Hete Annabella három éve dolgozik a Csongori Óvodában. Szeretettel és türelemmel próbál nevelni, igyekszik innovatív módszereket alkalmazni az oktatásban. Azt szeretné elérni, hogy a gyerekek ugyanolyan vidám emlékeket szerezzenek az ovis korszakukban, mint amilyeneket ő élt át anno.
– Miért pont óvónő akartál lenni?
– A beregszászi főiskola szakjainak kínálata közül ez az irány állt hozzám a legközelebb – kezdi beszélgetésünket a huszonkét éves lány. – Nagyon szerettem az óvó nénimet. Felettébb kedves és nyitott volt. Később megfigyeltem, hogy én is szót értek a gyerekekkel, így jött a gondolat, hogy ezen a pályán induljak el. Minél többet tanulok erről, annál inkább megszeretem. Már befejeztem az óvodapedagógus alapképzést, harmadik évfolyamon kezdtem el dolgozni a szülőfalumban. Jelenleg a mesterképzést végzem tanító szakon.
– Nemrég jegyeztek el.
– Esküvőlázban égünk, megy a készülődés, a tervezgetés. Jövő ősszel lesz a nagy nap. A vőlegényem is csongori. Habár most külföldön dolgozik, mégis itthon, Kárpátalján tervezzük a közös életünket. Roppant családcentrikus vagyok, ez motivált arra, hogy itthon maradjak. A családom körében érezném jól magam. Ők jelentik a biztonságot. Érettségi után fel sem merült bennem, hogy Magyarországon folytassam a tanulmányaimat. Megtetszett a főiskola, örülök, hogy magyarul tanulhatok, s ezáltal megfelelően el tudom sajátítani azt a tudást, ami a szakmám magas szintű műveléséhez kell.
– Mitől lesz valaki jó óvónő?
– A legfontosabb, hogy elhivatott legyen a szakmája iránt. Ellenkező esetben nem tud megfelelően ráhangolódni. A türelem és az elfogadás nagyon fontos, mivel mindegyik csöppség más. Azt akarom, hogy a gyerekek ugyanolyan pozitív élményekkel hagyják maguk mögött az ovit, mint amilyenekkel anno én tettem.
– Milyen korosztállyal foglalkozol?
– Jelenleg iskola előtt állókat készítek fel. Harmincegyen vannak, mindegyikre külön-külön oda kell figyelni, hogy megfelelő tudással rendelkezzen őszre. Őket már ismerem, hároméves koruktól tanulunk együtt.
– Hogyan sikerül megfogni a kicsiket?
– Úgynevezett szeretetkapcsolat alakult ki köztünk, sokat beszélgetünk, játszunk, figyelem őket, amikor egymással csacsognak tanulmányozom a természetüket. Akad, akinél a mosolyommal érek el eredményeket, másra az odafigyeléssel hatok. Nem lehet mindenkivel ugyanúgy viselkedni. A szeretet a kulcs, általában úgy jönnek be reggel, hogy megölelnek, kapok egy puszit. Ez számomra pozitív visszajelzés arról, hogy sikerrel vettem az akadályokat.
– Tehát a kedvességgel éred el, amit akarsz?
– Inkább többször elmagyarázok valamit, s nem jár büntetést, ha valaki elsőre nem teljesíti a feladatot. A gyerekre hiába szólsz rá, hogy ne szaladgáljon, mert elesik, úgysem fog addig leállni, amíg el nem terül. Ilyenkor leülök vele, elmondom, hogy miért figyelmeztettem, és mi lett a következménye a tettének, mit kellett volna másképp cselekednie. Ez sem válik be mindenkinél, de sokkal jobb érzés a picurinak is, hogy az óvónéni nem leszidta, hanem elbeszélgetett vele.
– Ez nem túl fárasztó?
– Szerintem a mai világban nagyon fontos, hogy meghallgassuk a gyerekeket, beszélgessünk. Sokat kérdeznek és én meghallgatom őket, válaszolok nekik. Ez könnyíti a kapcsolatteremtést. Természetesen a figyelmem megosztása, a gyerekek igényeinek a lehető leg teljeskörűbb kielégítése leterhel, a papírmunkákról már nem is beszélve. De az a fáradtság, amit azután érzek, hogy egy napot velük töltöttem, nem tart sokáig. Az, hogy örömmel jönnek, és jókedvvel mennek haza, nekem jutalom. Érzem, hogy nem hiábavaló a munkám.
– Mi az előnye a fiatal szakembernek?
– Több motivációja van, lendületesebb a munkája, több mindenbe bele mer vágni, újabb módszereket alkalmaz. A mai óvodapedagógus-képzés roppant innovatív, gyermekközpontú, teljesen más szemléletet ad a nevelőknek. Úgy vélem, a játékosság elengedhetetlen. Az egész óvodai napot mókával kell gazdagítani, annak érdekében, hogy a gyerek ne vegye észre, hogy tanul. A technikai vívmányok, ha jól alkalmazzák, kifejezetten a picik előnyére válnak a mindennapi használat során. A megszabott kereteket néha nem árt kibővíteni. Figyelembe kell venni, hogy mit csinálnak szívesebben a gyerekek, mit élveznek.
– A suli és a munka megfér egymás mellett?
– Maximalista vagyok, így nem volt könnyű összeegyeztetni a kettőt. Szigorúan vettem minden feladatomat, ezért nagyon oda kellett figyelnem az időbeosztásra. Szerencsére a tanszék és a munkahelyemen is megértők, rugalmasan álltak hozzám. Sikerült összeegyeztetni a két feladatot. Még bírom.
– Szabadidő?
– Olyankor olvasok, alkotok. Gyermekirodalom, gyermeklélektan és pszichológia az, amit elsősorban érdekel. Szeretek kreatív dolgokat készíteni, az oviba mindig saját kézzel előállított szemléltetőket viszek. Egyre inkább elmélyülök benne.
Simon Rita
