Folytatódnak a tanfolyamok

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja által szervezett magyar, mint idegen nyelv és ukrán, mint idegen nyelv tanfolyamot sikeresen elvégzők  okleveleinek átadó ünnepségére csütörtökön került sor.

Váradi Natália, a főiskola felnőttképzési központjának vezetője, a tanfolyam szervezője elmondta, a képzést ötödik alkalommal hirdették meg.  Mára a 13 ezret is meghaladja azoknak a száma, akik a sikeresen elvégzett magyar nyelvi kurzusok után átvehetik okleveleiket.

– Nagy öröm számunkra, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek gyermekek.  Számukra 35 csoportot alakítottunk ki. További újítás, hogy az idén már nem 120, hanem 160 órában tanulhattak a jelentkezők úgy a magyar, mint az ukrán tanfolyamokon – hangsúlyozta Váradi Natália.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos bejelentette, Magyarország kormánya kész tovább folyósítani a szükséges forrásokat

– Köszönjük azt az érdeklődést, amelyet a nem magyar ajkú kárpátaljai barátaink tanúsítanak Magyarország iránt azáltal, hogy a nagyon nehéz magyar nyelvet próbálják megtanulni. A nyelv hidat kell hogy képezzen nemcsak népek, hanem országok között is. Ezért indult el évekkel ezelőtt a tanfolyam. 

Ebben az évben az ingyenes magyar nyelvtanfolyamok mellett első alkalommal ukrán nyelvtanfolyamot is szerveztek, az erről szóló tanúsítványt összesen 400-an vehették át. Grezsa István kifejtette, a 400 oklevél 400 jelképe annak, hogy lehet népek, politikusok, vagy államok között is jó kapcsolatokat kiépíteni, ha a kölcsönös tisztelet, és a kölcsönös megbecsülés talaján fordulunk egymáshoz.  

– Remélem, hogy itt, Kárpátalján, ahol évszázadok óta békésen együtt élnek nemzetek, nemzetiségek, megértik,  milyen fontos, hogy az ukránok magyarul tanulnak, a magyarok pedig próbálják az ukrán nyelvet tökéletesíteni. Magyarország kormánya elkötelezett,  a két ország kapcsolatainak javítása iránt, ennek érdekében  számtalan gesztust tettünk már, és számtalan programot indítottunk.  Reméljük, hogy az ingyenes magyar nyelvtanfolyamok folytatása is a jószomszédi kapcsolatok, nem pedig a szeparatizmus vádja alá fognak esni – hangsúlyozta Grezsa István.    

Beke Mihály András, a beregszászi konzulátus első beosztott konzulja köszöntőjében kifejtette, minden idegen nyelv elsajátítása egy-egy másik kultúra megismerését is jelenti. Ilyen formán minden nyelv  kapu egy másik világba, egy másik kultúrába. 

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó