Barbi, a hagyományőrző

Idén talán utoljára készíthettünk ragyogó napsütésben fényképet Néger Barbaráról, aki éppen fellépésre készült. A tiszabökényi kislány a Kokas Banda gyermekcsoportjának kis énekese és táncosa, amiről nagy rajongással beszél. De erről később…

– Hányadik osztályt kezdted szeptemberben? – kérdeztük a bájos táncos lábú lánykát.

– A Tiszabökényi Általános Iskola 4/A osztályába járok. Nagyon jó, hogy egy kicsit pihentünk az őszi szüneten. Az első negyedév jól telt. Nem igazán voltak rossz jegyeim. A leginkább a matematikát, az angolt és az irodalmat szeretem.

Barbi elárulta, az őszi szünetet sem a lustálkodással tölti majd, ugyanis a tánc, az éneklés és a hegedülés neki kikapcsolódás.

De ha mégis lazítani szeretne, akkor a tévé elé ül, és Barbis meséket néz.

– Már régóta tagja vagy a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoportnak?

– Öt éve táncolok, és két éve énekelek. Mindkettő jól megy, s mindkettőt egyformán szeretem.

Eddig szatmári táncokat tanultunk, de a széki és viski táncokat is elsajátítottam.

Korábban volt egy kis drukk bennem fellépés előtt, de mára lassan ez elmúlik, bátran és magabiztosan lépünk színpadra, hiszen olyan sokszor, sokhelyütt szerepeltünk már. Nemrégiben Beregdarócon, korábban Miskolcon és még nagyon sok szép helyen.

A kislány igazi hagyományőrző, ideje nagy részét tanulással és próbákkal tölti, ha otthon van, szívesen játszik és felügyel kishúgára, Mollira. – Amikor vele vagyok, énekelni tanítom. Na, nem úgy énekel még, mint én, de tudja a szöveget, én pedig nagyon büszke vagyok rá, ő is igazi kis tehetség – magyarázta a kislány.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó