásra indul, aki velem tart. Szóval bakancsokat alaposan befűzni, sisakokat felcsatolni, fejlámpák akkumulátorainak töltöttségét ellenőrizni, Vangelistől az „Alpha”-t az MP3 lejátszóba betárazni, és induljon a kaland, mely során Gaia legrejtettebb titkait, vagyis Földmélye csodáit ismerhetjük meg.
Ráadásul mindezért még valami egzotikus országba sem kell mennünk. Elég, ha az embernek nyitott intellektusú, minden iránt érdeklődő barátai vannak, ahogy velem is történt, mikor nemrégiben budapesti barátomnál, Nagy János Nándornál jártam, aki azzal kezdte „gyere, olyan helyre viszlek, ahol még biztosan nem jártál”. Nos, ez a hely pedig nem más volt, mint a székesfőváros egyik kevéssé ismert nevezetessége: a Pál-völgyi barlang(rendszer), melynek aprócska szeletét ismerhettem meg.
Aki elindul e túrán, elsőként mindjárt a barlang bejáratánál, a Szépvölgyi út 162-nél hallgathatja meg a túravezetők információ-zuhatagát a Pál-völgyi barlangról. Ebből megtudhatjuk, hogy a barlangrendszer – mely 30,5 kilométeres teljes hosszával Magyarország legnagyobb ilyen geológiai képződménye –
bejáratát 1904. június 23-án Scholtz Pál és Bagyura János bányász-barlangászok fedezték fel.
1910-ig feltárták a ma turisták számára is bejárható részt, majd sokáig nem történt további feltárás.
Látogatni persze már 1933-tól lehetett a barlangot, de a feltárások áttörésére 1980-ig kellett várni, amikor a Bekey Imre Gábor Barlangász Egyesület nekiláthatott a további kutatásoknak. Ezek során felfedezték a Mátyás-hegyi barlanggal összeköttetést teremtő folyosót, a Déli-szakaszt és a Negyedik negyedet. 1987-ben pedig megtörtént a Keleti zóna feltárása és a Bronz folyosó megismerése. Ekkor a K2 omladékhegye állta a kutatók útját, ám az azon átáramló huzat világosan mesélt arról, van még tovább. Az omladékhegyet átvágva így került fel a térképre a Goffri lapítója, a Felfedező ág és az Ementáli folyosó, amely egy aknán át csatlakozott a Kessler folyosóba. Majd jött az Ezüst folyosó, a Béke poraira térség, a Hidegluk és a Harcsaszáj (hát nem olyanok e nevek, mintha Középfölde kedélyes hobbitjai nevezték volna el e helyeket.),
míg végül a Pál-völgyi barlangrendszer Magyarország legnagyobb megismert barlangja lett, még a Baradlát is alaposan megelőzve.
A túra viszont mindebből egy „mindössze” 500 méteres szakaszt tesz bejárhatóvá, de az is a csodák birodalma. Az ereszkedést követően rögtön a Lóczy Lajos terembe (a nagyobb termek-folyosók ma híres felfedezők nevét viselik) jutunk, majd a Felső lépcsősor elhízottaknak nem ajánlott szűkületén át a Széles folyosóra jutunk. Itt lehet megcsodálni az Orgona cseppkőképződményét, melyet a II. világháború idején sajnos vandál kezek megrongáltak. A Széles folyosó a Lakatos László terembe torkollik, ahol megcsodálhatjuk a Boszorkánykonyhát.
A termálvíz, por és tektonikus mozgások kialakította boszorkánykonyha „üstjei” ráadásul igencsak érdekesek.
Van ugyanis egy legenda, miszerint amilyen étel nevét bekiáltjuk a „banyakonyhába”, mikor hazaérünk, az ott fog gőzölögni az asztalunkon. Főzni nem tudó agglegényeknek tehát kimondott ajánlott a meglátogatása. Továbbhaladva a Cseppkő állatkertbe jutva szembe találjuk magunkat Elefánttal, Polippal és társaikkal, vagyis a szénsavas mészkiválás eredményeiként megszületett fantasztikus alakú cseppkövekkel. Majd jön a Színházterem, ahol egy kb. 200 fős denevérkolónia szokott telelni. Mit mondjak, örültem neki, hogy szeptember elején még nem foglalták el e helyszínt, hiszen nem vagyok én Batman. A Hosszú folyosóra jutva 122 lépcső és a 7 méteres „tyúklétra” megmászásával jutunk vissza a bejárati rész szintjére (a barlangrendszer többszintes), hogy a Nyelvlógató teremben kifújjuk magunkat. A Turista folyosón át viszont Meseországba jutunk, melynek legismertebb lakói Hófehérke és a hét törpe. E cseppkövek gyaníthatóan nem ott fejlődtek ki, eredetük vitatott és homályba vész, és az is biztos, hogy nem emberi kéz vitte jelenlegi helyükre őket, no de Meseországban amúgy is mindennapos dolog a varázslat. Hófehérkéék mellett társbérlők itt a Kínai Pagoda és a Niagara-vízesés, a terem egy részét pedig beborítja egy tavacska melynek neve mi más lehetne, mint az Óperenciás-tenger. Végül pedig az Ötösök folyosóján és a Bekey folyosón keresztül kikeveredünk az egykori kőbánya udvarára. Hosszas földalatti barangolásom után – mely mindössze 45 percig tartott, de a földtörténeti korokat bejárva egy évezrednek éreztem – pedig, mi tagadás, jólesett végre ismét kék eget látni a fejem felett, zöld gyepet érezni a talpam alatt és kitikkadt torkomat egy korsó jó söritallal meglocsolni.
Aki viszont e kis bemutató után vágyik egy efféle kalandra, látogasson el Budapestre a Szépvölgyi út 162 alá, ahonnan hétfő kivételével mindennap 10-16 óra között indulnak a fent ecsetelthez hasonló expedíciók kimondottan fotelhuszár, nagyvárosi kalandorok számára.
Matúz István
